Nyitókép: Zsolt KIMan

 

 

Lassacskán megérkezett a várva-várt szívét melengető napsütés. Ahogy a hétfői napon erőlködött a fényforrás, fokozatosan úgy lélegzett fel az ember…

 

Mintha valami behintette volna a Földet pici változással. A napokban több emberrel is találkoztam. Egyre többen kívánkoznak ki a friss levegőre. Érthető is. Itt a tavasz. A feltöltődést nyújtó illatok, a szemet gyönyörködtető látványok. Végre!

 

 

 hirdetes_400x285  
Igaz, még mindenki reszpirátor mögé bújva, és az aggodalmak ugyan még tükröződtek a szemekben, de valami mégis változott. Megjelent az embereknél a kedvesség, a szempárokba mosoly költözött. Mint amikor azt mondjuk, „neki még a szemei is mosolyognak.”

 

Tulipánok a tavasz első napján Pozsonypüspökin. (Fotó: Kubicskó Erzsébet)

 

De nemcsak a járókelők mosolyognak. Kiderült az ég is. Mintha élettel telt volna meg minden! Valójában így is van, hiszen már sétáló óvodásokat is láthatunk, megtelt velük az udvar. Hasonlóképpen az alsó tagozatos tanulókkal is. Ugyan a sivárság is még feltűnik, elég, ha csak néhány üzletre rátekintünk, sajnálkozva látva, még mindig nem lehetnek nyitva. Ennek ellenére mégis felcsillant a remény, hogy lassacskán ugyan, de visszakapjuk a picit szabadabb életet.

 

Fotó: Laky Erzsébet

 

Bár egyesek úgy vélik, jelen helyzetben szinte alig a remény, de ne csak nézzünk, lássunk is. Ha más nem is biztat, legalább lássuk meg a természet megújulását. A rügyező fákat, a friss faleveleket az elszáradt helyett vagy mellett, az újra virágzó növényeket. Mindannyian éltünk már át nehéz és kilátástalan helyzeteket, de mindig jött valami új, fény az életünkbe….

 

Örüljünk mindennek, vigyázzunk egészségünkre, értékeljük környezetünket! És próbáljunk mosolyogni, ahogy a nap is mosolyog ránk…

 

Laky Erzsébet

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.