Nyitókép forrása: foreignpolicy.com

 

Az elmúlt évben kizárólag a felfelé ívelő bevándorlásnak köszönhetően gyarapodott Szlovákia lakossága. A természetes népszaporulat nyilván a COVID-19-cel összefüggő túlhalálozások miatt negatívba fordult. Többen haltak meg 2020-ban, mint ahány gyermek a világra jött, és a migrációval együtt összességében a szokásos több ezer plusz fő helyett csak nem egész 2000 fővel gyarapodott az ország.

 

A Szlovák Statisztikai Hivatal közlése szerint a 2020-as évet Szlovákia 5 459 781 lakossal zárta, ebből 49 százalék volt a férfi, 51 egy százalék a nő. A lakosság száma az előző évhez képest 1908 fővel emelkedett ugyan, de ez messze elmaradt az eddig tapasztalt 5-12 ezres gyarapodással szemben.

 

A népességfogyást csak a bevándorlás valamivel nagyobb mértéke tudta pozitív tartományban tartani, de még így sem sikerült kompenzálni, pedig az előző évekhez képest jobb volt a migrációs szaldó. Bár ez is tartogatott meglepetéseket. 2016-tól (tehát a Brexit-népszavazást követően) lassú csökkenésbe kezdett a kivándorlás mértékbe (akik feladták hazai állandó lakhelyüket, és külföldre költöztek). A Statisztikai Hivatal szerint azonban tavalyi évben nagyot zuhant a számuk: az előző évben számlált 3384-ről 2428-ra. Utoljára 2013 előtt volt ilyen alacsony az elvándorlás.

 

 hirdetes_810x300  
Forrás: statistics.sk

 

A bevándorlók száma 2016-tól szintén lassú csökkenésben van, ám most, hogy kevesebben hagyták el az országot a két szám közti különbség, a nettó bevándorlás a 3600-4000 körüli értékről 4350-re emelkedett.

 

Ám ez sem fedte tudta kompenzálni a természetes népszaporulat negatívba fordulását. Utoljára 17 éve haladta meg a halálozások száma a születésekét. Bár a halálozások száma volt a döntő tényező, fontos szerepet játszott az is, hogy zsinórban harmadik éve csökken a születések száma Szlovákiában. Ez tavaly konkrétan 56 650 gyermek világra jöttét jelentette, ami 404-gyel kevesebb, mint 2019-ben. Ráadásul a 56 650 születés alulmúlja az ezt megelőző öt év átlagát is (2015-2019). 

 

Forrás: statistics.sk

 

A negatív trendért azonban elsősorban a halálozások megugrása felelős. A túlhalálozás nagysága közel 6000 fő volt, ami tíz százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.

 

Ez alapján tavaly 59,1 ezer elhunyt , 56,7 ezer gyermekszületés mellett a fogyás nagysága 2439 emberélet volt. Pedig voltak évek, amikor 4000, sőt 5000 felett is járt a lakosság természetes gyarapodása.

 

Forrás: statistics.sk

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.