Nyitókép forrása: cnbc.com

 

Már hárommilliónál is több halálos áldozata van a koronavírusnak. Miközben akadozik a vakcinázás (még a fejlett országokban is), újabb mutációktól tartva az oltóanyaggyárak már az emlékeztető-oltásokról beszélnek. Egyelőre annyit tudunk, hogy a vakcinázásnál jobb fegyverünk nincs a járvány ellen, de hogy meddig tart majd a kapott immunitás, az egyelőre kérdéses. Míg 2020 tavaszán viszonylagos fegyelmezettség volt tapasztalható a lakosság részéről, a mára sokkal súlyosabbá váló járvány ellenére a fegyelmezettség és a „pandémiás fásultság” vált uralkodóvá. A halálozások száma pedig – még ha ezt a kitolódott ingerküszöbünk miatt nem is érzékeljük olyan erőteljesen – gyorsuló tendenciát mutat.

 

A járvány eddigi utolsó egymillió áldozatát elképesztő gyorsasággal ragadta el. Míg az első egy millió haláleset 8,5 hónap alatt következett be az első hivatalos kínai COVID-halálesettől számolva, a második millióhoz a vírusnak már csak 3,5 hónapra volt szüksége. A kétmilliós határt egyébként idén január 15-én lépte át a világ, majd három hónap alatt újabb egymillióval nőtt a halottak száma.

 

A nemzetközi sajtóban megjelent elemzések abban nagyrészt egyetértenek, hogy a járvány tényleges halálozási adatai jóval magasabbak a hivatalosnál. Szlovákiában csak februárban 59 százalékos túlhalálozást mértek – ennyivel volt magasabb az elhunytak száma az előző őt év februárjainak átlagához képest. A túlhalálozás jelensége pedig szinte minden országot érint.

 

 hirdetes_810x300  
Forrás: BBC.com

 

Vakcina-egyenlőtlenség

 

Világszinten eltérő fázisában van a járvány. Európa néhány országában és az Egyesült Államokban a vakcinázásnak köszönhetően csökkentek a halálozási számok, de Dél-Amerikában, elsősorban Brazíliában jelenleg valósággal tombol a vírus. Ami a legtöbb halálesetet elkönyvelő országokat illeti, ott az USA áll az élen, az összes haláleset 18 százalékával. Az arányok azonban kezdenek eltolódni a dél-amerikai országok felé (Brazílián kívül Mexikóban és Peruban romlik a helyzet).

 

A világszinten megoldást jelentő vakcinák rendkívül egyenlőtlen elosztása miatt nem nagyon számíthatunk még a járvány totális felszámolására. A Bloomberg közlése szerint a beadott oltóanyagok 40 százaléka 27 olyan fejlett országba jutott, amelyek a világ népességének mindössze 11 százalékát teszik ki.

 

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy nem elegendő néhány országban immunizálni a lakosságot. Ha a világ nagy részén nem sikerül oltással ellenőrzés alá vonni a járványt, akkor előbb-utóbb ismét jön egy olyan mutáció, amely a vakcinának ellenállva újabb hullámot indít el.

 

Forrás: BBC.com

 

Lakosságarányos halálesetek tekintetében a miniállam Gibraltár mögött az első releváns ország Csehország (266,2 áldozat/100 ezer lakos). Mögötte egy másik miniállam, San Marino következik, majd Magyarország (257,3 áldozat/100 ezer lakos). Majd Bosznia-Hercegovina, Montenegro, Bulgária, Észak-Macedónia, Belgium és Szlovákia következik.

 

Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a listák könnyen félreértelmezhetők. Még nem ért véget a járvány, és több olyan ország is van, amely a járvány egy adott időpontjában a legrosszabb adatokkal rendelkezik, hogy aztán más országok később ugyanabba a fázisba kerülve átvegyék a helyét a fekete rangsorban.

 

A világ legátoltottabb országai között Izrael, az USA, Nagy-Britannia, Szerbia, Magyarország, az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek (nem ebben a sorrendben). Illetve ott van Chile is, amely viszont a gyenge minőségű vakcina használata, a túl gyors járványügyi lazítás és egy új brazil mutáció miatt gyakorlatilag ismét válságba került. A világ szeme most Dél-Amerikán van. Brazíliát már most új globális gócpontként emlegetik.

 

Forrás: BBC.com

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!