Nyitókép forrása: cnbc.com

 

Ahogy a vakcinázás egyre népesebb rétegeket ért el, úgy szorult háttérbe az oltóanyagok valódi célja: az emberéletek megmentése és a járvány felszámolása. Helyét pedig átvette a gazdasági-politikai felelőtlen „influenszerkedés”, az egyes gyártók lejáratása és mások kiemelése. A harc pedig egyre kíméletlenebb, mert könnyen meglehet, hogy a koronavírus egy ideig még velünk marad, és akkor emberek milliárdjai válnak a vakcinagyártók fizetőképes, visszatérő ügyfeleivé.

 

A vakcinázás átpolitizáltságának legjobb példája épp Szlovákia, amelynek korábbi miniszterelnöke azért volt kénytelen lemondani, mert liberális partnerei a Szputnyik V megvásárlása miatt megbuktatták volna a koalíciót. A történetbe belekeverték a geopolitikát is, azt állítva, hogy az orosz oltóanyag a hibrid hadviselés és Moszkva befolyásának eszköze.

 

Azzal példálóztak, hogy Szlovákia propagandához segítette hozzá Oroszországot. Ma mégsem panaszkodnak amiatt, hogy az amerikai sajtó a szlovák kormányfő-buktatásra hivatkozva ír a „Szputnyik V politikai toxikusságáról”.

 hirdetes_810x300  

 

Előítéletek mentén

 

„Tavaly augusztusban kétségkívül hamarkodva jelentette be Putyin a Szputnyik V elkészültét. Azt viszont már akkor tudni lehetett, hogy nem vállalta volna be ezt, ha nem lett volna mögötte valós tartalom”

 

idézte a Forbes.hu Ilyash Györgyöt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet orosz külpolitikával és posztszovjet térséggel foglalkozó kutatóját. Szavaiból kiderül, hogy a vakcinafejlesztés olyan eszköz Moszkva kezében, amellyel jelezhetik, hogy továbbra megkerülhetetlen szereplője a nemzetközi politikai térnek.

 

Ilyash úgy látja, az oltás körül kialakult vitában a nyugati média és a társadalom sem tudta félretenni a gyakran egyébként jogos ellenérzéseit Oroszországgal szemben, és ez is közrejátszik a vita eltorzulásában.

 

Kihasználták a rést a pajzson

 

A szakértői véleményektől függetlenül elég nehéz elképzelni, hogy Oroszország vagy Kína komoly diplomáciai befolyást tudna kiváltani pusztán az oltóanyagaikkal. Leginkább azért, mert az ő gyártókapacitásaik is végesek, így akárkivel akármekkora mennyiségekben nem tudnak leszerződni.

 

Az érem másik oldala, hogy Moszkva és Peking ügyesen használta ki a nyugati vakcinaháború miatt keletkezett kínálati hiányt és azt, hogy az Európai Unió alaposan elszúrta saját beszerzési programját. De míg az oroszok és kínaiak vakcinát kínáltak, addig az Egyesült Államok nem volt hajlandó kiadni kezéből AstraZeneca-készleteit, mikor Európában tombolni kezdett a brit mutáció. Ettől azonban még nem kell túlbecsülni a vakcinadiplomácia jelentőségét.

 

A KKI elemzője ezzel kapcsolatban a következőket mondta a Forbesnak:

 

„Ahogy minden vakcinagyártó, úgy az oroszok is szembesültek azzal, hogy nincsenek megfelelő kapacitásaik ennyi ember ellátására. Ezért a határaikon kívülre is kiszervezték a gyártást. Ezt eleve többen azzal a feltétellel vállalták be – például Belarusz és Kazahsztán –, hogy saját belátásuk szerint használhassák az ott legyártott adagokat, vagy Dél-Korea és India, akik főleg exportra vállalták a gyártást, kisebb adagokat pedig maguk is hasznosítanak.  Az orosz politikai közmegegyezés az, hogy az országban készült dózisokat szánják hazai használatra, a külföldön készülteket pedig exportra”

 

Szlovák ellenérvek

 

Szlovákiában a liberális politikusok előszeretettel feszegetik azt a kérdés, hogy ha az orosz és a kínai vakcina olyan jó és biztonságos, az előbbi miért kérte túl későn, az utóbbi pedig miért nem kérte egyáltalán regisztrációját az Európai Gyógyszerügynökségnél.

 

A válasz elég egyszerű: a véges gyártókapacitások mellett nyilván ott volt a félelem attól, hogy az európai hatóságok esetleg a vakcinák minőségének kétségbevonására használják az engedélyeztetési eljárást. A feltételezésük alaptalannak tűnhetne, ha az EU tisztviselői nem nyilatkoztak volna korábban nyíltan úgy, hogy nincs szükség a Szputnyik V-re, mert a nyárra úgyis lesz elég vakcina, és nincs értelme sürgetni az orosz oltóanyag regisztrációját.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.