Nyitókép: MTI/MKP/Oriskó Norbert

 

Frissítve: 13.51 2021. május 11-én Komáromba látogatott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős államtitkára, aki magas rangú egyházi vezetőkkel folytatott tárgyalást a Magyar Templom-felújítási Programról, melynek keretében a Felvidéken több templom megújul.

 

A megbeszélésnek a komáromi Szent András Plébánia ülésterme adott helyet, melyen jelen volt Kiss Róbert kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke, a történelmi egyházak képviselői, valamint Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártja elnöke, illetve Berényi József (MKP), Nagyszombat megye megyefőnök-helyettese is.

 

Az ülést követő sajtótájékoztató keretében Kiss Róbert kanonok köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának a támogatásért, mely lehetővé teszi az egyházi épített örökségek megújulását, s ezzel új reménységet hoz a hitélet megerősödésébe is.

 hirdetes_810x300  

 

Révkomárom, 2021. május 11.
A Magyar Közösség Pártja (MKP) által közreadott képen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára (k), Kiss Róbert, a Nagyszombati Fõegyházmegye érseki helynöke (b) és Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki Révkomáromban tartott sajtótájékoztatón 2021. május 11-én. A magyar templomfelújítási program részeként a Felvidéken 96 magyarok lakta településen 69 római katolikus, hat görögkatolikus, 25 református templomot és egy zsidó imaházat újítanak fel mintegy másfél milliárd forint magyar állami támogatásból.
MTI/MKP/Oriskó Norbert

 

Forró Krisztián szintén megköszönte az anyaország segítségét, mely a jószomszédi viszony konkrét bizonyítéka, és az értékmentés kapcsán az itt működő vállalkozókat is segíti, hiszen a felújításokkal munkalehetőséget teremt.

 

Soltész Miklós örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokban megmutatkoznak azok a lehetőségek, melyek összekötik a két nemzetet, és már nem arra kerül a hangsúly, ami szétválasztja.

 

Az államtitkár jelentőséget tulajdonít a keresztényi szeretetnek, mely meghatározza embertársainkhoz való viszonyulásunkat. Itt kitért a nemzetiségi kérdésekre, megemlítve a magyarországi szlovákok helyzetét, akiknek száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett, és ugyanakkor rámutatott, hogy a kisebbségek érdekérvényesítése mindkét nemzetnél egyaránt fontos.

 

Révkomárom, 2021. május 11.
A Magyar Közösség Pártja (MKP) által közreadott képen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára (k), Kiss Róbert, a Nagyszombati Fõegyházmegye érseki helynöke (b) és Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki Révkomáromban tartott sajtótájékoztatón 2021. május 11-én. A magyar templomfelújítási program részeként a Felvidéken 96 magyarok lakta településen 69 római katolikus, hat görögkatolikus, 25 református templomot és egy zsidó imaházat újítanak fel mintegy másfél milliárd forint magyar állami támogatásból.
MTI/MKP/Oriskó Norbert

 

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya kiemelt partnerként tekint az történelmi egyházakra, amelyek a nemzet szellemi és lelki újjáéledésében fontos szerepet töltenek be, rámutatva arra is, hogy a jelenkor ifjúságát számos nemkívánatos hatás éri, tekintve a gender-elméletet, vagy pedig a migráció hullámával terjedő tanokat.

 

Az államtitkártól megtudtuk, hogy a Magyar Templom-felújítási Program keretében összesen 1 800 Kárpát-medencei templom újul meg. Ebből a Felvidéken összesen 101 építmény nyert támogatást, többségükben a magyarok által lakott területeken, de mindezek természetesen a többségi nemzet céljait is szolgálják.

A komáromi A Szent András-bazilika. Kép: Buday Mária

 

A támogatások többsége a templomok külső felújítására, valamint az állagmegóvásra vonatkoznak, ami szintén közérdek, hiszen egy adott település összképét erősen meghatározza templomának jellege is.

 

A Felvidéken 75 katolikus templom (melyből 6 görög katolikus, a többi pedig római katolikus), 25 református templom, valamint a komáromi Zsidó Hitközség egy épületrésze újul meg, az anyaország támogatásával.

 

A Körkép.sk hírportál Soltész Miklós államtitkártól afelől érdeklődött, hogy megkapta-e az összes felvidéki igénylő a támogatást, vagy ezt bizonyos kritériumok alapján ki kellett választani.  Az államtitkár válaszában elmondta, hogy sajnos szelektálni kellett, mert közel harmincszor nagyobb volt az érdeklődők száma, mint amire támogatást tudnak biztosítani. A Magyar Templom-felújítási Program keretében egy-egy templom 13 – 15 millió forint (mintegy 35-40 ezer euró) támogatást nyert el.

 

További kérdésünkkel arra voltunk kíváncsiak, hogy akik elestek most a támogatástól, az elkövetkezendő időszakban esetleg lesz-e módjukban újra pályázni, hiszen a kommunista diktatúra negyven évében számos műemlék értékű templom is tönkrement, amire az utóbbi években sem fordított az állam gondot.

 

Soltész Miklós a kérdést csupán a reménység hangjával válaszolta meg, hiszen a további lehetőségekben a következő parlamenti választások eredménye lesz a mérvadó, de biztosított a jószándék iránti elkötelezettségükről.

 

 

A témába Forró Krisztián is bekapcsolódott, jelezve, hogy a felvidéki magyaroknak elsősorban meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a helyi pénzforrásokhoz hozzájussanak.

 

További újságírói kérdésre Kiss Róbert kanonok ismertette, hogy a komáromi járásban hét templom újul meg, az izsai, aranyosi, ekeli, komáromfüsi, keszegfalusi, gútai Nagyboldogasszony Plébániatemplom, valamint a komáromi Szent Rozália templom.

 

Végszóként leszögezhetjük, a Magyar Templom-felújítási Program fő célja, hogy az érintett települések jelenkori összképének felcsillantása, és a történelmi értékek megmentése mellett, a templomok megszépült formájukban erősítsék a hitéletet, és mélyítsék a zsidó – keresztény alapokra épült Európa fellazult gyökereit.

 

Buday Mária

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.