Nyitókép: Potápi Árpád János Fb-oldala

 

Lovas, kerékpáros, gyalogos zarándokok visznek több száz imaszalagot Csíksomlyóra, a hagyományos pünkösdi búcsúnak otthont adó hegynyeregbe.

 

Kép: Potápi Árpád János Fb-oldala

 

Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva felidézte: tavaly szervezték meg először, hogy az imaszalagok által üzenhessenek Csíksomlyóra azok is, akik nem tudnak részt venni a zarándoklaton. Akkor ugyanis a koronavírus-járvány miatt a hatóságok betiltották a tömeges zarándoklatot.

 

 hirdetes_810x300  
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek, ló és szabadtéri
Kép: Potápi Árpád János Fb-oldala

 

Idén a hatóságok engedélyezték, hogy a zarándokok korlátozott számban jelen legyenek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy idén is elinduljanak a szalagokra írt üzenetek.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek, ló és szabadtéri
Kép: Potápi Árpád János Fb-oldala

 

Míg tavaly Brassó és Marosvásárhely volt a két legtávolabbi pont, ahonnan a szalagokat begyűjtő zarándokok indultak, idén valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági római katolikus egyházmegyéből megszervezték az üzenetek összegyűjtését. Lovas, kerékpáros és gyalogos zarándokok viszik azokat a botokat, amelyekre egy-egy településen felkötik a helyi közösség üzenetét tartalmazó szalagot.

 

 

A zarándokokat általában a pap fogadja és áldja meg, a szalagot pedig rendszerint a polgármester köti a botra.

 

A szalaggyűjtés egyházi fővédnökségét Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke, világi fővédnökségét Molnár Levente operaénekes vállalta. A világhírű bariton programjait lemondva gyalogosan tette meg a Máriapócs és Csíksomlyó közötti zarándokút egyes szakaszait.

 

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló és szabadtéri
Kép: Potápi Árpád János Fb-oldala

 

Lóháton zarándokolt pénteken Tusnádfürdőről Csíksomlyó felé Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is, aki többek között a nagyvilágban szétszórt magyar közösségek és a Kárpát-medencei nemzetrészek imaszalagjait viszi magával. Az államtitkár az MTI-nek elmondta: úgy érzi: a nemzeti összetartozás érzését erősíti az imaszalagok összegyűjtése.

 

A lovas zarándoklat szervezője, Kolozsvári Tibor az MTI-nek elmondta: Székelyföld minden szegletéből indultak lovas zarándokok. Arra számítanak, hogy mintegy 150 lovas zarándok sorakozik fel péntek délután 17 órakor a csíksomlyói hegynyeregben. A több száz imaszalag elhelyezésére a szervezők lécekkel összekötött kopjafapárt helyeztek ki a Hármashalom-oltár oldalán.

 

 

 

MTI/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.