Nyitókép: reformata.sk/Szarvas László

 

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház X. Zsinatának ciklusnyitó, alakuló ülésén felszentelték Géresi Róbert püspököt és Porubán Ferenc főgondnokot a rimaszombati templomban 2021. június 26-án.

 

X. Református Zsinat Rimaszombatban – beiktatták az új püspököt és főgondnokot (Képriport)

 

A református egyházban hatévente kerül sor tisztújításra, mikor az egyház teljes szervezeti felépítésében – egyházközségek, egyházmegyék, egyetemes egyház – tisztségviselőket választanak a reformátusok. Az egyházban minden említett szinten a paritás elve érvényesül, melynek értelmében az adott szervek élén a választott lelkészi és világi (nem lelkész) vezető áll. A Zsinat – a református egyház törvényhozó és legfőbb végrehajtó testülete – összetételében is ez az elv érvényesül a lelkészi és világi képviselők számarányát illetően. 

 

 hirdetes_810x300  

A június 26-ai istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke végezte. Isten adta az embernek az életet, s ha az ember felismeri ezt a tényt, elfeledkezhet saját fontosságáról. Teljes hittel és bizonyossággal bízhat az Istenben, s akkor ez lesz az alapja a mindennapi tetteknek és cselekedeteknek. 

 

Balog Zoltán igehirdetés közben, fotó: reformata.sk/Szarvas László

 

Az igehirdetés után került sor az eskütételre, majd a térdeplő püspökre és főgondnokra a jelen lévő püspökök (az előd-püspökök, Kárpát-medencei magyar református egyházak püspökei, a Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza és a Szlovák Evangélikus Egyház püspöke) és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyházmegyéinek – 7 magyar és 2 szlovák – esperesei egy-egy igeverssel kértek áldást.

 

fotó: reformata.sk/Szarvas László

 

Géresi Róbert püspök székfoglalójában hangsúlyozta, hogy minden Isten ajándéka, tőle kaptuk az életünket, a szeretteinket, a közösségünket, az anyanyelvünket. A kérdés az, hogyan élünk mi, emberek ezzel az ajándékkal. A mai világ nagyon divatos gondolkodása, hogy el akarja hitetni: minden a miénk, minden az enyém. Mindenkit egyformán kell szeretni, ami nagyon szépen hangzik, de elfordítja az ember figyelmét a felelősségről. Sok esetben, aki mindenkit szeretni akar, az senkiért sem akar igazán felelősséget vállalni. A keresztény hit nem erről szól: Isten ajándékai konkrét személyekben és élethelyzetekben valósulnak meg, nem pedig egy homályos fogalmi rendszerben. A társadalmi nyomás hatására az indentitásváltást a református egyház nem tudja és nem is akarja támogatni: „az ajándékoktól való elfordulás gyakorlatát (legyen az bármennyire divatos) soha el nem fogadhatjuk és nem hitelesíthetjük”.

 

Géresi Róbert püspök, fotó: reformata.sk/Szarvas László

 

Porubán Ferenc főgondnok székfoglaló beszédében Péter fogadkozása kapcsán kiemelte, hogy az alap mennyire bizonytalan tud lenni az emberi jó szándék ellenére is (Péter is jó szándékkal fogadkozik, majd elárulja Mesterét). A biztos alaphoz sokkal többre van szükség, mégpedig Krisztus irántunk való szeretetére.

 

Ezután következett a helyettesek eskütétele. Először a magyar püspökhelyettes, dr. Rákos Loránt és a magyar főgondnokhelyettes, Kis Pál, majd a szlovák püspökhelyettes, Ján Semjan és a szlovák főgondnokhelyettes, Pavol Gurbaľ tette le a hivatali esküt. A Zsinati Elnökség (püspök, helyettesek és világi társaik) minden tagja ünnepélyes keretek között letette esküjét. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a szlovák reformátusoknak törvényes joga, hogy a legfelsőbb egyházi szinten is képviseltethessék magukat, hiszen számarányukat tekintve kisebbséget alkotnak az összreformátusságban a Felvidéken.

 

fotó: reformata.sk/Szarvas László

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben köszöntötte Géresi Róbert püspököt és az újonnan választott vezetőket. Az őrállók fontosságát és felelősségét emelte ki köszöntőjében:

 

„Nekünk, magyaroknak ilyen vigyázóink lettek a mögöttünk hagyott száz évben a határainkon kívül került református egyházkerületek püspökei, akik a reformáció hagyományait követve nemcsak lelki vezetőkként álltak helyt, de magukra vették nemzeti érdekeink képviseletének, illetve a magyar kultúra ápolásának terhét is.”

 

Az ünnepi alkalom a magyar himnusz eléneklésével zárult. Az istentiszteleti perselypénz teljes összegét a református egyház a Morvaországban pusztító tornádó károsultjainak megsegítésére ajánlotta fel.

 

Édes Enikő

További képek és beszámoló Mede Géza cikkében:

 

X. Református Zsinat Rimaszombatban – beiktatták az új püspököt és főgondnokot (Képriport)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.