Nyitókép: bgazrt.hu

 

Június 30-án 14 órakor nagyszabású virtuális gálával zárul a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata, amelyen összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt. A Nagydöntőbe 22 osztály jutott be a Kárpát-medence iskoláiból.

 

Az elődöntők és középdöntők során a résztvevő fiatalok izgalmas történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi feladatokon tehették próbára tudásukat, amelynek az volt a célja, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, hagyományait és kultúráját.

 

A Nagydöntőbe jutott osztályok közül a legjobb osztály egymillió forint pénzjutalomban részesül, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki az államtitkárság a legügyesebb versenyzők között, emellett a felkészítő tanárokat is díjazzák.

 

 hirdetes_810x300  

Az online döntőn köszöntőt mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A gálán mások mellett Rakonczai Viktor, Simó Annamária, a Baba Monyo együttes, Orbán Bori énekes is vendég lesz, bemutatkoznak magyar divattervezők, és látni lehet majd a versenyzők által készített bemutatkozó filmeket is.

 

A magyarországi idő szerint 14.000 órakor kezdődő online döntőt a Határtalanul program youtube csatornáján lehet majd élőben követni:

 

https://www.youtube.com/hatartalanulprogram

 

Körkép.sk/Nemzetpolitikai Államtitkárság-sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!