Nyitókép forrása: theexpochtimes.com

 

Nem csak Európában, de a világ számos részén kezdték el visszaszorítani a fosszilis energiahordozók felhasználását. A változás szelét már mindenki érzi a levegőben, és bár senki sem gondolja úgy, hogy a két fekete ásvány egyik napról a másik eltűnik az életünkből, a helyettesítő termékeket már kiválasztották. Ám, mint minden változásnak, ennek is megvan a maga ára.

 

Az emberi történelemről elmondható, hogy a nagyhatalmi versenyeket mindig a kritikus erőforrások feletti ellenőrzések határozták meg: fűszerek a Távol-Keletről, arany és ezüst az amerikai kontinensről. Rabszolgákat, később olcsó munkaerőt kerestek az országok. Maga az Európai Unió első csírája is a Montánunió volt, az Európai Szén- és Acélközösség, amely a háborúhoz nélkülözhetetlen két legfontosabb nyersanyag közös ellenőrzését (és így a háború elkerülését) volt hivatott szolgálni.

 

Ahogy azonban a világ technológiai igénye változik, úgy válhatnak az egykor erőforrásokban gazdagnak tekintett területek érdektelen járulékos melléktermékké. Ezt a Stratfor vonatkozó elemzésében azzal a példával szemlélteti, hogy Amerika felfedezése előtt a közel-keleti arab országoktól függött az európai kereskedelmi útvonalak zöme (pl. Selyemút). A 16. században azonban ezeket más tengeri útvonalak sikerrel helyettesítették.

 

 hirdetes_810x300  
A fekete ásványok alkonya

 

A 20. században az olaj, majd a belső égésű motorok felfedezése és terjedése ismét kiemelt szerephez juttatta a Közel-Keletet. Száz évvel később azonban a világ már egy olajfüggőségtől mentes utat próbál keresni magának, az Arab-félsziget országai pedig már igyekeznek alkalmazkodni ehhez a kihíváshoz.

 

Nem véletlenül. Annak ellenére, hogy nem egyik napról másikra szűnne meg az olaj iránti kereslet a világon, az már most nyilvánvaló, hogy egy nagyrészt olaj értékesítéséből élő ország aligha számíthat nagy külföldi tőkebefektetésekre vagy olcsó hosszú (több évtizedes) lejáratú pénzpiaci kölcsönökre, ha elsődleges bevételi forrásának lejárt az ideje.

 

A fekete ásványok korának alkonya már elkezdődött, és állítólag már megjelentek az utódok is. Az új energiaformák az elektromos árammal állnak szoros összefüggésben. A fokozódó energiaigényt biztosítani a szél- és vízerőművek nem képesek.

 

Lítium, kobalt, nikkel, mangán…

 

Az olaj, földgáz és szén helyére ma a lítium, a kobalt, a mandán, a nikkel és a grafit jelentkezett be, valamint számos ritkaföldfém, amelyek a csúcstech-kütyük gyártásához és működéséhez elengedhetetlenek. A felsorol anyagok mindegyike nélkülözhetetlen az elektromos járművek, energiacellák és tárolók, akkumulátorok, villamosenergia-továbbítók gyártásához. Akik tehát birtokolják ezeket  a nyersanyagokat, azok kerülhetnek alkupozícióba a következő évtizedekben – hasonlóba, mint egyes közel-keleti országok. Arról nem is beszélve, hogy a modern információs infrastruktúra és villamosítás kiépítése irdatlan mennyiségű rezet igényel.

 

Az új energiaforrások a világ számos helyén fellelhetők, de nagy mennyiségben csak Dél-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában lelhetők fel, illetve Kínában.

 

Ausztrália kulcsfontosságú lítium- és nikkelgyártó ország, ám Dél-Amerikában is egyre nő a lítium- és nikkel-feldolgozó kapacitás, főleg Chilében, Bolíviában és Argentínában. Épp ezért nevezik a biztonságpolitikai szakértők a dél-amerikai régiót „erőforrás-verseny szempontjából kritikus területnek”. Nem véletlenül fordít az USA egyre nagyobb figyelmet a tőle délre fekvő országokra.

 

Jelentős lelőhelyeket sejtenek a mélytengeri hátságokban és az Északi-sarkvidéken, ahol a klímaváltozás okozta olvadás nem csak új kereskedelmi útvonalakat nyitott, de olcsóbbá tette a bányászatot is.

 

A bányászat csak az érem egyik oldala

 

Persze, a nyersanyaglelőhely csak az érem egyik oldala. A nyers ásványok önmagukban nem sokat érnek. Épp ezért olyan magabiztos ezen a téren Kína, amely az akkumulátor-ásványok globális feldolgozó kapacitásának 80 (!) százalékával rendelkezik. Ezt az előnyt most Peking arra is felhasználja, hogy belföldön meghonosítsa az elektromos autókat. Ha ez sikerül neki, akkor tekintélyes erkölcsi magaslatról alkudozhat például Európával a klímaváltozás elleni harc kapcsán – és ezzel meggátolhatja, hogy például amerikai nyomásra kizárják őt az európai piacokról.

 

Kína súlyát látva a többi szereplő próbálja csökkenteni a függőségét. Ausztrália újrahasznosítható elektromos termékek gyártását támogatja már bő egy évtizede, és próbálja növelni ritkaföldfém-kitermelését  – vegyes sikerrel. Ausztrália tavaly 17 ezer tonnányi ritkaföldfémet bányászott ki, 38 ezer tonnát importált az USA-tól, 30 ezer tonnát Burundiból szerzett be.

 

Ezzel szemben Kína 140 ezer tonnát termelt ki tavaly saját bányáiból. A különbség óriási.

 

És mint mindig, most is az a nagy a kérdés, hogy ki marad le ebben a versenyben. Nem véletlenül nem ejtenek szót e tekintetben Európáról az elemzésekben, amely jelenleg a leghangosabb híve az elektromos autóknak. Márpedig, egy elektromos autó legdrágább része a tápegysége, ami súlyos dilemmát jelent az európai autógyártók számára. Kína megkerülhetetlen szerepét elnézve talán már jobban érthető az is, hogy egyesek miért inkább hidrogénre cserélnék a kőolajat a lítium helyett.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.