Nyitókép: reprofoto/euronews.com

 

Hollandiában nemzeti gyásznapot hirdettek keddre, miután legkevesebb húszan vesztették életüket az áradásokban és legalább ugyanennyi embert nem találnak – írja az Euronews.

 

Számos települést vágtak el a külvilágtól az árvizek és az általuk okozott földcsuszamlások. A károk mértékét egyelőre lehetetlen megbecsülni. Egy hatéves fiút szerdán mentettek ki: egy focitáborban volt, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Két nappal később, pénteken találkozhatott szüleivel.

„Nem tudtak kijutni az épületből, Enzo 48 órát töltött öt másik gyerekkel és két felnőttel, a második emeleten. Vigyáztak egymásra, ezért lehetünk most újra együtt” – mondta az édesanya.

 

Drasztikusan emelkedett a német áradások halálos áldozatainak a száma

 hirdetes_400x285  

 

Hollandiában az ár áttört egy gátat, ami miatt további százaknak kellett elhagyniuk otthonukat, a közeli, már Belgiumban lévő Limburgot is gyorsan ki kellett üríteni. Sokakat nem engedtek oda idős rokonaikhoz.

 

„Az anyukámért jöttem, hogy segítsek neki, de nem engednek át. Telefonon beszéltem vele, hogy hol tart a pakolásban. Segítenék neki, de nem engednek át, ez idegtépő” – mondta egy nő.

 

Több kelet-belgiumi városban nem szabad csapvizet fogyasztani, még forralás után sem. Az ország miniszterelnöke péntek délután azt mondta, a jelenlegi az ország történelmének legsúlyosabb árvize.

 

euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!