Nyitókép: Rebro Ágota

 

Tikkasztó hőségben izgalmas programpontokkal teltek a pozsonyeperjesi táborozók napjai. 

 

A táborba jelentkező gyermekek már nagyon várták a nyitónapot. Tudták, valami különleges várja ott őket. Az öt napos júliusi Pöttyös gyíkok gyerektábor programkínálata igazán színes volt. Sok mozgással, kézműveskedéssel, de még egy fodrászsarkat is kialakítottak.

 

 hirdetes_400x285  

 

A vezetők gondosan ügyeltek a táborhely előkészítésére. A gyerkőcök kacagásai is jelezték, hogy remekül érzik magukat. Olykor persze elkövetettek egy-egy szerethető gyerekcsínyt, de emiatt nem volt mérgelődés. A vezetők „edzetten” fogadták ezeket.

 

 

A táborozóknak nemcsak a mozgással teli órák tetszettek. A kézműveskedést is kedvelték, hiszen látványos munkákat alkottak. A gyerekek ollóval, ragasztóval is dolgoztak, figyelmesen követve a vezetők tanácsait.

 

 

A lelkes kézműveskedők közül többen kipróbálták a szövőszéket, míg mások díszített, felakasztható szívet csináltak. Korongozásból, táncból sem volt hiány.

 

 

A szülők nagy örömére a pozsonyeperjesi tábor felejthetetlen marad a gyermekek számára. Rebro Ágota, a szervezők egyike megkérdezésünkre elégedetten állapította meg, hogy egy fantasztikus tábort tudhatnak maguk mögött.

 

„Örülünk, hogy ennyi lelkes gyermek töltött el velünk néhány programdús napot”

 

– mondta.

 

 

A Pöttyös gyíkok táborban vitaminból sem volt hiány. A szervezők többek között görögdinnyével, főtt kukoricával is kedveskedtek a táborozóknak.

 

További képeink:

 

 

 

 

 

Csiba Mária Dunatőkés polgármestere (balról), Rebro Ágota szervező és Ribánszky Jarmila Pozsonyeperjes polgármestere.

 

 

 

Laky Erzsébet

Fotók: Rebro Ágota

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!