Nyitókép forrása: pxhere.com

 

Új koronavírus-variáns ütötte fel a fejét Dél-Afrikában, és első megjelenése óta a világ számos országában azonosították. Az új mutáció szintén fokozottan fertőzőképes és jó eséllyel kerül meg az oltások által nyújtott immunvédelmet. Az új variánst, amit a kutatók hivatalosan a mutáció helyéről C.1.2-ként emlegetnek, először májusban jelent meg Dél-Afrikában, augusztus 13-án pedig már Kínában, Kongóban, Mauritiuson, Angliában, Új-Zélandon, Portugáliában és Svájcban is azonosították.

 

A C.1.2 vírusmutáció lényegesen több változást tartalmaz, mint amekkora a különbség a dé-afrikai mutáció (Béta-variáns) és az eredeti koronavírus között. Sőt, ennek a változatnak sokkal több mutációs pontja van, mint bármelyik másik WHO által fokozottan figyelt, vagy kockázatosnak minősített COVI-törzsnek.

 

Az új mutációról a megjelent tanulmány szerint ráadásul vélhetően sokkal jobban elterjedt már a világban, mint ahogy azt az adatok mutatják. A laborok egyszerűen nem tudnak annyi vírustörzs-azonosítást elvégezni, amennyire szükség volna, és jelenleg még mindig az Alfa (brit) és a Delta (indiai) mutációra összpontosítanak.

 

 hirdetes_810x300  

A tanulmány szerint minden hónapban meredeken nő a C.1.2 gyakorisága, a májusi 0,2 százalék júliusra 2 százalékra hízott. Hasonló növekedési tempót tapasztaltak a kutatók a Béta- és Delta-variánsok elterjedésének korai fázisában is.

 

Az sem mellékes, hogy ennek a variánsnak a mutációs rátája 42, vagyis ennyiszer mutálódik egyetlen évben, és ez kétszer nagyobb, mint a többi variáns mutációs rátája. A legtöbb COVID-vírus variánsa csak néhány mutációval rendelkezik, a C.1.2 esetében azonban 14 ponton mutálódott a vírus, és lehet, hogy későbbi vizsgálatok felfelé módosítják majd ezt az értéket. Több mutáció az úgynevezett tüskefehérjét érinti.

 

Ez az a fehérje, amelynek felismerésére megtanítja a vakcina az immunrendszert. Ha a tüskefehérje mutálódik, akkor csökkenhet a vakcina által szerzett védettség mértéke. A jelenlegi vakcinák például nagyon jó védelmet adnak az Alfa-variánssal szemben, az oltás ellenére megfertőződő személyek száma kicsi. A Delta-variánsnál azonban a fertőzöttség ellen már csak nagyjából 40 százalékos védelmet nyújtanak a vakcinák. Nagy szerencse, hogy mutáció ellenére az oltóanyagok továbbra is igen nagy arányban képesek legalább a súlyos lefolyású COVID kialakulását megelőzni a Deltánál.

 

A kutatók jelenleg úgy gondolják, hogy a C.1.2 mutációi képessé tehetik a vírustörzset arra, hogy bizonyos mértékig megkerülje a fertőzéssel szerzett vagy az oltással kapott védettséget. Hogy ez több fertőzöttel, vagy több fertőzöttel és kórházi beteggel fog-e járni, egyelőre kérdéses.

 

Elemzés: szinte borítékolható egy vakcina-rezisztens koronavírusmutáció megjelenése

 

Felmérés: A kutatók többsége szerint egy éven belül új vakcinákra lesz szükség

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!