Nyitókép: Buday Mária
A Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást 2014 októberében, tehát éppen hét esztendeje jegyezte be a Szlovák Belügyminisztérium. Az általuk alapított díj átadására minden évben egy alkalommal kerül sor Komáromban, a Duna Menti Múzeum, vagyis a Kultúrpalota dísztermében.
E társadalmilag nagy jelentőségű díj a magyarországi Ars Humanica Hungarica Kör által lefektetett vezérelvek és célok alapján jött létre, akik 2011-ben megalapították a Magyar Civil Becsületrend elismerést, melynek alapértékeit „Virtute et Exemplo – Erénnyel és Példával”, II. József osztrák császárt és magyar királyt idéző jelmondatuk foglalja össze.
A Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás ugyanazon értékrend mentén halad, tehát az általuk odaítélt kitüntetés nyilvánosan igazolt elismerése annak a példaértékű tevékenységnek, amit a kitüntetett az emberek érdekében végzett. Az elismerés a világ minden táján tiszteletet érdemel, politikai és vallási szempontok szerinti megkülönböztetés nélkül.
A díj odaítélése a humanista értékrend alapján történik, mint a tisztesség, becsület, tolerancia, testvériség, irgalom, barátság, segítőkészség. A kitüntetés anyagi díjazással nem járó erkölcsi értékelés, amelynek értékét kizárólag az azt odaítélők által képviselt szellemi-erkölcsi tőke adja.
A szlovákiai ünnepségre 2021. október 8-án került sor Komáromban, a Kultúrpalota dísztermében. A rendezvényt a Gaudium Vegyeskar nyitotta meg, Reményik Sándor Templom és iskola, Koltay Gergely által megzenésített csodálatos művével. Ugyanilyen hatást váltott ki Oláh Kálmán előadásában Wass Albert Üzenet haza című költeménye.
A hangulatteremtő műsor után Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás alapító elnöke köszöntötte a díjazottakat, a kuratórium tagjait, s minden jelenlévőt, majd pedig átadta a szót Komárom polgármesterének.
Keszegh Béla az ünnepség jelmondata „Virtute et Exemplo – Erénnyel és Példával” köré fonta gondolatait, mely szerint komoly szerepet hordoz a példaképállítás mai zűrzavaros, értékvesztett világunkban.
Az idei ünnepségen két személy kapta meg a Szlovákiai Civil Becsületrend elismerést, akik közül elsőként Stirber Lajos zenepedagógust, karvezetőt méltatták. Laudációját az eredeti tervtől eltérően, Grassl Ferdinánd, a kitüntetett egykori diákja, a régi alapiskolai kórus, majd pedig a jelenlegi Gaudium Vegyeskar szólóénekese, és egyik fő mozgatórugója, tartotta meg. A köszöntőből is kitűnt, hogy a csupaszív, nem mindennapi tevékenységet kifejtő igaz embert óriási tiszteletből és ragaszkodó, őszinte szeretetből javasolta a Gaudium Vegyeskar e magas kitüntetésre.
Stirber Lajos 1942. január 26-án született Komáromban, édesapja a II. világháború idején elesett a Don-kanyarban, így fiatalon megözvegyült édesanyja nevelte fel. Gyermekkora óta egyformán érdekelte a zene és a sport, végül orosz – földraj – zeneszakos tanári diplomája legfőképpen a zenei tevékenységhez kötötte, amit egész élete folyamán szívvel és lélekkel végzett és végez, mind a mai napig.
Pedagógiai pályafutását a Komáromi Jókai Mór Alapiskolában (abban az időben Béke Utcai Alapiskola) kezdte, ahol Pálinkás Zsuzsannától vette át az iskolai kórus vezetését, és vált a kórusmozgalom egyik fő mozgatórugójává.
A leghűségesebb kórustagok a mai napig nem tudtak elszakadni karizmatikus karnagyuktól, és az ő indítványozásukra alapították meg a Gaudium Vegyeskart, melynek közel nyolcvan évesen is aktív karnagya.
Saját magát szerényen nem zenésznek, de nevelőnek vallja. Bő fél évszázadnyi zenei tevékenysége mellett zenepedagógiai munkássága is sokrétű, több tankönyvet és módszertani könyvet is írt. Feladatokat vállal a társadalom egyéb területein is, tagja a Csemadok komáromi alapszervezetének, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületnek, valamint egyik megalapítója a Selye János Gimnáziumhoz kapcsolódó Öregdiákok Baráti Körének.
Éltető ereje a zene és az emberek szeretetéből származik, igazi humanista személyiség.
A mai napig régi diákok százai emlékeznek vissza az Érsekújvárban megrendezett Csengő Énekszó pezsgő hangulatú, izgalmas versenyeire, ahonnan a közel száz tagot számláló komáromi Béke Utcai gyermekkórus mindig rangos elismeréssel tért haza. Hazai berkeinkben a Vox Humana kórusfesztivál elindítója, ami a mai napig magas színvonalú zenei találkozókra ad lehetőséget. Mindezeknek köszönhetően most nagyon sokan együtt örülnek „Lajos bácsival” e kitüntetés kapcsán. Számos elismeréssel díjazták már tevékenységét, de tömegek által megtapasztalt tény, hogy ő a Magyar Kultúra igazi Lovagja …
A Szlovákiai Civil Becsületrend másik díjazottja Hodossy Gyula kultúrszervező, költő, író, szerkesztő, intézményvezető, könyvkiadó. Az ő tevékenységét Fibi Sándor nyugalmazott tanár értékelte.
Hodossy Gyula 1960. május 3-án született Dunaszerdahelyen, majd a pozsonyi magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett. Már kisgyermek korában elhatározta, hogy költő lesz, irodalmi érdeklődése serdülőkorában már alkotásra ösztönözte, és felnőtt korára saját alkotásai mellett irodalom-szervezővé, kultúra szervezővé formálta.
Mindez azonban nem ment zökkenőmentesen, hiszen a szocialista rendszer nem nézte jó szemmel a szabad gondolkodást, így Hodossy Gyula bizonyos időszakokban fizikai munkával kereste kenyerét.
Az 1989-es változásokat követően alapító tagja volt a Független Magyar Kezdeményezésnek, bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság tevékenységébe, újjáélesztette a Szlovákiai Magyar Cserkész-szövetséget, melynek irányadójaként született a Cserkész, majd pedig a Katedra folyóirat.
Hodossy Gyula a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, a Vámbéry Polgári Társulás alapító elnöke, a Lilium Aurum Könyvkiadó igazgatója. Mindezekről, s további funkcióiról, munkásságáról, irodalmi alkotásairól Fibi Sándor részletesen beszélt, azonban a számos tevékenységet felvállaló irodalmárt és kultúrmenedzsert az ünnepséget követően a Körkép kérdezte életútjáról.
A laudációkat és a díjátadó ceremóniát tartalmas kultúrműsor színesítette. Fellépett Nagy Ibolya Déryné-díjas operett primadonna, aki vidám hangulatot teremtett csodálatos előadásával, a műsor záró részében pedig Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész, aki Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményét adta elő.
A Szlovákiai Civil Becsületrend díjátadó ünnepségét a Gaudium Vegyeskar és a Vác-hartyáni Canzonetta vendégkórus közös fellépése zárta:
Kell még egy szó, mielőtt mennénk,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár. (Koltay Gergely)
A színvonalas zenei előadást követően Hodossy Gyulát kérdeztük életútjáról, s ezzel összefüggésben, hogy mit jelent számára a Szlovákiai Civil Becsületrend díja, milyen üzenettel bír a jövő tekintetében. Továbbá, mi volt a legnehezebb, legküzdelmesebb útszakasz kitűzött céljai elérésében, ami végül ezt a díjat is eredményezte.
„Azt mindig, életem minden szakaszában fontosnak tartottam és tartom, hogy a szlovákiai magyar kultúra szolgálatában cselekedjek. Az élet hozza mindig a feladatokat, soha nem szoktam nagyon előre tervezgetni. De amit egy adott helyzetben fontosnak tartok, ahhoz hála Istennek, mindig találtam társakat. Úgy áltatában a szervezői mivoltomat dicsérik, bár itt értékelték költői alkotásaimat is, de hát, ez valamire épült, olvasás, művelődés kapcsán, mondhatni úgy csentem el másoktól, mert ugye, az irodalmat nem én találtam ki, az nélkülem is van.
Az intézmények létrehozása, a rendezvények megvalósítása pedig közös siker, közös eredmény, tehát minden estben csapatmunka. Ha a Jóisten engedi, a következőkben is próbálok még további szolgálatokat tenni, bár így hatvan fölött természetesen már arra is gondol az ember, hogy fokozatosan ideje lesz átadni, továbbadni a teendőket.
A szlovákiai magyarság megmaradása érdekében, a szlovákiai magyar kultúra érdekében fontosnak tartom, hogy azok a részelemek, amik általam léteznek, vagy kezdeményezésemre működnek, megfelelő kézbe kerüljenek, hogy az értékteremtés majd nélkülem is folytatódjék. Most ez a gondolat foglalkoztat.
A múlt tekintetében az irodalom kapcsán arra gondolok vissza nagyon szívesen, amikor 15 éves koromban először találkoztam Nagy Lászlóval a Vágsellyei Vörösmarty-klubban, és ott felolvashattam verseimet. A költő-király ott áll előttem, és egyszer csak azt mondja nekem, hogy olvassam fel a verseimet … Úgy gondolom, ez mindenképpen egy nagyon-nagy kiváltság … Beszélhettem vele, ösztönzött az írásra … Életre szóló indíttatást adott …
Ettől a perctől éreztem úgy, hogy nekem is tennem kell valamit annak érdekében, hogy mások is hasonló élményben részesüljenek. Gyakorlatilag így kapcsolódtam be a klub-mozgalomba. Magam is klubot alapítottam, hogy jó előadókat hívhassak, tartalmas, jövőt formáló mondanivalóval, de közben meg kellett tapasztalnom, hogy ebben a kommunista társadalomban nincs minden rendben.
Azt a fajta szabad gondolatiságot, ami nem volt kedves az akkori rendszerben, nehéz volt ide hozni. Valahogy meg kellett egyezni a hatalmon lévőkkel, ha pedig nem sikerült, akkor muszáj volt illegálisan, vagy fél illegálisan szervezkedni. Persze ennek meg lett a következménye, ’82-ben kitiltottak a dunaszerdahelyi járásból, és a kultúra területén nem dolgozhattam. Nem voltam szimpatikus a rendszernek.
16 éves koromban tiltottak el először az írástól. Tehát már ilyen fiatalon megtapasztaltam, hogy nem lehetett az akkori rendszerben őszintén és nyíltan értékeket fölvállalni, értékeket hirdetni és közvetíteni.
Bukovszky Laci egyszer azt mondta, hogy én voltam a leghosszabban megfigyelt személy 1978-tól egészen ’89-ig. A (cseh-)szlovák titkosrendőrség gyakorlatilag 18 éves korom óta figyelt. Letiltottak az írástól, Érsekújvárban is lehetetlenné tették a működésemet. Sokszor bevittek a rendőrségre, sokszor megvertek, sok mindenen át kellett mennem. De én ezt nem éltem meg tragikusan … Azt mondták az idősebb író kollégáim, hogy ez így természetes, ez a tevékenység ezzel ez jár … Hát, így kellett vállalni.
Ha nem lettek volna társaim, akkor nem tudtam volna a mögöttem lévő folyamatot végig csinálni.
Én az irodalom berkeiben akartam tevékenykedni, a szabad szót képviselni és érvényre juttatni, és a többiek, a hasonló gondolkozásúak pedig mellém álltak, vállalva, hogy őket is kiteszik a munkahelyükről, és őket is meghurcolják.
De nehéz ebben a mai világban is, az elveszett értékrend, az általa keletkezett zűrzavar, ami jelen pillanatban uralkodik, az kiúttalanságba torkollik.
De azért most is vannak emberek, vannak munkatársak, akik a valódi értékek megtartásáért teszik a dolgukat, hiszen a kultúra szervezése nélkül, önfeláldozás nélkül a szlovákiai magyarság eltűnik. Célunk pedig a megmaradás.”
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
