Nyitókép forrása: MTI

Október 23-án délután indult a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet a budapesti Műegyetemtől. A menet indulásakor a gyülekező budai helyszínén is annyian voltak, hogy nagyon sok embert fel kellett vezetni a Szabadság hídra. A menethez a pesti oldalon, a Kálvin téren és a Fővám téren is nagyon sokan csatlakoztak.

A menet a Műegyetemtől indult az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított színpadhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. A menethez útközben csaknem annyian csatlakoztak, mint amennyien a „Soha többé!” feliratú molinó mögött indultak. Többen nemzeti színű, mások székely zászlókat lobogtattak, sokan „Stop Gyurcsány!” feliratú táblákat tartottak a magasba. A résztvevők többször skandálták, hogy „Ria, ria, Hungária”, valamint azt, hogy „Viktor, Viktor”. Voltak, akik EU=CCCP feliratú transzparenst tartottak a magasba.

Több kormánytag és kormánypárti politikus is osztott meg saját fotót Facebook-oldalán, amint a Békemenetben vonul. A résztvevők egy kifeszített molinó mögött vonultak, amelyen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök arcképe, egy 2006-os lovasrohamot ábrázoló fotó és a „Soha többé!” szöveg szerepel. Amikor a menet eleje már megérkezett az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára, az állami ünnepség helyszínére, a menet vége még a gyülekezőpontnál, a Műegyetemnél volt.

Budapest, 2021. október 23.
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi gyülekeznek a Szabadság hídnál az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2021. október 23.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke beszédet mond a CÖF-CÖKA Békemenetén a Szabadság hídnál az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2021. október 23.
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi a Vámház körúton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2021. október 23.
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi vonulnak a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Czeglédi Zsolt

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi vonulnak a Gellért téren és a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Czeglédi Zsolt
Budapest, 2021. október 23.
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi vonulnak a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.
MTI/Czeglédi Zsolt
Budapest, 2021. október 23.
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi megérkeznek az Erzsébet térre az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi megérkeznek az Erzsébet térre az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Középen Bayer Zsolt publicista (b) és ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivõje (j).
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2021. október 23.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott megemlékezés az Erzsébet téren 2021. október 23-án.

MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott megemlékezésen az Erzsébet téren 2021. október 23-án.

 hirdetes_810x300  

MTI, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.