Nyitókép forrása: Facebook.com/Orbán Viktor

 

Mától gyorsforgalmi út köti össze Pozsonyt Kassával. Október 26-án Magyarország átadta az M30-as gyorsforgalmi út 57 kilométer hosszú, 3,5 évig épülő szakaszát Miskolc és Tornyosnémeti között. Ezzel helyére került az utolsó darabja annak az útvonalnak, amely Szlovákiát megelőzve gyorsforgalmi úttal köti össze a két szlovák nagyvárost  – Magyarországon keresztül. Az utolsó szakasz átadásán Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszédet mondott.

 

A magyar gyorsfogalmi szakasz Miglécnél csatlakozik rá a szlovákiai R4-es útra, amely a Kassa városrészét képező Zsebesig tart.

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az utolsó hiányzó szakasz mai átadásán elmondta: ha van közép-európai együttműködés, akkor tud boldogulni a magyar vidék. Emlékeztetett, hogy a beruházás célja nem csak egy „virágzó vidéki Magyarország, hanem egy erős Közép-Európa, amely elég erős ahhoz, hogy megvédje magát az olyan természetellenes beavatkozásokkal szemben, amelyeknek a mai napig érezni a következményeit – fogalmazott.

 

 hirdetes_400x285  

Hangsúlyozta: hogy ez a cél megvalósuljon,

 

utakat kell építeni, amelyek összekötik a vidék különböző részeit, a vidékieket beviszik a nagyvárosba, összekötik az anyaországi magyarokat, a határon túli magyarokat és összekapcsolják a térség népeit. A most átadott út is ezt a célt szolgálja

 

– mutatott rá.

 

Orbán Viktor kifejtette:

 

régen a Lengyelország felé vezető kereskedelem fő gócpontja Kassa volt, nagyon fontos útvonal volt ez, és úgy lehetett egy jelentős nemzetközi útvonalat működtetni, hogy nem kellett hozzá érinteni a fővárost. Mi, Trianon utáni magyarok ezt nehezen tudjuk elképzelni

 

– tette hozzá. A miniszterelnök úgy látja, vissza kell alakítani a gondolkodásunkat, hogy rájöjjünk: egy olyan korszakba lépünk, amikor nem Budapestről kiindulva kell útvonalakat tervezni, hanem megvannak a régi természetes, egybetartozó térségek, amelyeket érdemes összekötni.

 

A magyar kormányfő közölte: ez egy virágzó vidék volt, amíg a nagyhatalmak az első világháború után szét nem szabdalták. A mi nemzedékünk küldetése, hogy amit az idegenek és a nagyhatalmak szétszabdaltak, azt megpróbáljuk összeölteni – fogalmazott. Hozzáfűzte: ha ezt nem tesszük meg, akkor a magyar vidék adottságai nem érvényesülnek.

 

Kiemelte: hatalmas erőket, rengeteg pénzt mozgósítottak e célok elérése érdekében. 2010 májusa óta 33 autópálya- és egyéb gyorsforgalmi útszakaszt adtak át Magyarországon, összesen 600 kilométert. Már csak három olyan megyei jogú város maradt, amely nem kapcsolódik be közvetlenül a gyorsforgalmi úthálózatba, 2010-ben még 9 ilyen volt – emlékeztetett, megjegyezve: a három város – Zalaegerszeg, Kaposvár és Békéscsaba – esetében is folynak az útépítési munkálatok. Úgy folytatta, a magyar emberek 87 százaléka 30 percen belül rá tud kapcsolódni a gyorsforgalmi úthálózatra, ez az arány 2010-ben 60 százalék volt. Ami a határokat elérő utakat illeti, 2010 előtt mindössze három gyorsforgalmi út érte el az országhatárt, ma ez a szám kilenc, 2025-re pedig 11 lesz – mondta.

 

A szlovák politika ígéreteit Magyarország teljesítette

 

Az új autópálya szakasz átadásán, amely Kassát lényegében rákapcsolja Európa nyugati és déli gyorsforgalmi véráramára, jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnökön kívül Jaroslav Polaček kassai főpolgármester is.

 

„Nagyon örülök, hogy a magyar kormány segítségével sikerült teljesíteni azt, amit már több szlovák kormányfő megígérte, élükön Robert Ficoval. Már nem 2010-et írunk, ahogy azt eredetileg a politikusaink tervezték, de köszönjük déli szomszédunknak, hogy sikerült Kassát Pozsonnyal összekötni Miskolcon keresztül. Sok keletinek így jelentősen lerövidül az utazási idő a mi fővárosunkba, és nem kell végeláthatatlan dugókban vesztegelniünk Rózsahegynél vagy Sztrecsénynél”

 

fogalmazott Polaček utalva arra, hogy a 2000-es években Robert Fico első kormányzása idején azt ígérte, hogy 2010-re autópálya köti össze Pozsonyt és Kassát. Ez végül még 2020-ra sem teljesült, Szlovákiának pedig kis presztízsveszteség, hogy a legendásan drága autópálya-beruházások ellenére Magyarországnak sikerült a két várost összekötnie hamarabb.

 

Polaček ezzel kapcsolatban elmondta, hogy hamarosan elkezdődhet az R2-es folytatásának építése, valamint Kassa délkeleti elkerülőjének építése, beleértve a zsebesi szakaszt. Erre a célra 165 milliónyi uniós forrás áll rendelkezésre. Ha a terveket sikerül átültetni a gyakorlatba, akkor 2025-ben már járható lesz a D1-es hiányzó részének bővítése Magyarbődnél, majd elkezdődhet az utolsó hiányzó, rózsahegyi autópályaszakasz megépítése, amellyel már Szlovákia területén is gyorsforgalmi összeköttetés jönne létre Pozsony és Kassa között.

 

Polaček elmondása szerint többször tárgyalt már ebben a kérdésben Andre Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszterrel, állítása szerint nem tart sokáig a kivitelezés megkezdése.

 

„Hiszem, hogy leghamarabb négy év múlva jelentősen könnyebbé válik a közlekedés a városban, hiszen több ezer Kassán csak áthaladó gépkocsi kerüli majd el a várost a gyorsforgalmi utaknak hála”

 

tette hozzá Polaček.

 

SITA, MTI, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 30 olvasónak tetszik ez a cikk.