Nyitókép forrása: illusztráció/Thnkstock

 

Az Arizona Keresztény Egyetem legfrissebb felmérése szerint az amerikai millenium generáció tagjainak (18-37 évesek) 30 százaléka LGBTI-közösséghez tartozónak vallja magát. A fiatal felnőttek (18-24 éves korosztály) körében ez az arány 39 százalék.

 

„Ez a generáció újradefiniálja saját magát, a nemi hovatartozást és a mások szexuális orientációjához való viszonyulást”

 

olvasható a tanulmányban, amely leszögezi, hogy a házasság és család intézményei kapcsán is új felfogások jelentek meg, amely a társadalmi intézményeket biztonságos viszonyítási pontokból kulturális csatatérré változtatta.

 

A tanulmány a fiatal amerikai generáció politikai nézeteit és a kereszténységhez való kötődését is megvizsgálta. Eszerint a millenium-generáció 48 százaléka baloldai beállítottságú (2018-ban 49 százalék volt ez az arány, 2017-ben 44 százalék. A megkérdezettek 40 százaléka a prgresszivista ideológiát érezte magához közelebb, 29 százalék választotta a konzervativizmust.

 hirdetes_400x285  

 

A legnagyobb kihívásnak a koronavírus elleni harcot, a klímaváltozást és a faji diszkriminációt tekintik. Csak mindössze 2 százalékuk mondja azt, hogy a vallási alapú hátrányos megkülönböztetés, a bérszakadék is a fontos problémák között van.

 

Többségük elutasítja az objektív (mindenkire egyformán vonatkozó) erkölcsi szabályrendszer létezését.

 

A baloldali irányultság ellenére a megkérdezettek többsége pozitívan viseltetik a valláshoz, háromnegyedük szerint mindegyik egyház tanítását egyformán igaznak véli.

 

Ugyanakkor soha nem volt olyan magas a három fő kérdésre nemmel válaszolók aránya. Az amerikai fiatalok 40 százaléka nem tudja, hogy van-e Isten, nem érdekli a válasz, hogy létezik-e, és nem hiszi, hogy létezik. Hasonlóképp, kisebbségben vannak a Biblia tanítását igaznak elfogadók, még kevesebben, akik a Bibliát iránytűként elfogadják a jó és rossz megkülönböztetéséhez.

 

A tanulmány szerint csak a fiatal amerikaiak harmada állítja, ogy mindig tiszteletben tartották Istent és más embereket.

 

„Kétségtelen, hogy a fiatal felnőttek szoronganak, depresszívek és veszélyeztetve érzik magukat. Saját álláspontjuk és más amerikaiak álláspontjának találkozása olyan körülményeket teremtett, amelyek törvényszerűen ilyen érzékeseket alapoznak meg. Mindenféle igazságot, érzelmeket, döntést, kapcsolato hárokat jelző támpont nélkül, az anómia (meg nem felelés) és az izoláció természetes”

 

olvasható a tanulmányban.

 

A felmérés során összehasonlították az idősebb babyboomer generációk véleményét a mostani fiatal amerikaiak véleményével, és kiderült, hogy míg a baby boomerek 50 százaléka tartott az emberi életet szent dolognak, addig a milleniumi generációknál ez az arány mindössze 19 százalék.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!