Nyitókép: MTI/Sándor Katalin

 

Csűrös Karola 1936. november 6-án Budapesten látta meg a napvilágot, Csűrös Zoltán és Bruckner Valéria gyermekeként. Fiatalkorában táncolni tanult, majd 1959-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, amely után rögtön a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1962-től a budapesti Madách Színház művésznője, de 1962 és 1972 között vendégszerepelt a Bartók Gyermekszínházban is – számolt be a hírről a deszkavizio.hu portálja.

 

Egyik legismertebb szerepe a Szomszédok című teleregény Etusa volt

 

Pályafutása során olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Koldusopera (Betty), az Othello (Bianca), a Sybill (Sarah), a Black Comedy (Carol), az Ármány és szerelem (Sophie), a Holt lelkek (Lizocska), A Noszty fiú esete a Tóth Marival (Ilvánczyné), a Szeget szeggel (Tekeriné), A hattyú (Syphorosa), a Baby Jane (Mrs. Bates) vagy a Vörös és fekete (Derville-né). Legemlékezetesebb alakításai közé az Úri muri Rozikáját és az Ahogy tetszik Céliáját sorolják a kritikusok. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

 

 hirdetes_400x285  

Több filmben és televíziójátékban is szerepelt. A kamera előtt jelentősebb feladathoz Szabó Gyula partnereként a Két emelet boldogságban (1960), valamint táncosként a Ballada egy lányról (1959) című rövidfilmben jutott. Egyik legismertebb szerepe a Szomszédok című teleregény Szikszay Etusa volt, de szerepelt az Életképekben, ahol Dr. Csűri Karolinát alakította.

 

mandiner.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!