Nyitókép: HellóVidék

 

Az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottsága nemrégiben befejeződött féléves magyar elnökségének sikere, hogy ismét középpontba helyezte a nemzeti kisebbségvédelem ügyét – jelentette ki Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa Strasbourgban.

 

Hozzátette: Európa jövőjéről a nemzeti kisebbségek nélkül nem lehet tárgyalni. Ötvenmillió ember életét és jövőjét nem lehet kihagyni a konzultációk és tárgyalások sorából.

 

Kalmár elmondta, hogy a magyar elnökség által szervezett négy kisebbségvédelmi konferencia megállapításai szerint a nemzeti kisebbségek kérdése Európában elfeledett. Az elmúlt időszakban előrelépés helyett hátralépés történt a nemzeti kisebbségek védelmének terén, és ezt illetően a jelenlegi politikai helyzetben nem várható fejlődés.

 hirdetes_810x300  

 

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a május és november közötti magyar ET-elnökség azt javasolta, minden ország foglalja alkotmányba, hogy államalkotó tényezők legyenek az ott élő kisebbségek és számukra biztosítani kell az egyéb jogok mellett a kollektív jogokat is, továbbá hogy a nemzeti kisebbségek védelmének alapja az identitás védelme.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.