Nyitókép forrása: Photo by Fusion Medical Animation on Unsplash

 

Csütörtökön robbant a hír, hogy Dél-Afrikában új koronavírus-variáns jelenet meg, amely a korábbi variánsoktól jóval több mutációval rendelkezik, amelyek zöme ráadásul a terjedését és a vakcinák hatékonyságéért felelős tüskefehérjét is érinti. A hírre számos ország radikális intézkedéseket vezetett be, az EU leállította a Dél-Afrikából és Dél-Afrikába menő légijáratokat, az Egyesült Királyság a térség más országából, Lesothóból, Botswanából, Namíbiából és Zimbabwéből sem fogad járatokat. Izrael több afrikai országon kívül Szingapúrba sem engedélyezi a kiutazást, sőt, mivel náluk már egy esetet már igazoltak is, a szükségállapot bevezetését sem zárták ki. Az új variáns hjrére lejtmenetbe kezdtek a tőzsdék, kezdik beárazni az újabb gazdasági visszaesést, nem mellesleg a vakcinagyártóknak is van miért aggódniuk: a korábbiaknál jóval nagyobb esély van rá, hogy a szupervariáns megkerüli a fertőzéssel és oltással szerzett védettséget is.

 

1. Honnan érkezett az új variáns

 

Az eddigi információk szerint Dél-Afrikában alakulhatott ki, ám nem ott szúrták ki először, hanem egy HongKong-i karanténhotelben, ahol két igazolt esetet (egy vendég és egy alkalmazott) regisztráltak. Minden érintettet és kontaktszemélyt karanténba helyeztek, a szellem azonban már kiszabadult a palackból, az új variáns jelenlétét megerősítették már Izraelben és Botswanában is. A származási ország valószínűleg Dél-Afrika, annak is Guateng régiója, ahol több mint 16 millió ember él.

 

A variánson látható számos mutáció vélhetően egyetlen betegben ment végbe, a beteg szervezete valószínűleg egyáltalán nem harcolt a fertőzés ellen, így valószínű, hogy HIV vagy AIDS-betegről lehet szó. Dél-Afrikában 8,2 millió HIV-fertőzött ember él. A manapság kevésbé emlegetett, de nem kevésbé veszélyes Béta-variáns is egy HIV-betegben alakult ki.

 hirdetes_810x300  

 

2. Miben tér el a korábbi variánsoktól

 

Leginkább abban, hogy az új variáns vírusának szerkezete több mint 50 különböző helyen mutálódott. A vírus terjedéséért és a vakcinák hatékonyságáért felelős tüskefehérje (ezzel kapcsolódik a vírus a sejtekhez) nem kevesebb, mint 30 mutációt tartalmaz, és ennek csúcsa, a receptorkötő domén (ez lép érintkezésbe először a sejttel, és ez jelenti a kulcsot a vakcinák nyújtotta védettséghez) pedig 10 mutációt tartalmaz. Ez a tíz módosulat ötször több, mint amivel a jelenleg globálisan domináns Delta-mutáció rendelkezik – és már a Deltánál is aggódtak a vakcinák működőképessége miatt.

 

A vakcinák ugyanis a tüskefehérjét felismerve „tanítják meg” a szervezetet a vírus elleni harcra. A szakértők mindig nagyon aggodalmasak, amikor ezt a fehérjét érintő mutációval találkoznak, most ráadásul rögtön 10 mutációra került sor, ami jelentősen növeli annak esélyét, hogy vírus képes megkerülni a védettséget.

 

3. Mennyire veszélyes az új mutáció?

 

A korrekt válasz erre a kérdésre az, hogy egyelőre senki sem tudhatja. Mindenesetre a nagyszámú mutáció sok jót nem jelent, ahogy fentebb céloztunk rá, önmagában a módosulás csökkentheti a vakcinák és a fertőzéssel szerzett antitestek hatékonyságát. Emiatt valószínűleg gyorsabb terjedésre lehet képes, mint a Delta-variáns. Ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen egyéb sajátosságokkal rendelkezik. A sok mutáció egyike okozhatja akár azt is, hogy kevésbé lesz halálos a vírus. A tényleges tulajdonságok megállapításához még sok vizsgálatra lesz szükség.

 

Annyit azonban már lehet tudni, hogy most csütörtökig Dél-Afrikában az új esetek 90 százalékáért már ez a mutáció felelős. Botswanában négy olyan személynél igazolták a szupermutáció jelenlétét, akik teljesen beoltottak voltak (a híradások nem tértek ki arra, hogy milyen oltást kaptak).

 

4. Milyen nevet kap az új mutáció? 

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken tárgyal az új variáns okozta veszélyről és a rendelkezésre álló információkról. A génszekvenálás során hivatalosan a B.1.1.529 nevet kapta a variáns. A mutációkat eredetileg származási országuk szerint emlegették, ám az indiai variáns megjelenésekor ezt Delhi rosszindulatú hírnévkeltésnek minősítette, ezért a WHO áttért a görög elnevezésekre – így lett a britből Alfa, az első dél-afrikaiból béta, az indiaiból pedig Delta. Most a Nű betű van soron (ez a 13. a görög ábécében).

 

5. Hogyan reagált a világ az új variáns megjelenésére

 

A politikában és a paicokon is pánik lett úrrá. A bejelentésre az USA határidős részvénypiacai 800 pontos nyitási veszteségbe kerültek, a csendes-óceáni és ázsiai piacon egyik napról a másikra meredek esésbe fordultak, a japán Nikkei 2,5 százalékot zuhant. A sokak által istenített kriptovaluták is megremegtek, a Bitcoin 24 óra alatt 7 százalékot veszített értékéből, és 54 561 dollárra süllyedt, ami október 8. óta nem látott völgyet jelent. Más kriptovaluták még ennél is nagyobb buktak, 10-15 százalékos mínuszokkal.

 

Az országvezetők és az EU szinte zsigerből lezárták a légiforgalmat a kockázatos országok felé. Dél-Afrika mindenhol fekete listára került, a britek a környező afrikai országokból sem fogadnak járatokat, Izrael pedig Szingapúrt is tiltólistára tette. A dolog érdekessége, hogy a WHo elhamarkodottnak nevezte a kormányok döntését, mert szerinte túl keveset tudunk a mutációról – más kérdés, hogy ha indokolt az aggodalom, nem lehet késlekedni.

 

6. Melyek lesznek a legfontosabb kérdések az új variánssal kapcsolatban?

 

A világ a következő napokban válaszokat követel majd az új szupervariánssal kapcsolatban. A legfontosabb kérdések a következők:

  • Milyen gyorsan képes terjedni, és mennyire súlyos fertőzést képes okozni? (Jelenleg 2 fölé becsüli a reprodukciós rátáját)
  • Dominánssá válhat-e?
  • Ellenáll-e a fertőzéssel vagy vakcinázással szerzett védettségnek?
  • Ha igen, mekkorára esik vissza a milliószámra legyártott oltóanyagok hatékonysága?
  • Ha nagyon visszaesik a hatékonyság, kell-e teljesen új vakcinákat legyártani?
  • Mikorra készülnek ezek el?
  • És addig milyen korlátozó intézkedéseket kell bevezetni?
  • Ha kellenek szigorúbb korlátozó intézkedések, akkor mennyit bír még el a gazdaság és a társadalom?

 

Körkép.sk, cnbc.com, bloomberg.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.