Nyitókép: SITA/Diana Černáková

 

A szakorvosok felhívták a figyelmet arra, hogy a páciensek számára egyre nehezebben elérhetőek a háziorvosok. A szakorvosok szerint a koronavírus-járvány idején sok háziorvos vagy nem rendel, vagy a súlyos állapotban lévő pácienseket azonnal a legközelebbi kórházba küldik. Elmondásuk szerint a páciensek sokszor önként döntenek úgy, hogy nem látogatnak el a háziorvos rendelőjébe, mert attól tartanak, hogy megfertőződnek.

 

Marta Hájková pneumológus szerint a páciensnek a háziorvosa is kiírhatja a gyógyszereit, akihez a páciens sokkal közelebb áll, mint a szakorvoshoz.

 

 hirdetes_810x300  

„Szlovákiában vannak olyan járások, ahol a pácienseknek több mint 50 kilométert kell utazniuk a pneumológushoz. Amikor megkérdezem tőlük, hogy miért utaztak ennyit azért a gyógyszerért, amit a háziorvos is kiírhat nekik, akkor elmondják, hogy a háziorvos vagy nem rendel, vagy sürgős esetben a legközelebbi kórházba küldi őket“

 

– mondta.

 

Jozef Beňačka a kardiológus szakorvosok nevében hozzátette, a háziorvosok körében is akadnak olyanok, akik „példaértékűen együttműködnek“, de valahogy ezeknek az orvosoknak a száma nem növekszik. Kiemelte, a szakorvos által felírt gyógyszereket a háziorvos egy éven keresztül írhatja ki. A pandémia idején az orvosok az e-receptet is használhatják, így azoknak a pácienseknek, akik félnek a Covid-19 betegségtől, nem kell a szakorvos és a háziorvos rendelőjébe látogatniuk.

 

Beňačka azonban azt is elmondta, vannak olyan háziorvosok is, akiket még telefonon keresztül sem lehet elérni.

 

„A telefonhívások több mint háromnegyedében a páciensek azt kérik, hogy írjam ki nekik a gyógyszereiket, de nemcsak azokat, amelyek az én szakterületemhez tartoznak, hanem minden olyan gyógyszert, amit szednek, ez pedig nem az én munkakörömbe tartozik“

 

– reagált a kialakult helyzetre.

 

Hájková abban bízik, hogy a háziorvosok elérhetőségét az egészségbiztosítók és a középszintű területi önkormányzatok is figyelni fogják.

 

A pneumológus szakorvos azt is kiemelte, azok a páciensek, akiket a háziorvos is megvizsgálhatott volna, gyakran végzik a túlterhelt készültségek betegfelvevőiben, ahol a fertőzés veszélye is fennáll.

 

„A központi betegfelvevők túltelítettek, a páciensek nyugtalanok. Azért is éri az egészségügyi dolgozókat szóbeli támadás, mert sok háziorvos nem rendel, elérhetetlenek és nem fogadják a súlyos betegeket“

 

– tette hozzá.

 

A szakorvosok felhívják a páciensek figyelmét arra, hogy a lockdown idején is dolgoznak, és a többségük be van oltva a koronavírus elleni vakcinával.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.