Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alastair Grant

 

Országok egész sora foganatosított beutazási korlátozásokat a koronavírus legújabb mutációja, az Omikron-variáns terjedésének meggátolása érdekében. Ennek ellenére egymás után jelentik az újabb eseteket szerte a világban, Nagy-Britanniától Brazíliáig és Ausztráliáig. Szlovákia is szigorított, de a határok lezárását továbbra is elutasítja.

 

A határait számos (főleg afrikai) ország előtt lezáró Japán egy második esetről is beszámol, Ausztrália Új-dél-Wales tartománya pedig már a hatodik azonosított Omikron-fertőzöttet jelentette. A Perzsa-öbölben is felütötte fejét a szupervariáns, eseteket jelentette Szaúd-Arábiából is. Eddig összesen 20 országban azonosították az új variáns jelenlétét. Joe Biden amerikai elnök – bár korábban a pánik leküzdése és a korlátozások növelésének elkerülése mellett érvelt – már a beutazás előtti kötelező tesztelés feltételeiről egyeztet. Az aggodalmak nem alaptalanok.

 

Még ha hinni lehet azoknak a feltevéseknek, miszerint az új variáns csak enyhébb tüneteket mutatott „szülőhazájában”, a Dél-afrikai Köztársaságban, két egymásra halmozódó járványhullám beláthatatlan következményekkel járna az egészségügyre, a társadalomra és a gazdaságra is. Még legalább másfél hét, amíg érdemben kivizsgálják az Omikron valós képességeit. Nem lehet elmenni szó nélkül azonban amellett, hogy a megnyugtató hírek a vírus enyhe tüneteiről (köhögés nélküli izomfájdalom, levertség) Dél-Afrikában csalókák lehetnek. A kezdetben azonosított esetek többsége beoltott és fiatal volt.

 

 hirdetes_810x300  

Közben a Delta-variáns által elindított negyedik hullám is tombol. Dél-Koreában ismét rekordot döntött a napi esetszám, Németországban 65 ezer felett jár a napi azonosított fertőzöttek száma, és Kínában is súlyosbodik a járvány.

 

Az Egészségügyi Világszervezet és a szakértők felszólították a kormányokat, hogy növeljék a tesztelések, és a minták szekvenálásának számát. Az Omikron-variáns e tekintetben hasonlít az Alfa-mutációra, így valamivel hatékonyabban és kisebb hibahatárral mutatható ki a PCR-tesztekkel, mint például a Delta-variáns.

 

Szlovákia is bekeményít

 

Szlovákiában Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár szerdán arról nyilatkozott, hogy az Omikron megjelenése ellenére el kell kerülni a határok lezárását. Ugyanakkor az egészségügyi tárca rendelete értelmében keményebb feltételekkel utazhatnak be Szlovákiába azok, akik kockázatos országból érkeznek.

 

Szerdától 14 napos kötelező karantén vár azokra, akik Dél-Afrika valamely országából érkeznek, ezek: Dél-afrikai Köztársaság, Botswana, Namíbia, Lesotho, Szváziföld (új neve Eswatini), Mozambik és Zombabwe. Ugyanez érvényes az Izraelből, Hongkongból és a Sychelle-szigetekről érkezőkre. A karanténkötelezettség oltottságtól függetlenül mindenkire érvényes.

 

A karantén otthon vagy erre a célra fenntartott karanténszálláson lehet abszolválni, és a karantén a családtagokra (egy háztartásban élőkre) is vonatkozik, függetlenül attól, hogy teljesen beoltottak-e vagy sem. Nincs tehát semmilyen kivétel.

 

Új és keményebb feltételnek számít, hogy a karantén csak két negatív PCR-teszttel rövidíthető le, az első az érkezés első napján végezhető el, a második viszont csak  nyolc nappal később. A 12 év alatti gyerekeknek nem kell tesztelniük, az ő karanténidejük akkor telik, amikor a család többi tagjáé.

 

Ugyanakkor a karantén csak akkor oldható fel, ha teljesen tünetmentesek maradnak az izolált személyek – természetesen a COVID-19 tüneteiről van szó. Ellenkező esetben orvosi vizsgálat következik, és az orvos dönti el, hogy meddig marad érvényben az izoláció.

 

A fenti feltételek a december 1-jétől Szlovákiába érkezőkre érvényes. A Közegészségügyi Hivatal emlékeztetett, hogy a jelzett időpont előtt Izraelből, Hongkongból, Seychelle-szigetekről és Dél-Afrikából Szlovákiába érkezőknek kötelezően fel kell vennie a kapcsolatot a hivatallal az [email protected] e-mailcímen.

 

Körkép.s, bloomberg.com, stratfor.com, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!