Nyitókép forrása: Photo by form PxHere

 

Azoknak, akik korkedvezménnyel szeretnének nyugdíjba vonulni, egyszerre négy feltételnek kell megfelelniük. Az egyik a ledolgozott évek száma, mi nem lehet kevesebb 15 évnél. A másik, hogy legfeljebb két évre lehetnek a rendes nyugdíjkorhatártól. A harmadik, hogy a korkedvezményes nyugdíjra megállapított összeg nem lehet alacsonyabb egy meghatározott értéknél. A negyedik pedig, hogy nem dolgozhatnak a nyugdíj mellett. Mindennek tetejébe azzal is számolni kell, hogy a korkedvezmény miatt csökken az életjáradék összege.

 

Mindenki, aki egészségügyi vagy munkahelyi viszonyok miatt a korkedvezményes nyugdíj mellett dönt, kénytelen elfogadni, hogy kevesebb járadékban részesül, mint ha kivárná a rendes nyugdíjkorhatár idejét.

 

„A korkedvezményes nyugdíj összege 0,5 százalékponttal csökken minden egyes megkezdett 30 napos ciklussal egészen a rendes nyugdíjkorhatár eléréséig”

 

fogalmazott Zuzana Dvoráková, a Szociális Biztosító szóvivője.

 hirdetes_400x285  

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az, aki épp két évvel a rendes nyugdíjkorhatár előtt él a korkedvezmény lehetőségével, 12,5 százalékkal kisebb életjáradékban részesül havonta. Egy évvel a rendes nyugdíjkorhatár előtt a korkedvezményes összeg 6,5 százalékkal lesz alacsonyabb.

 

Dolgozni lehet, de ennek is szabályai vannak

 

Aki már beadta korkedvezményes nyugdíjkérelmét, de még nem bírálták el, de még mindig dolgozik, az azt kockáztatja, hogy elutasítják a nyugdíjkérelmét. A korkedvezményesek ráadásul még a havi 200 eurónál nem nagyobb fizetést jelentő megbízási szerződés (dohoda) alapján sem vállalhatnak munkát ilyenkor. Ez az előny csak a rendes nyugdíjkorhatárt betöltőkre vonatkozik.

 

Ugyanakkor, ha már elfogadták a korkedvezményes nyugdíjkérelmét, akkor utána már vállalhat munkát a havi maximum 200 eurós járulékmentes bevétel keretéig, anélkül, hogy felfüggesztenék a járadék folyósítását.

 

De, ha az így realizált éves bevétel meghaladná a 2400 eurót, akkor a Szociális Biztosító felfüggeszti a nyugdíj folyósítását arra az adott évre, és csak a következő év januárjától indítja újra.

 

De nem csak a munkaviszonyra vonatkozó feltételek szigorúak. A korkedvezményes nyugdíjkérelem pozitív elbírálásának egy másik feltétele a minimum 15 éves bejelentett munkaviszony, egyúttal a kérelem leadásakor nem állhat alkalmazásban, és a megítélt (a rendes járadékösszeghez képest csökkentett) havi nyugdíjösszeg nem lehet kisebb 261,70 eurónál.

 

Változások várhatók

 

Ha a parlament elfogadja a Munkaügyi Minisztérium javaslatát, akkor a korkedvezményes nyugdíj szabályai kissé változni fognak. A fenti szabályok mellett azok is korkedvezménnyel mehetnének nyugdíjba, akik legalább 40 évet ledolgoztak – függetlenül attól, hogy mennyi idősek, mennyi évük van még a rendes korhatárig.

 

A Szociális Biztosító közlése szerint a jelenleg biztosított személyek 26 százaléka teljesíti a korkedvezmény feltételeit az eredeti és a tervezett szabályok szerint együtt.

 

Pravda.sk, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.