Nyitókép: körkép.sk

 

Horvátországban egyre több iskolában állnak át online oktatásra a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt – írta a Jutarnji List című horvát napilap vasárnap.

 

Az elmúlt egy hétben az általános és középiskolákban 67,5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, míg a karanténban lévőké 118 százalékkal – írta a lap az oktatási minisztérium adataira hivatkozva. Emiatt országszerte 184 iskola állt át online oktatásra az 1313-ból.

 

Míg korábban – a delta variáns okozta hullámban – egy pozitív diák legfeljebb egy vagy két másik tanulónak adta át a vírust, addig az omikron variáns terjedése miatt most egy osztályban öten-tízen is megfertőződnek – hangsúlyozták.

 

 hirdetes_810x300  

Az oktatási minisztérium szerint ugyanakkor nincs szükség arra, hogy országos szinten távoktatásra álljanak át az iskolák. „Semmi logika nincs abban, hogy azok a diákok, akiknek az osztályaiban nincsenek fertőzöttek, ne járjanak iskolába” – közölte a tárca.

 

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 7095 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 36-an hunytak el. Kórházban 1860 beteget ápolnak, közülük 201-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 287 471-en kaptak védőoltást, közülük 2 193 513-an már a második adagot is beadatták maguknak.

 

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra rekordszámú, 13 911 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 18 beteg halt meg. Kórházban 608 beteget ápolnak, közülük 135-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 259 4122-en kaptak védőoltást, közülük 1 206 704-en mindkét adagot felvették.

 

Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke a járvány gyors terjedésével kapcsolatban a sajtónak úgy nyilatkozott: a fertőzöttek számának növekedése ellenére a kórházban kezelt betegek száma stabil, de a vírus ilyen magas lakossági jelenléte miatt az intenzív osztályokra nehezedő nyomásra számítanak.

 

„Éppen ezért nem az intézkedések könnyítésében, hanem kilépési stratégiában gondolkodunk” – mondta a szakember.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!