Botond, Mózes
  • HUF: 385.63
  • USD: 1.04
  • 16 °C
  • 22 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Stirber Lajos zenepedagógust köszöntjük 80. születésnapján

Cáfolja azt az állítást, miszerint a mai fiataloknak nincs igényük az igazi értékekre

Nyitókép: Buday Mária

 

Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban
És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek
(Babits Mihály – Bródy János)

 

Stirber Lajos zenepedagógus, karnagy kerek jubileumot ünnepel, 2022. január 26-án nyolcvanadik életévét tölti be. A sors kegyeltjének tartja magát, hiszen tartalmas szép életre tekinthet vissza. Annak ellenére, hogy a háború kellős közepén látta meg a napvilágot, csodálatosan szép, harmonikus gyermekkorról mesél. Igazi szeretetben nőtt fel, unokatestvéreivel együtt, az élet nehézségeivel bátran szembeszálló, fiatalon megözvegyült asszonyok, édesanyja, nagynénjei és nagymamája gondoskodásában. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy e megsokszorozódott szeretetet mások felé is kisugározza …

 

Úgy mondja, szerencsés volt a családalapításban is, mert az a hölgy lett élete társa, akit a szíve választott, és akivel két fiúgyermeknek adtak életet. Péter és Zoltán által ma már többszörös nagyszülők, és ünnepek idején, ha mindnyájan hazalátogatnak, pezsgő élettel telik meg a ház …

 

Kiváltképp szerencsésnek érzi magát, mert egész élete folyamán azt a feladatot végezhette, ami számára rendeltetett, s amit szeret: nevelhetett a szép magyar szó és a szép magyar ének által. Muzsikálhatott kedvenc hegedűjén, és a zene szeretetére nevelhette gyerekek százait. Negyven évet töltött el egyazon munkahelyen, a komáromi Béke Utcai Alapiskolában (ma Jókai Mór AI), itt volt pályakezdő pedagógus, és innen vonult nyugdíjba.

 

Bizonyos tekintetben én is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen jelen esetben nem is kell kérdéseket feltennem, hiszen ismerem a karnagy életútját, ezért csak megkérem, beszélgessünk el egy kávé mellett, és idézzük fel a korábbi évtizedeket.

 

Beszélgetés közben. Fotó: Buday Mária

 

De az apró poént félretéve valóban szerencseként tekinthetek arra a tényre, hogy közel három évtizedig Stirber Lajos orosz-földrajz- zene szakos pedagógus közvetlen kollégája lehettem, akinek lelkesedése, tenni akarása magával sodort, és mindig a jó, a szép, az igazi emberi értékek irányába, hogy megfeszített erővel bár, de így szabjunk utat a reánk bízott ifjú generációnak.

 

Most, hogy beszélgetésre invitálom, elsősorban a hála kifejezésének, a köszönetnyilvánításnak ad teret:

 

Kiváltképpen sokat köszönhetek Pálinkás Zsuzsának, az iskola Gyermekkara megalapítójának, a Kaszás házaspárnak, akik sajnos már csak emlékeinkben élnek – Margitkának, a Kicsinyek Kórusa megalapítójának, Jánosnak, az iskola igazgató helyettesének, a kiváló szervezőnek, legjobb barátaim egyikének.

 


Köszönöm pályafutásom mindenkori iskolavezetésének, hogy támogatták karvezetői munkámat és a tantestületnek, példaértékű segítőkészségét. Köszönet illeti Juhász Mónikát, egykori diákunkat, az iskola jelenlegi zenepedagógusát, aki most a Gyermekkar karnagya …”

 

A Tiszti Pavilonba érkezve. Fotó: Buday Mária

 

A köszönetnyilvánításban hosszan sorolja még a kollégák és zenésztársak nevét, akik valamilyen formában segítették karvezetői tevékenységét. Engem is név szerint megemlít, bevallom, jó ezt hallani … De könnyű volt neki segíteni, hiszen karizmatikus személyisége bevonzotta az embereket. Stirber Lajos igazi közösségi ember, szívesen dolgozik csapatban, mert úgy véli, az összehangolt közös tevékenység által születik meg a harmónia. Számos igazi jó barátot tudhatott és tudhat magáénak, akik háttérmunkával szívesen segítették, segítik  karvezetői munkáját.

 

A közkedvelt tanár, aki sok egyéb rang mellett ma már a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s akiről azt hihetnénk, hogy szerencsés csillagzat alatt született, gyermekkora hatalmas veszteséggel kezdődött, hiszen édesapja a II. világháború idején elesett. A poklok-poklából, a  Don-kanyarból még ugyan visszatért, de ismét hadba kellett vonulnia, orosz fogságba esett, és soha többé nem látták őt.

 

Fotó: Buday Mária

 

Így alakult, hogy az akkor kétéves gyereket a traumákat feldolgozni kényszerülő családi női kör tagjai nevelték fel. Amikor beszélgetünk, kissé eltűnődik a lélek halhatatlanságán, s néha úgy érzi, a sors kegye tán fentről érkezik, fiatalon elhunyt atyja időtlenségbe átlényegült szerető gondoskodásában. Gyerekkori emlékei jönnek elő, és mesélni kezd: 

 

 Édesanyámnak köszönhetek a legtöbbet: az életemet, és hogy fölnevelt. Meg a zene szeretetét is részben tőle örököltem. Kiváló hallása volt, gyönyörű szoprán hangján gyakran énekelt a házimunkák végzése során, például vasalás közben. Mindig szívesen hallgattam őt, így tőle tanultam meg a magyar nótákat, operett részleteket, és nem csupán énekelni, de hallás után hegedülni is …


Ám, hogy erre sor kerülhetett, abban Édesapámnak is jelentős szerep jutott. Róla nagyon sokat meséltek egykori ismerősei, s nekem ezt nagyon jó volt hallgatni. Szobafestő-mázoló volt, úgy mondják, kiváló szakember.

 

Emellett két kedvtelésének szentelte szabadidejét: gyönyörű tájképeket festett korabeli képeslapok alapján, és állítólag nagyon jól hegedült, pedig senki sem tanította rá. Pici voltam még, amikor kijelentette anyámnak: amint a gyerek hegedűt tud tartani a kezében, taníttatni fogjuk … Édesanyám teljesítette óhaját, és hat éves koromban beíratott a zeneiskolába …

 

Itt a zenetanárom Krizsán József tanár úr, Pepi bácsi volt, akinek személyisége jelentős hatással volt rám. Az általa szervezett és vezényelt növendék-zenekari hangversenyeink mindig nagy sikert arattak…

 

Sok-sok évvel később, a nyitrai főiskola harmadik évében az orosz-földrajz szak mellé egy harmadik szakot is kellett választanunk. Bizonyára a felsoroltak hozzájárultak, hogy a zenei nevelés mellett döntöttem, annak ellenére, hogy a testnevelést is végtelenül szerettem … Így hát a zenei pályán indultam el …

 

Gyermekkorom óta humán beállítottságú voltam, és a zene mellett a sportolás volt a másik nagy kedvtelésem.  A mi nemzedékünk reggeltől estig focizott, csapatban is játszottam, nagy boldogság volt, amikor magamra ölthettem a Tatran klub kölyök focicsapatának mezét. Abban az időben minden fiú Puskás, Grosics, Czibor, Kocsis akart lenni … 

 

Igen, az aranycsapat ideje volt ez … Büszkeséggel töltött el bennünket az ő világraszóló sikerük, és ezzel erősítették magyarság-tudatunkat. Ez volt hát az ifjúkor …

 

Stirber Lajos portré – a fotót készítette Köles Vince

 

Mint már említettük, Stirber Lajos pedagógiai pályafutását a komáromi Jókai Mór Alapiskolában (az intézmény megalakulásakor II. lakótelepi, később Béke Utcai Alapiskola, végül a jelenlegi név) kezdte, ahol néhány év elteltével Pálinkás Zsuzsannától vette át az iskolai kórus vezetését. Annak ellenére, hogy saját maga sosem énekelt énekkarban, a kórusmozgalom egyik fő mozgatórugójává vált.  Elhivatottságának köszönhetően a „Nagyok Kórusa” felvidéki viszonylatban az egyik legszínvonalasabb gyermekkórussá nőtte ki magát, sőt szlovákiai viszonylatban is bekerült az élmezőnybe.

 


A mai napig régi diákok százai emlékeznek vissza az Érsekújvárban megrendezett Csengő Énekszó pezsgő hangulatú, izgalmas versenyeire, ahonnan a közel száz tagot számláló komáromi Béke Utcai gyermekkórus mindig rangos elismeréssel tért haza. A kórus 1985-ben egyedüli magyar énekkarként eljutott Zsolnára (Žilina), az Éneklő Ifjúság (Mládež spieva)  szlovákiai gyermekkórusok országos versenyére, itt szintén aranysávos besorolást értek el. A 60 esztendeje folyamatosan működő gyermekkar csakis a víruskorlátozások miatt szünetelteti aktív tevékenységét.

 

 A régebbi idők leghűségesebb kórustagjai a mai napig nem tudtak elszakadni kedvelt karnagyuktól, és az ő indítványozásukra 2002-ben, éppen 20 esztendeje megalapították a Gaudium Vegyeskart, melynek „Lajos bácsi” most, nyolcvan évesen is aktív karnagya. A felnőtt kórus tagjai örömmel énekelnek, választott közösségi nevük is ezt sugallja, hiszen a gaudium örömet, ujjongást jelent.

 

Gaudium – vezélyel Stirber Lajos. Fotó: Buday Mária

 

A karnagy saját magát szerényen nem zenésznek, de nevelőnek vallja. Bő fél évszázadnyi zenei tevékenysége mellett zenepedagógiai munkássága is sokrétű, több tankönyvet és módszertani könyvet is írt. Rendszeresen publikál a Katedra és a Pedagógusfórum című szlovákiai szaklapokban, de regionális hetilapokban, valamint internetes hírportálok felületén is.

 

Társszerzője több tankönyvnek és módszertani kézikönyvnek, amelyeket a Szlovák Tankönyvkiadó jelentetett meg. Szerzője a Zenei nevelés az alapiskola 7. osztálya számára tankönyvnek, amely az előző évben már a 4. kiadását érte meg, valamint a Zenei nevelés az alapiskola 8. osztálya számára tankönyvnek, napjainkig két kiadásban. Gyakran fájlalja, hogy a reáltantárgyak előtérbe helyezése miatt a művészeti nevelés háttérbe szorul, pedig szerinte ezek az emberré nevelés leghatékonyabb eszközei. 

 

„A kilencedikeseknek írt tankönyv (úgy tudom) megjelenése óta a polcokon hever  – mondja – mert az iskolarendszerünk … egyszerűen száműzte a művészetekre és a művészetekkel történő nevelést. Csoda, hogy olyan a világ, amilyen?”

 


Stirber Lajos Kodály-hívőként jellemzi saját magát, ami teljesen érthető, hiszen egész életútjával a nagymester nyomdokaiban jár, mert hozzá hasonlóan tisztán látja a zene népnevelő és közösségformáló szerepét. 

 

Pedagógiai jellegű írásait a Minden, ami nevelés köteteiben fogta össze, ám irodalmi munkássága közül kihagyhatatlan az Ecsettel és tintaceruzával című könyve, amelyben szüleinek állít emléket. A kiadvány – mely főként id. Stirber Lajos festményeit, levelezését és naplószerű bejegyzéseit dokumentálja a II. világháború kellős közepéről – előszavában a következőket olvashatjuk:

 

„Arra, hogy e témában tollat fogjak, már régóta egyre erősebb késztetést éreztem. Késztetést arra, hogy Apám emléke előtt fejet hajtva, az ő sorsán keresztül emlékeztessek a II. világháború több százezer magyar áldozatára. Emlékeztessek azokra a hősökre, akik a fronton estek el, az orosz gulágokban, vagy mint apám is, az orosz fogságban haltak meg. Akiket szeretteik … hazavártak, de … még az sem adatott meg, hogy drága halottjuk sírjára virágot vihessenek …

… Apám …ez a nagyszerű ember, holtában is egyre közelebb került hozzám:
példaképemmé vált.”

 

Most a doni katasztrófa 79. évfordulóján túl, a 80. évforduló felé közeledve, e könyv szívhez szóló, érzelmekben dús történelmi visszatekintést nyújt az utókor számára.

 

Ecsettel és tintaceruzával részlete – Honvéd Zsebnaptár – Fotó: Buday Mária

 

Stirber Lajos zenepedagógus 62 éves korában vonult nyugállományba, de csupán pár évet maradt távol a katedrától, máris új felkérést kapott. A Selye János Gimnáziumban még kilenc éven át óraadó tanárként tevékenykedett: ének-zenét oktatott, és sikeresen újjáélesztette az iskola énekkarát, valamint megalakította hangszeres kamaraegyüttesét.

 

Cáfolja azt az állítást, miszerint a mai fiataloknak nincs igényük az igazi értékekre, az igényesebb zenére: csupán össze kell fogni őket, és példamutatással irányt adni, vezetni nemesebb célok felé.

 

Ennek érdekében, évtizedek folytonosságában nagyszabású, tömegeket megmozgató rendezvényeket szervez. Megálmodója, elindítója és fő szervezője az évenként megrendezésre kerülő Vox Humana kórusfesztivál, az Adventi hangversenyeknek, a Nemzetközi Baráti Kórustalálkozóknak. A Komáromi Kamarazenekar alapító tagja, hangversenyeinek szervezője.

 

A karnagyot folyamatos tettvágy fűti, feladatokat vállal a társadalom számos területén: a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának vezetőségi tagjaként részt vállal országos zenei rendezvények szervezésében is. Aktív tagja a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület zenei szekciójának, és egyik megalapítója a Selye János Gimnáziumhoz kapcsolódó Öregdiákok Baráti Körének.

 

Egressy Béni szobránál. Fotó: Buday Mária

 

Köztudott, hogy Komáromban e szervezet nevéhez számos nagyszerű tevékenység kapcsolódik. Nekik köszönhető, hogy a híres Klapka-induló komponálója, Egressy Béni városunkban egészalakos bronzszobrot kapott: kezében lant, oldalán kard, hátterében pedig a líra, a művészetek szimbóluma. A gyönyörű szobor megalkotója az előző évben elhunyt Nagy János szobrászművész.

 

Stirber Lajos zenepedagógus, karnagy 80 éves életútja gazdagon megajándékozta a felvidéki magyarságot. Ezt igazolja a számos kitüntetés, melyeket magáénak tudhat. Nem jellemző rá a hivalkodás, ezért megkérem, sorolja fel az elismeréseit.

 

Elsőként a Polgármesteri díjat kapta 1992-ben, ezt követte a Katedra életmű-díj 2005-ben, majd pedig a Felvidéki Magyar Pedagógus-díj 2008-ban.

 

2010-ben tüntették ki a Pro Urbe díjjal, 2012-ben Harmónia életmű díjat kapott, és 2014-ben vált a Magyar Kultúra Lovagjává, 2016-ban pedig Dél-Komárom Díszpolgárává avatták.

 

Mindezeket követte a Magyar Művészetért – Ex Libris Díj 2018-ban, majd pedig 2019-ben Csemadok életműdíjjal ismerték el munkásságát. 2021 őszén a Szlovákiai Civil Becsületrend elismerést vehette át. A számos díj valós értékét pedig a fentiekben dióhéjban bemutatott, sokrétű gazdag tevékenysége igazolja.

 

Gaudium – vezényelt Stirber Lajos. Fotó: Buday Mária

 

Stirber Lajos éltető ereje a zene és az emberek szeretetéből származik, igazi humanista személyiség. Amikor megkérdezem, mit tart a legnagyobb sikerének, így válaszol:

 

A GAUDIUM létét. Volt tanítványaim, többen már nagymamák és nagypapák, hajlandóak már 20 éve hetente találkozni velem a kóruspróbákon. „Veszik a lapomat”és betanulják az általam összeállított műsorokat. Eljönnek a fellépésekre is, mert megtapasztalják Kodály mester igazát: Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.

 


Kell ennél nagyobb siker? Kell ennél szebb, jobb, eredményesebb érvényesülés?

 

Bizonyára nem, hiszen a karnagy gazdag életutat tudhat magáénak. Gyakran idézi Kodály Zoltán szavait, most mi is az ő gondolatait fűzzük a záró sorokhoz:

 

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.

 

Stirber Lajos tarsolyába isteni szikrát kapott a magasság erőitől, ami a zene szárnyaló hangjaival megsokszorozódva szóródik szét, és bearanyozza a hétköznapok, s ünnepek áldott pillanatait.

 

Kívánjuk, Isten éltesse még nagyon sokáig, erőben egészségben!

 

És áradjon a zene, a drága zene …

 

 

s a szél vigye messze sugaras tavaszunk szép új dalát …
(Karai József: Áradj zene)

 

A Tiszti Paviloba érkezve. Fotó Buday Mária

 

Ecsettel és tintaceruzával – idézet a zsebnaptárból. Fotó: Buday Mária

 

Fotó: Buday Mária

 

 

 

Buday Mária 

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket