Nyitókép: Körkép.sk

 

Megrendüléssel értesültünk a gyászhírről, mely szerint Tarics Lőrincz Margit színművésznő búcsút intett a földi létnek, és az örökös égi társulat közösségébe suhant át. A gyászértesítés szövege a következőképpen szól:

 

Fájó szívvel tudatjuk, hogy TARICS LŐRINCZ MARGIT színművésznő, a Magyar Területi Színház alapító tagja, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, a felvidéki kültéri Színészmúzeum megalkotója, életének 89. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek. Hamvasztás utáni búcsúztatásának időpontjáról később küldünk értesítőt.
A gyászoló család

 

Az előző év őszén örömmel számoltunk be róla, hogy egy régóta dédelgetett terve valósulhatott meg, mellyel elhunyt színésztársainak kívánt emléket állítani. Szerencsére ez a nagyszerű gondolata sokak örömére valósággá vált, ám sajnálatos, hogy saját 90. születésnapját, valamint a Komáromi Jókai Színház megalakulásának 70. évfordulóját már nem érhette meg. Az előző őszön az emlékpark megnyitásáról a következőket írtuk:

 

 hirdetes_400x285  

Tarics Lőrincz Margit színművésznő, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, valamint Szabó Csilla pedagógus, az Event n.o vezetője szervezésében október 29-én kültéri színészmúzeumot nyitottak meg a Víztoronnyal szembeni Petőfi-parkban. Ezzel a művésznő négy évtizede dédelgetett álma vált valóra, mert mint az egykori Magyar Területi Színház kezdeti szakaszának legifjabb tagja, szívügyének, s erkölcsi kötelességének tartotta, hogy méltó emléket állítson elhunyt színésztársainak.

 

 

Meghitt beszélgetések Tarics Lórinc Margit színművésznővel

 

A Tarics Lőrincz Margit nevét viselő Kültéri Színészmúzeum egy parki sétány formájában valósult meg, ahol rendezett sorban, tekintetmagasságú faoszlopokon vízhatlan fényképek állítanak emléket a színjátszás első generációjának, akik közül sajnos már nagyon kevesen vannak közöttünk.

 

Méltó emlékhelyet avattak az égi színpadról letekintő komáromi színművészeknek

 

A sors kegye, hogy a művésznő örülhetett e nagyszerű emlékhely megvalósulásának, csupán az itt maradottakat tölti el a végtelen szomorúság, hogy a sokak által rajongásig szeretett nagyszerű művész szintén az emlékek sorába lépett.

 

Az előző ősz ünnepségén láthattuk őt legutóbb nyilvánosan, amikor meghatóan emlékezett egykori színésztársaira.

 

„A megnyitó legemelkedettebb részének tekinthető, amikor Lőrincz Margita Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja – több elismeréssel kitüntetett művésznő – fordult szavaival a közönség felé, kifejezve azt a végtelen örömet és hálát, amit a színészmúzeum megvalósulása által érez. A már elhunyt színművész társainak egy nagy tapsot kért a közönségtől, hiszen életükben is ez jelentette számukra a legfőbb örömet.”

 

Tarics Lőrincz Margit színművésznő már az égi színpadról tekint le ránk, ám Komárom közönsége szeretettel és tisztelettel fogja őrizni emlékét.

 

Nyugodjon békében, legyen számára könnyű az édes anyaföld …

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.