Mit kíván a magyar nemzet? A 12 pont és annak jogtörténeti háttere

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb írásos dokumentuma a márciusi ifjak által kidolgozott „Mit kíván a magyar nemzet” című 12 pontból álló petíció, amelyben a magyar alkotmányosság és szabadság legfontosabb téziseit foglalták össze. De hogyan, miként, mikor is keletkezett a „12 Pont” és mi a jogtörténeti háttere?

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc nemcsak a magyar nemzeti önazonosság egyik legjelentősebb eleme a magyar történelemben, hanem az „újra nemzetté válásnak“ is a legszembetűnőbb jele. Mindemellett 1848-1849 eseménysorozata a magyar nemzeti mitológia meghatározó fejezeteinek is egyike. A mítosz szép és jó dolog, főként érzelmileg, de korunk embere mindenekelőtt a tényekre kíváncsi – 1848-1849 története kapcsán is. Ezért fontos, hogy a tudományos kutatásokon alapuló történelmi tényeket tárjuk föl elsősorban.

A pesti Ellenzéki Kör választmánya 1848. március 4-én este az Országgyűlés addigi eredménytelenségéről vitatkozott, amikor megérkezett Kossuth Lajos előző napi felirati javaslatának szövege. Az alkotmányosságra, a független nemzeti kormányra vonatkozó kitételek sikereket arattak ugyan, de az ellenzék több tekintélyes tagja kívánatosnak tartotta, hogy a többi követelmény ne csak általánosságban fogalmazódjék meg. Így a sajtószabadság, az évenkénti országgyűlés, az esküdtszék és más intézmények tételes megemlítését hiányolták. Többen javasolták, hogy egy ilyen anyag elkészítésére szólítsák fel az ellenzék Központi Bizottmányát. Ezt azonban a többség elvetette.

   

A radikálisok azonban ebbe nem nyugodtak bele, és Pozsonyba küldték Irányi Dánielt, aki ott Kossuthtal tárgyalt, és ismertette vele a pesti ifjúság elégedetlenségét az Országgyűlés addigi eredményei miatt. Kossuth ezt az ellenzék félénkségével magyarázta, és helyeselte Irányi javaslatát, miszerint az Országgyűlés ellenzékének törekvéseit petíciókkal, országos mozgalommal kellene támogatni.

A Pestre visszatért Irányi Dánielnek ez a javaslata az Ellenzéki Kör 1848. március 9-én tartott ünnepi vacsoráján került szóba, ahol nagy volt a felháborodás a pozsonyi főrendek időhúzó taktikája miatt, amivel akadályozták az alsóház feliratának megvitatását. Ebben a légkörben született meg az elhatározás, hogy országos petíciós kampányt indítanak az Országgyűlés ellenzékének támogatására. A petíció szövegének elkészítését Irinyi József vállalta.

A szöveggel Irinyi József már 1848. március 11-én elkészült, de azt csak március 12-én függesztette ki az Ellenzéki Körben. Ez a szöveg nemcsak a később híressé vált, tizenkét pontba szedett kívánságokat tartalmazta, hanem egy bevezetést is, amely az Országgyűlés rendjeinek megindokolta a kezdeményezést. Ez utalt arra, hogy egész Európa mozgásba lendült, és a régi állapot többé nem tartható fenn. Az eszmék érettek, a törvényhozásnak cselekednie kell, mert a nemzet többé nem elégszik meg egyes kedvezményekkel.

„Egész alkotmányunkat kívánjuk ezúttal tisztába hozatni.” – fogalmaz a petíció bevezető szövege, és ezután következik a tizenkét pont. Majd azzal fejeződik be Irinyi József szövege, hogy az elsoroltak az alkotmány és a dinasztia barátainak kívánságát fejezik ki, ezért kérik az Országgyűlést, hogy ezeket a pontokat még a jelen ülésszak alatt úgymond „kieszközölni méltóztassanak.”

„Azért is érdemes jogi, jogtörténeti szempontból vizsgálni ezeket a téziseket, mert a 12 Pontban megfogalmazottak tulajdonképpen jogszabályi tervezetek.“

– nyilatkozta e sorok szerzőjének dr. Horváth Attila jogtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, majd így folytatta:

„A 12 Pont lényegében vázlata annak, hogy milyen jogszabályokat szerettek volna elérni a márciusi ifjak, amivel megvalósulhat a modern polgári Magyarország alkotmányos berendezkedése. Ha egyenként elemezzük a 12 Pontot, akkor azt tapasztaljuk, hogy lényegében mindegyik mögött egy jogintézményt látunk.“

Közben formálódtak az elképzelések is, hogy a petíciót miként ismertessék  meg a közvéleménnyel. A Pilvax ifjúságának volt az ötlete, hogy 1848. március 19-én, a József-napi vásár alkalmával – párizsi mintára – reformlakomát kell szervezni, továbbá népgyűlésen ismertetni a követeléseket. A bankett szervezői már azt tervezték, hogy a lakoma színhelyéül Rákos mezejét kellene választani. A jelek szerint azonban ez nem talált kellő visszahangra, támogatásra, és az események egyébként is elsodorták ezeket a terveket.

Az Ellenzéki Kör 1848. március 13-án megvitatta Irinyi József petíció-tervezetét, s azzal egyetértett. A szöveget ekkor eljuttatták a Pilvax ifjúságához, aki közül néhányan az Ellenzéki Kör tagja voltak. Egyben meghívták őket, hogy vegyenek részt a másnapi közgyűlésen, ahol a petíció végleges szövegéről, annak nyilvánosságra hozásáról, valamint az aláírt íveknek mikénti tovább juttatásáról kellett dönteni.

A március 14-én, délután tartott közgyűlésen tehát az ifjúság által megismert szöveg szerepelt, amivel az egyetértett. De nemcsak egyetértett azzal, hogy mihamarabb népszerűsíteni is kívánták azt. A gyűlésen elsőként felszólalt Vasvári Pál azt javasolta, hogy a petíciót a fővárosban köröztessék, s amint több ezer aláírás összegyűlt, azonnal továbbítsák azt Pozsonyba. Az Ellenzéki Kör nemesi liberális tagjai húzódoztak ettől a gyors akciótól.

Véleményüket Klauzál Gábor összegezte, aki lényegében halasztást javasolt azzal az ötletével, hogy a petíciót először Batthyány Lajoshoz, az ellenzék úgynevezett Központi Bizottmánya elnökéhez juttassák el, és ő küldje azt szét az országba. Így azt százezrek írhatnák alá, és a petíció így valóban „nemzeti kívánatnak” volna tekinthető. A fiatalok tiltakoztak ugyan ez ellen, de a többség – Csány László és Nyáry Pál hozzászólása után – mégis a halasztás mellett foglalt állást. A határozat szerint Batthyány Lajos Pestre országos gyűlésre hívja össze az ellenzéket, ott állapítsák meg a petíció végleges szövegét, s azután azt köröztessék az országban.

Az elégedetlen ifjúság ekkor távozott, és a Pilvaxban gyülekezve folytatta a vitát, hogy miként vihetnék keresztül eredeti elképzelésüket. Ekkor, az esti hajóval érkezett a hír a március 13-i bécsi forradalomról. Ennek hatására döntöttek a másnapi fellépés mellett. Megállapíthatóan ekkor került a „12 Pont” szövegébe a politikai foglyok szabadon bocsátása, ami addig nem szerepelt. Ezt úgy oldották meg, hogy a katonaságról szóló két pontot összevonták, s így iktatták be az új kívánságot.

Hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslata milyen hatással volt a „12 Pont“ megfogalmazására, arról dr. Horváth Attila a következőket mondta:

„Kossuth felirati javaslata egyértelműen hatással volt a 12 pont megfogalmazására. Abban a forradalmi helyzetben Kossuth javaslata még álomképnek és teljesen irreális célnak számított, de másnapra már maga a valóság, a realitás lett. Kossuth javaslata március 3-án radikális lépésnek tűnt, de március 15-én, amikor túl vagyunk már a párizsi és a bécsi forradalmakon, és Pesten is a forradalom kezdeményezése történik meg, akkor már sokkal radikálisabb, merészebb követelésekkel állnak elő a márciusi ifjak.“

Március 15-én reggel, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megbeszélése alapján a „12 Pont” eredeti – az Országgyűléshez intézett bevezetését – megváltoztatták. Helyette egy kiáltványt készítettek, amely fellépésüket indokolta meg leendő hallgatóinak. A pontok szövegét változatlanul hagyták. A „12 Pont” teljesítette küldetését, s nemcsak 1848-ban és 1849-ben, hanem évtizedekkel később is, tehát az 1867-es kiegyezést követő dualizmus korában is, sőt: az 1956-os szabadságharc eszmei alapját is túlnyomórészt a 12 pont követelései alkották.    

„Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon.”

– vallotta Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője. Ebben a szellemben folyt a magyar szabadságharc az utolsó pillanatig, az utolsó vércseppig. A magyar forradalmárokat – még a szabadságharc kései szakaszában is – buzdították, például Petőfiné Szendrey Júlia, aki Szózatot is intézett Magyarország hölgyeihez.

 „Hazám hölgyei! Testvéreim!

Rövid idő múlva egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk. És ha a közelgő elhatározó perczben megóv bennünket a magyarok Istene az elcsüggedéstől, azt ezereknek örömrivalgása fogja követni, amellett tudatja a világgal, hogy közös egyetértéssel harczoló népünknek sikerült szabadságát kivívnia. Drága árt kell bár adnunk, vért és életet áldozunk érette, de ha végre győzünk, győzelmünk nagyszerűsége sokkal felül fogja mulni szenvedéseink nagyságát. Igen, mi nők is, kik ha nem is harczolhatunk a csatatéren, annál többet tehetünk saját körünkben, mi is szilárd lélekkel tudunk most nélkülözni mindent, minek feláldozásával a közös erőt szaporíthatjuk: családunkat, vagyonunkat tudjuk önként hozzátenni a nagy árhoz, melyet hazánknak szabadsága kíván.”

A „12 Pont” valóban átfedte azt a magyar forradalmi valóságot, amelyben a petíció megfogalmazódott. Az áprilisi törvények, majd az 1848-49-es szabadságharc eseményei megpróbálták megvalósítani ezeket a követeléseket. Az 1867-es kiegyezést követően is nagyon sok követelés érvényben maradt, illetve szoros összefüggést találnuk a „12 Pont“ és az 1956-os szabadságkövetelések között is. Az utókor egyértelműen elismerően nyilatkozhat a „12 Pont” jelentőségéről, hiszen megfogalmozódott benne az alkotmányosság és a szabadság valamennyi aspektusa. Ahogy azt Klapka György tábornok és Jókai Mór egykor megfogalmazta:

 „Egy szép, de küzdelmes pályára léptünk nemrég. A legmagasztosabb feláldozásával törtünk a kitűzött cél felé. Megtettük, amit ember saját erejével tenni képes, s pirulás nélkül állhatunk Isten és a világ színe elé. Maradjatok továbbra is a haza oszlopai és támaszai! Lelkesüljön föl a nemzet minden erőfeszítésre, hogy a harc, mely még hátra van, rövid, és a haza megmentése bevégezve legyen.

Kerestük a szabadságot, mint egyedül boldogító hitvallást a földön. És megtaláltuk. Felszabadítottuk a földet a szolgalom alól, a jobbágyságot a járom alól, a szellemet a rabbilincsek alól. Ledöntöttük a válaszfalakat nemes és nem nemes között: nem úgy, hogy amazt lealáztuk volna, de úgy, hogy emezt fölemeltük. Teremtettünk a népből nemzetet. S az újjászült nemzet csodáit mutatta fel ifjú erejének. Dicsőséget szerzett a magyar névnek a harcmezőn, elismerést a munka, az alkotás mezején. A szabadság dúsgazdag talajában amilyen magasra nőtt fel nemzetünknek száldokfája, olyan mélyen verte le gyökerét. A szabadság fájának nagy öntözés kellett: vérrel, verítékkel, keserű könnyekkel. Mert a szabadságot, hazát, nemzeti nagyságot nem adják ingyen az istenek.”

Tarics Péter