Nyitókép: Körkép.sk/Mede Géza

 

Rimaszombat magyarsága két év kihagyás után ismét megmutatta erejét, összetartását. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc  ünnepén az emberek nagy számban vettek részt Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásán a Tompa téren. Nem bízták a véletlenre, eljöttek és csendesen követték az ünnepi beszéd és a koszorúzás ünnepélyes aktusát. 

 

Az ünnepséget a Csemadok helyi szervezete rendezte. A cserkészek zászlótartói és dísz-sorfala előtt először Csank Király Katalin mondta el saját költeményét. A verset a Csemadok vegyes-kórusának az előadása követte, majd az ünnepi beszéd következett. 

 

Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke beszédében a magyar egységet hangsúlyozta. Kiemelte, hogy március 15. nagysága az egységben jelenik meg. Soha előtte a magyar történelem még nem tapasztalt olyan egységet, mint amit a forradalom és a szabadságharc hozott létre. A 12 pont mellett mindenki felsorakozott, az „Oszd meg és uralkodj” elve nem érvényesülhetett. A Habsburg-ház igyekezett visszavágni, következett a szabadságharc. Szerinte joggal ünnepeljük a hősöket.

 hirdetes_810x300  

 

Körkép.sk/Mede Géza

 

Ezután rátért mai helyzetünkre:

 

„Most sok a gondunk-bajunk, legtöbbször az önérdeket részesítjük előnyben az egység helyett. Sok a rosszhír, kevés a jó. De jóhír talán az, hogy a napokban felelősségünk szép példája az önzetlen segítségnyújtás lett a bajban levőknek.”

 

Az ünnepi beszéd után sor került a szobor megkoszorúzására. Politikai és civil szervezetek, a város és Zsip község képviselői helyezték el koszorúikat tiszteletük jeléül Petőfi Sándor szobrának talapzatához.

 

Körkép.sk/Mede Géza

 

Az ünnepség a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

 

Érdemes még kiemelni, hogy kicsit korábban a Petőfi-háznál főhajtásra került sor, amelyen részt vettek a Rákóczi Szövetség, a rimaszombati cserkészek és a Kerecsen motorosok képviselői. Rövid méltatóbeszéd is elhangzott a Rákóczi Szövetség és a motorosok részéről.

 

Körkép.sk/Mede Géza

 

Az ünnepségsorozat Rimaszombatban a Városi Művelődési Központban zárult Tóth Zoltán, Révülés című művének előadásával. A prózai rész előadója Tóth Zoltán volt, a megzenésített verseket az almágyi Foglár Gábor és Kovács Dorina adta elő. 

 

Körkép.sk/Mede Géza

 

A nagysikerű darab mondanivalója három jelszó körül forgott: Isten, Haza, Család. A szerző kellő mélységgel és súllyal szólt mindháromról, mégis talán a legnagyobb hangsúlyt a Haza (Nemzet) fogalmának adta. 

 

„Sorsom a Hazám” – hangzott el Tóth Zoltán szájából.

 

Szép eszmefuttatást hallottunk a darabban a szív és az ész kapcsolatáról is, amelyben a kiegyensúlyozottság fontosságára figyelmeztetett a szerző.

 

Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza

 

Az ünnepség a Szózat és a Himnusz eléneklésével ért véget.

 

Mede Géza

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 15 olvasónak tetszik ez a cikk.