Nyitókép: Jaroslav Naď fb-oldala

 

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter saját közösségi oldalán sokkal egyértelműbben, nyomatékosabban fogalmaz, ha Szlovákia Ukrajna oldalán bevetendő haderejéről, illetve  az ország katonai szerepvállalásáról van szó a Putyin agressziója miatt kirobbant orosz-ukrán háborúban.

 

Tárcavezetőtől viszonylag szokatlan, hogy utcai stílusban, nyílt provokációval hergelje követőit, illetve az oroszbarát felhasználókat:

 

„Üzenet az orosz trolloknak, árulóknak, 5. hadoszlopnak: Aktivitásaitok intenzitásából, amit az oldalamon az Ukrajnának küldendő S-300-as rendszer ellenzéseként kifejtetek, úgy látom, hogy nagyon ég a talaj a lábatok alatt. Minél aktívabbak vagytok, annál helyesebbnek tűnik számomra, odaadni nekik (szerk. megj. az ukránoknak az S-300-as légvédelmi rendszert.) Csak gyerünk, csináljátok!“

 

 hirdetes_810x300  

– írta Naď miniszter, akit több Facebook-felhasználó is figyelmeztetett arra, hogy miniszterről, tehát hivatalos személyről van szó, akinek meg kellene gondolnia a szóhasználatát.

 

 

Időközben kiderült, hogy az S-300-as rendszer helyett Szlovákia összesen 3 Patriot rendszert kap nyugati NATO-tagállamoktól. Mégpedig Németországtól kettőt, Hollandiától pedig egyet. A holland Patriot rendszer életkora egyébként 35 év, még 1987-ben állították hadrendbe, és a hírek szerint nemrég modernizálták.

 

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter elmondta, hogy

 

„az oroszok ukrajnai inváziója miatt romló európai biztonsági helyzet kapcsán a hozzájárulás elengedhetetlen.“

 

Naď egy globális értelemben véve kis ország, az alig 5,5 milliós Szlovákia védelmi minisztere, aki láthatóan rendkívül élvezi, hogy az S-300-as felajánlása okán ideig-óráig globális hadi szereplő lehet, akivel az amerikai védelmi miniszter is kétoldalú tárgyalásokat folytat.

 

Vasárnap délelőtt szintén saját közösségi médiáján keresztül jelentette be, hogy a Patriot rendszerek már érkeznek is Szlovákiába. Mi több, első darabjai az éjjeli órákban már megérkeztek, és a teljes rendszer az elkövetkező napokban érkezhet.

 

 

Kérdés, mennyire biztonságos vagy sem ezt így a világ orrára kötni akkor, amikor Oroszország már ballisztikus rakétákat is bevet, de Naď azt is elárulta, hogy a Patriotok egyelőre a Sliači légibázison kerülnek elhelyezésre. Nyílt célpontot rajzolva rájuk ezzel.

 

A tárcavezető leszögezte, hogy a napokban érkező Patriot nem az S-300-asok helyébe jönnek, hanem további elemként erősítik a szlovák illetve NATO légvédelmet. Szavai magyarra lefordítva annyit jelentenek, hogy az S-300 felajánlásáról Ukrajnának még nem született politikai döntés.

 

A dologhoz hozzátartozik, hogy Naď nem felejti el ismételten hangsúlyozni, hogy az ukrán életeket védelmezni szándékozó S-300 egy öreg, megbízhatatlan rendszer, melynek működtetése, tekintve, hogy orosz gyártmány, kockázatos. Kérdés ugyanakkor, hogy egy ilyen rendszer vajon mennyiben tud segíteni Ukrajnának. Főleg, ha Naď kerek-perec azt is leírja, hogy egy esetleges orosz rakétatámadással szemben az S-300-as egyáltalán nem védene meg bennünket.

 

Elmondása szerint a 35 éves Patriot modernebb rendszer. Mindezt anélkül jelentette ki, hogy saját maga már meggyőződhetett volna a most érkező Patriotok működéséről.

 

Jaroslav Naď volt egyébként a kormány azon minisztere, aki eltanácsolta Eduard Heger kormányfőt attól, hogy a lengyel, cseh és szlovén miniszterelnök mellett Kijevbe utazzon. Nemzetközi szégyennek kitéve Heger miniszterelnököt.

 

Király Zsolt: Heger berezelt. Gyáva szájhős lenne valójában a szlovák miniszterelnök?

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.