Elbúcsúztatták Lőrincz Margit színművészt

Nyitókép: archív (Körkép.sk)

A komáromi református temetőben – hamvasztását követően – elbúcsúztatták Tarics Lőrincz Margit színművészt, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagját, a Magyar Területi Színház (MATESZ) alapító tagját, a felvidéki kültéri Színészmúzeum alapítóját és megvalósítóját, aki életének 89. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek folyó év februárjában.

Véget ért tehát egy küzdelmekkel teli, tartalmas és termékeny művészi pálya, amely belopta magát a színházszerető közönség szívébe. Lőrincz Margit 1952. október 1-jén alapító tagja volt Csehszlovákia egyetlen állami magyar nyelvű hivatásos színházának, a Magyar Területi Színháznak (MATESZ) Komáromban. Király Dezső későbbi színészkollégája rábeszélésére lett színésznő. Drámában és vígjátékban egyaránt maradandót alkotott – már fiatal színésznőként. Színészi pályáját fiatal hősnők alakjának megformálásával kezdte, elsősorban a női báj és a természetesség érvényesült drámai és vígjátéki szerepeiben, a későbbiekben pedig – emocionális alakításaiban – temperamentuma és keménysége dominált.

   

Emlékezetes marad, mint Bródy Sándor Tanítónője (Tóth Flóra – ez volt a legkedvesebb szerepe), Shakespeare A makrancos hölgy című darabjában Kata, Móricz Zsigmond Úri murijában Rédei Eszter, az Ármány és szerelemben Lujza, Heltai Jenő A néma levente című művében Gianna, A kőszívű ember fiainak Baradlaynéja, Brecht Carrar asszony puskái című művében Carrar asszony, A windsori víg nőkben Peach-né, Háy Gyula Mohács című darabjában Kanizsay Dorottya, Csurka István Házmestersiratójának házmesternője, Hunyadi Sándor Három sárkányában Júlia, A Forgószínpadban Cora Clarke és folytathatnánk.

Legkedvesebb színházi rendezője a Magyarországon is komoly tekintélynek örvendő Lendvay Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője volt, aki négy éven át a MATESZ vendégrendezőjeként működött. Szívesen dolgozott a szlovák hivatásos színjátszás akkori szaktekintélyeivel, Munk Istvánnal, Martin Gregorral és Igor Cieľlel.

Több mint hat évtizedes művészi pályája során több mint 200 szerepet alakított. Szerepelt a Szlovák Rádió magyar adásának több hangjátékában, valamint egy tucat magyar és szlovák filmben. Férjével, a szintén színész (majd rendező, színházigazgató, gyártásvezető, zenei vezető) Tarics Jánossal a színházban ismerkedett meg, több darabban együtt szerepeltek – szép sikerrel. Emlékezetesek maradnak az általa rendezett színházi nőnapi és Télapó-ünnepségek, valamint a szintén általa (is) szervezett kirándulások a színészkollégákkal.

1994-ben vonult nyugdíjba, de azt követően is hű maradt színházához. Több szerepet játszott a komáromi Teátrum színházi polgári társulás produkcióiban. 2009-től minden színházi évadban emlékgyűrűt adományozott a Komáromi Jókai Színház legtehetségesebb fiatal színésznőinek. 2013-ban megjelent „Színházról másképpen – Történetek a (H)őskorról” című könyve, amely korhű színháztörténeti szemelvénygyűjtemény a MATESZ (h)őskoráról, sok-sok hiteles színházi történettel, fényképpel. 2021-ben több évtizedes álma vált valóra, amikor Komáromban – Petőfi Sándor mellszobra melletti parkban – létrehozta a felvidéki magyar kültéri Színészmúzeumot, méltó emléket állítva a már elhunyt színészkollégáinak.

A színházhoz való hűségét és színházszeretetét azzal (is) bizonyította, hogy nemcsak a MATESZ, majd később annak jogutódja, a Komáromi Jókai Színház tagjaként, tehát nemcsak művészként, hanem nézőként is átadta magát a színház szinte valamennyi premierje hangulatának, egészen haláláig.

Több rangos kitüntetés tulajdonosa, mint például a Pro Cultura Hungarica-díj (ezt elsőként kapta meg, mint felvidéki magyar színművész), a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, a Szlovák Irodalmi Alap életműdíja. Az igazi kitüntetést számára azonban nem a díjak jelentették, hanem mindenekelőtt a közönség szeretete és ragaszkodása. Így maradjon meg emlékezetünkben!

T.