Nyitókép forrása: Dunaszerdahely, 2022. március 29. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k) beszél, mögötte Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke (j4), Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye helynöke (b2) és Szakáll László dunaszerdahelyi plébános (b) a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom előtt tartott sajtótájékoztatón 2022. március 29-én. Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is. A magyar kormány a nemzetpolitikája részeként, a felvidéki magyar közösség megmaradása érdekében támogatja az egyházakat, konkrétan az egyházi épületek felújítását is – mondta Soltész Miklós. MTI/Krizsán Csaba

 

Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol a helyi magyarság hitéletében fontos egyházi épületek megújulásáról tájékoztatott kedden.

 

Az államtitkár elmondta: a magyar kormány nemzetpolitikája részeként, a felvidéki magyar közösség megmaradása érdekében támogatja az egyházakat, konkrétan az egyházi épületek felújítását is. Rámutatott: tavaly és az idén a Felvidéken 115 templomot és imaházat újítottak és újítanak fel, összességében 1,6 milliárd forintos támogatásból. Kifejtette: a felvidéki templomfelújítások között két kiemelkedő projekt van, a révkomáromi Szent András-bazilika megújítása, illetve a dunaszerdahelyi közösségi házak kiépítése.

 

Soltész Miklós rávilágított: az említett beruházások azonkívül, hogy fontosak a hitélet megőrzése szempontjából, fontosak a közösségteremtés és a magyar közösségek megmaradásának segítése okán is. „Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is” – szögezte le.

 

 hirdetes_810x300  
Dunaszerdahely, 2022. március 29. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom előtt tartott sajtótájékoztatón 2022. március 29-én. Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is. A magyar kormány a nemzetpolitikája részeként, a felvidéki magyar közösség megmaradása érdekében támogatja az egyházakat, konkrétan az egyházi épületek felújítását is – mondta Soltész Miklós. MTI/Krizsán Csaba

 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a hitélet érdekében tett felvidéki beruházások a vegyes lakosságú területeken a magyarok mellett a szlovák hívőket is segítik. Megállapította: az elmúlt években a politikai nehézségek ellenére, Szlovákia és Magyarország között nagyszerűen alakultak a kapcsolatok. Mint fogalmazott, a kapcsolatok javulásának számos lépcsőfoka volt, az egyik ilyen a magyarországi szlovákok támogatása, amely az elmúlt 10-12 évben a korábbi hatszorosára nőtt.

 

Dunaszerdahely, 2022. március 29. Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye helynöke (k) beszél, mögötte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j) és Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke (b) a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom előtt a felvidéki magyarság hitéletében fontos egyházi épületek megújulásáról tartott sajtótájékoztatón 2022. március 29-én. MTI/Krizsán Csaba

 

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy Magyarországon április harmadikán az országgyűlési választás mellett népszavazás is lesz. „A népszavazás egyértelmű irányt mutat abban, hogy gyermekeinket meg akarjuk védeni olyan ideológiával szemben, amely az egyházi tanítással és a teremtett világ törvényeivel szembemegy” – fogalmazott Soltész Miklós, hozzátéve: ezt az ideológiát Magyarország többsége el fogja utasítani.

 

Dunaszerdahely, 2022. március 29. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k) beszél, mögötte Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke (j, félig takarásban) és Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye helynöke (b) a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom előtt tartott sajtótájékoztatón 2022. március 29-én. Az egyházak támogatása minden szempontból erősíti a helyi közösségeket is. A magyar kormány a nemzetpolitikája részeként, a felvidéki magyar közösség megmaradása érdekében támogatja az egyházakat, konkrétan az egyházi épületek felújítását is – mondta Soltész Miklós. MTI/Krizsán Csaba

 

Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a magyar kormánynak a felvidéki magyarságot célzó sokrétű segítségéért, közte az óvodaprogramban és a vállalkozásfejlesztés területén nyújtott támogatásért is. Az egyházakat célzó támogatásról szólva kiemelte: nemcsak az egyházak számára, hanem a felvidéki magyar közösség megmaradása szempontjából is nagyon fontos, hogy a magyar kormány ilyen mértékben támogatja az egyházakat.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.