Nyitókép forrása: bbc

 

A finn bíróság minden vádat ejtett Päivi Räsänen volt finn miniszter és kereszténydemokrata politikus, valamint Juhan Pohjoli evangélikus püspök ellen. A szólásszabadság „lakmuszpapírjaként” külföldön is nagy figyelemmel követett per a liberális őrület két áldozatának felmentésével ért véget.

 

A bíróság március 30-án egyhangúlag megállapította, hogy az eljáró kerületi bíróságnak nem hatásköre, hogy a bibliai kifejezéseket értelmezze. Megjegyezték, ha egyesek sértőnek is találhatják a két vádlott kijelentéseit, akkor is nyomos társadalmi indokot kell felhozni és bizonyítani, mielőtt a véleménynyilvánítás korlátozására kerül sor.

 

„Nagyon hálás vagyok, hogy a bíróság elismerte a szólásszabadságot érő fenyegetést, és a javunkra döntött. Úgy érzem, hogy hatalmas terhet vettek le a vállamról. Noha hálás vagyok a szólásszabadság védelmének lehetőségéért, remélem, hogy ez az ítélet másoknak is segít elkerülni, hogy ugyanezen a tortúrán menjenek keresztül”

 

nyilatkozta Räsänen az ítélethirdetés után.

 hirdetes_810x300  

 

Az ötgyermekes édesanya azután került a sajtó és a liberális hisztéria célkeresztjébe, hogy bírálta a finn evangélikus egyházat, amiért teret enged az LMBTQ-propagandának és támogatja a helsinki Pride Parade támogatását. Ezen kívül a hagyományos családmodell mellett érvelve, a Bibliát idézve arról beszélt, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

 

Ezek miatt gyűlöltbeszéddel vádolták meg és fogták perbe. A finn főügyész odáig ment, hogy a Räsänen elleni eljárás kapcsán kijelentette, hogy „aki kritizálja a homoszexuálisok magatartását, szándékosan gyűlöletet szít ellenük”.

 

A Nemzetközi Lutheránus Tanács „megdöbbentőnek” nevezte a bírósági eljárás megindítását. Nyilatkozatukban annak idején azt írták:

 

„A keresztények túlnyomó többsége, beleértve a katolikusokat és a keleti ortodoxokat is, osztja ezt meggyőződést (a házasság egy férfi és egy nő szövetsége – a szerk.) A finn főügyész talán mindannyiunkat elítélne? A finn állam megkockáztatná azt, hogy más államok szankciókat vetnek ki az alapvető emberi jogokkal való visszaélés miatt?”

 

Körkép.sk, rmx.news

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.