Nyitókép:

 

2022. március 31-én Komárom város, a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete, valamint a komáromi kórház vezetősége kitüntetéseket adományozott a legaktívabb véradóknak.

 

A véradást méltányoló ünnepségre a Tiszti Pavilon dísztermében került sor, ahol Radi Enikő főorvos asszony, a kórház hematológiai osztályának vezetője, valamint a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke köszönetet mondott a véradóknak az önzetlen, komoly erkölcsi értékkel bíró cselekedetért.

 

 hirdetes_810x300  
A kitüntetések

 

Az ünnepségen jelen volt Miroslav Jaška kórházigazgató is, aki a köszönetnyilvánítás mellett a hematológiai osztály kiváló munkáját is értékelte, hiszen országos szinten a legjobbak közé tartoznak.

 

Keszegh Béla pozitívan nyilatkozott a kórház folyamatos fejlesztéséről, emellett hangsúlyt adott annak a ténynek is, hogy az emberi vér semmi mással nem pótolható.

 

Itt érdemes megjegyeznünk, hogy Keszegh Béla Komárom polgármestere kiváló példával jár elöl, hiszen 14 éve rendszeres véradó, és a 40. véradást követően jelenleg kapta meg a Jánský emlékérme arany fokozatát.

 

Keszegh Béla most kapta meg az arany emlékérmet

 

Az ünnepségen kitüntetett véradók a Jánský emlékérmék egyes fokozataiban, valamint  Kňazovický emlékplakettben részesültek.

 

Jan Jánský a 19 – 20. század fordulóján egy cseh orvos volt, aki az elsők között határozta meg az egyes vércsoportokat, és úttörő szerepet vállalt az emberi vér ajándékozásának meghirdetésében. A nevéhez fűződő érméket bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatban osztják ki, Csehországban és Szlovákia területén, az azt kiérdemelt véradóknak.

 

Kňazovicky emlékéremben részesült Koczkás Štefan

 

Ján Kňazovický  egy 20. századi szlovák orvos, és egyetemi tanár volt, aki egy ideig Budapesten is praktizált, Szlovákiában a transzfúzió úttörőjének tekintik őt. A Kňazovický emlékplakettet azon hölgyek kaphatják meg, akik legalább 80 alkalommal adtak vért, és azon férfiak, akik már 100 alkalommal vállalkoztak erre a nemes célra.

 

Bronz emlékéremben részesülők

 

Bronz fokozatú elismerést a 2022-es évben 35 komáromi véradó érdemelt ki, név szerint a következők: Kristóf Réka, Buček Gábor, Buús Richard, Bc. Kóša Štefan, Molnárová Julianna, Cservenka Béla, Mokošová Andrea, Mgr. Dudáš Szabolcs, Haládik Peter, Moravčíková Magdaléna, Szabó Zacharová Katarína, Hegedűsová Katarína, Ing. Kajan Igor, Šalgó Vojtech, Fitiskin Anita, Mikos Alexander, Fodor Csaba, Balázs Zoltán, Sebiň Branislav, Mgr. Grecká Hana, Mgr. Lengyelová Katalin, Mihajlovičová Zuzana, Remešová Viktória, Ing.,arch. Csiba Ildikó, Szencziová Monika, Bognár Zsuzsanna, Kocur László, Ing. Mikus Jozef, Steiner Vivien, Mgr. Ódor Vargová Judita, MUDr. Pisár Matúš, Mgr. Szénássy Tímea, Töltésy Katalin, Velschitz Éva, Király Attila.

 

Az ezüst fokozatot 13 véradó nyerte el, név szerint a következők:
Gyűrüsi Gabriel, Mgr. Horváth Tomáš, Mgr. Petruš Matúšová Lucia, Mgr. Czékus Mónika, Badinková Katarína, Pápai Peter, Godová Angelika, Őszi Erika, Mgr. Ivaniš Mojmír, Faktor Marián, doc.,RNDr., Filip Ferdinánd Ph.D., Frosch Jozef, Kelemen Ladislav

 

Ezüst emlékéremben részesülők

 

Arany emlékéremben összesen 8 személy részesült, név szerint a következők:
Demingerová Monika, Pavčeková Zuzana, Mészáros Ján, Semeník Roman, JUDr. Jurčina Milan, Bukovsky Tibor, Ing. Szabó Tibor, Keszegh Béla.

 

Jánský emlékérme gyémánt fokozatában egy személy, Ďakulič Erik részesült.

 

A legmagasabb kitüntetésnek számító Kňazovický emlékérmét szintén egy személy, Koczkás Štefan érdemelte ki, ami annyit jelent, hogy legalább 100 alkalommal vállalkozott a véradásra.

 

Keszegh Béla polgármester a város ajándékaival mondott köszönetet a kitüntetett személyeknek.

 

A véradók önzetlensége példaértékű lehet valamennyi embertársunk számára. Aki egészséges, akinek az életkora is engedi, felajánlhatja vérét betegséggel küzdő embertársai számára. Ennél nagyobb, nemesebb ajándék nem létezik…

 

Buday Mária
Fotók:  Komárom város közösségi oldaláról

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.