Nyitókép forrása: archív

 

Vasárnap a magyar országgyűlési választásokon elsöprő győzelmet aratott Orbán Viktor és a FIDESZ-KDNP. Ez az eredmény pedig hatással lehet/lesz a felvidéki magyar politikai dinamikájára is. A Szövetség MKP platformjának ez „mementó” – ahogy Berényi József írta a választások estéjén a facebookon -, a Most-Híd Platform számára pedig kijózanító figyelmeztetés.

 

A liberális oldalon

 

A magyar választás ugyanis bebizonyította, hogy élesben nem működik az olvasztótégelyszerű gyűjtőpárt modellje, ahol sokféle ideológiai irányvonal próbál egy irányba húzni – de jellegükből adódóan képtelenek rá. A magyar ellenzék a baloldaltól az áljobboldalig mindent lefedett, mégsem tudtak valódi alternatívát kínálni a magyar választóknak.

 

Elmondhatjuk, hogy a magyar ellenzék akkora pofont kapott, hogy az még a felvidéki liberálisoknak is fáj. Nem kicsit, nagyon.

 

 hirdetes_810x300  

Nem véletlenül hangsúlyozzák a Most-Híd Platform politikusai kétségbeesetten, hogy Szlovákia nem Magyarország, hogy itt működne a Szövetség, mint gyűjtőpárt, és hogy a Szövetségnek fenn kell tartania ezt a szélesspektrumú állapotát, amiben most van.

 

Rigó Konrád, a III. Fico-kormány egykori kulturális államtitkára, a Most-Híd Platform jelenlegi elnöke a Facebookon azt írta a FIDESZ-győzelem kapcsán:

 

„Itt az a helyzet, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül egy sincs, aki a magyarokért és a nemzetiségekért politizálna. Ez nem duma, ez tapasztalat. Ezért itt egy olyan pártra van szükségünk, amely a demokratikus alapértékek mellett és nemzetközi szövetségeseink mellett teszi le a voksát és ezen a vonalon keres szlovákiai partnereket a céljai elérése, a szlovákiai magyarok életének jobbá tétele érdekében. (…) Ám bennünket, szlovákiai magyarokat politikailag nem oszthat meg az, hogy jobboldali, baloldali, konzervatív vagy liberálisak vagyunk-e. (…)”

fogalmazott Rigó.

 

A Szövetség Országos Tanácsának elnöke, a néhai Most-Híd párt utolsó elnöke, Sólymos László hasonló szellemben írt:

 

„Vissza kell térnünk a párt alaptéziseihez, miszerint gyűjtőpárt vagyunk és egymást nem legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk. Eszerint kell politizálnunk.”

 

Agócs Attila, a Szövetség elnökségi tagja, aki szintén vegyespárti, úgy fogalmazott:

 

„Aki komolyan gondolja, hogy Szlovákiában magyar képviseletet szeretne, annak ezután is el kell fogadnia ezt a világnézeti diszharmóniát.”

 

A most-hidas platform politikusainak a magyarországi választások eredménye nemcsak azért kellemetlen, mert saját politikai jövőjüket kérdőjelezi meg, hanem azért is, mert aktív ellenkampányt folytattak a magyar kormány ellen a hozzájuk közel álló sajtóban. Rigó Konrád korábban a Pátria Rádióban vont erőltetett és nem túl meggyőző párhuzamot az orosz és magyar médiaállapotok között, Agócs Attila pedig az Új Szó hasábjain arról értekezett, miért van bukásra ítélve Orbán „stratégiai nyugalom koncepciója”. Ravasz Ábel pedig a magyar ellenzéki Partizánban vette ki a maga részét a liberális propagandából.

 

A konzervatív oldalon

 

Gyimesi György, az OĽANO parlamenti képviselője az elsők között gratulált Orbán Viktornak a győzelméhez a Facebookon. A Denník Štandard konzervatív portál Hyde Park rovatába pedig külön írásban értékelte a magyar választások eredményét.

 

A cikkben arról írt, hogy a magyarországi választók elutasították a progresszív-liberális doktrínákat és azok erőszakos alkalmazását.

 

„A szuverenitás és nemzeti büszkeség útját választották. (…) Az ellenzéknek nem segített az EU négy évig tartó masszív kampánya sem, amellyel megpróbálták átrajzolni a magyar erőviszonyokat.”

 

Leszögezte, hogy Orbán Viktor győzelméhez nagyban hozzájárult a gazdasági sikereken kívül Ukrajna kapcsán elfoglalt álláspontja is. Kijelentette:

 

„Közép-Európa, különösen a Kárpát-medence országainak és lakosainak Orbán Viktor győzelme jó hír. Megmaradt a lehetőség, hogy Közép-Európa nem hűbéres, hanem erős és magabiztos országok szövetsége lesz, amelynek hajtómotorja épp Magyarország lehet”

 

fogalmazott.

 

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a Facebookon azt írta:

 

„Gratulálok a FIDESZ-KDNP elsöprő győzelméhez! Magyarország döntő többsége ismét megmutatta, fontos számára a hagyományos értékek mentén történő politizálás.”

Berényi József a Szövetség-MKP Platform elnöke szintén gratulált a FIDESZ-KDNP-nek. Kiemelte:

 

„Orbán Viktor és kormánya békeközpontú hozzáállását az ukrán-orosz konfliktushoz a magyar választópolgárok döntő többsége elfogadja és támogatja. Fontos mementó ez Közép-Európa kormányai és a Szövetség politikusai számára is.”

 

A teljesség kedvéért azt érdemes kiemelni, hogy a Szövetség platformjai között alapvető értékrendbeli különbségek vannak, amelyek igen nehezen hozhatók közös nevezőre. A magyar választások kapcsán kialakult feszültség csak egy volt a sok közül, de az egyes platformok másképp értékelték a 2021-es népszavazás eredményét, burkoltan bár, de más álláspontot fogalmaznak meg Ukrajna kapcsán (ha egyáltalán alakítanak ki ilyen álláspontot), máshogy tekintenek a brüsszeli kettős mércére, a kibontakozó kultúrharcra és továbbra sem érezni azt, hogy a Szövetség beletörődött volna ideológiai sokféleségébe.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.