Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Brösszel beszüntetné a szabad véleménynyilvánítást, Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter pedig asszisztál ehhez – közölte a Facebookon Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő.

 

Az Európai Unió bővíteni szeretné az legsúlyosabb európai bűncselekmények listáját az úgynevezett „hate speech”-csel, vagyis a gyűlöletbeszéddel és a „hate crimes”-szal, vagyis a gyűlölet-bűncselekményekkel.

 

Az EU által összeírt, legsúlyosabb nemzetközi szintű bűncselekményeket rögzítő listán jelenleg olyan tételek szerepelnek, mint a terrorizmus, az emberkereskedelem, a szexuális rabszolgaság, a drogcsempészet, a korrupció, a pénzmosás, a pénzhamisítás, a kiberbűnözés és a szervezett bűnözés.

 

 hirdetes_810x300  

Az uniós kezdeményezést nagyon sokan kritizálják, főleg konzervatív oldalon. Ugyanaz a helyzet ugyanis, mint a jogállamisági vitánál: senki által pontosan nem fogalmak alapján rónának ki súlyos büntetéseket.

 

Definíció híján pedig senki sem tudja, jogilag, a bíróság előtt hol húzódik a határ a szabad véleménynyilvánítás keretében történő kritika és a gyűlölet között.

 

Jó példa erre a Päivi per. A finn konzervatív politikusnőt és egykori miniszter ellen azért indítottak eljárást, mert a Bibliát idézve arról beszélt, hogy a házasság egy nő és egy férfi szövetsége. Az LMBTQ-aktivisták vérszemet kaptak, a finn főügyész pedig azt mondta, hogy az ilyen kijelentés gyűlöletet szít az LMBTQ-személyek ellen.

 

A gyűlöletbeszéd/gyűlölet-bűncselekmény kategóriájáénak európai szintre emelése sokak szerint újabb fegyver lenne Brüsszel megrendszabályozó eszköztárában és a liberálisok kezében a kultúrharcban.

 

A két új kategória beemeléséhez elvileg egyhangú döntést kell hoznia a tagállamoknak. Szlovákia pedig jelenleg a parlament megkérdezése nélkül a liberális érdek szerint jár el, köszönhetően annak, hogy Mária Kolíková igazságügyi miniszter ki sem kérte a törvényhozás véleményét a kérdésben, a javaslat benyújtását a parlamenti bizottság elé is úgy időzítette, hogy az ne tudjon időben reagálni rá.

 

Kolíková ráadásul még megfejelné az uniós bűncselekmény-listát egy újabb tétellel:

 

„Szlovákát az Európai Unió előtt ebben a kérdésben Mária Kolíková képviselő, aki ezeket a büntetendő kategóriákat ki szeretné bővíteni a genderidentitás elleni bűncselekményekkel is”

 

figyelmeztetett Gyimesi, majd hozzátette:

 

„ez nagyon veszély, mert ha ezt elfogadnák, akkor az a mondat is büntetendő lehetne, hogy az apa férfi, az anya nő. A liberális mainstream ezeket a büntetendő kategóriákat fegyverként használja mindenki ellen, aki nem ért velük egyet, akinek más véleménye van, vagy ép a racionalitás és normalitás oldalán áll”

 

közölte Gyimesi. Kiemelte, Mária Kolíková kikérhette volna a szlovák parlament véleményét, annak döntését azonban köteles lett volna betartani. 

 

A szlovák parlament tehát nem is tudott az indítványról az uniós egyeztetések folyamatának legnagyobb ideje alatt.

 

 

Újabb fegyver lenne a kereszténység ellen

 

Az EU ideológiai fegyverarzenáljának bővítését nem szabadna alábecsülni. Egyre több olyan kirívó, józan ésszel fel nem fogható esetre kerül sor, amikor embereket azért cibálnak bíróság elé, bocsátanak el vagy kiáltanak ki közellenségnek, mert nem a liberális felfogással megegyező véleményüknek adnak hangot.

 

A Hetek.hu minapi összeállítása számos ilyen történetet felsorolt.

 

Svédországban 2013-ban négy klinika is visszamondta Ellinor Grimmarknak tett állásajánlatát, miután a szülésznő elmondta, hogy keresztény hite miatt nem asszisztálhat abortuszoknál. A vallási meggyőződésre hivatkozva ma a szlovákiai orvosok is megtagadhatják az abortusz elvégzését, ezt a jogukat azonban az SaS és a parlamenten kívüli progresszív PS is igen vehemensen támadta az elmúlt hónapokban.

 

Észak-Írországban az Ashers Baking Company 2014-ben megtagadta, hogy ügyfelük kérésére a náluk megrendelt tortára azt írják: Támogasd a mlegházasságot. A helyi fellebbviteli bíróságon elvesztették az ellenük indított pert, a taláros testület még azt sem akarta figyelembe venni, hogy az eset idején Észak-Írországban tilos volt az azonosneműek házassága. Végül a brit Legfelsőbb Bíróság négy évvel később hatályon kívül helyezte az első bírósági döntést.

 

Keresztény vagy konzervatív szemléletük miatt előfordult, hogy vállalkozásokat tiltottak egy-egy bevásárlóközpontokból, keresztény jótékonysági szervezetek számláját zárolták.

 

Az európai liberális felfogás groteszk kontúrjait jól mutatja az az eset, amikor 2021-ben Mary Onuoha felmondott munkahelyén. A Nagy-Britanniában ápolónőként dolgozó hölgy Nigériából érkezett bevándorlóként. Jó ideig senkit nem zavart, hogy keresztényként keresztet visel a nyakában. A liberális kultúrharc kibontakozásával azonban ez megváltozott.

 

2015-től folyamatosan arra utasították a felettesei, hogy vegye le az ékszert, Onuoha azonban nem tett eleget a felszólításnak. Később a bíróság megállapította, hogy diszkrimnálták őt munkahelyén – ahol egyébként széles körben tolerálták a műtőkben viselt hidzsábot,a hinduk piros karkötőjét, a turbánt, szárit).

 

Az is érdekes perspektíva, hogy nem csak muszlim migránsok érkeznek Európába, hanem közel-keleti keresztények is menekültként. Őket viszont nem fogadják olyan szívélyesen a nyugat-európai társadalmak, mint a többi bevándorlót. Annak ellenére, hogy őket az európai kultúra alapját is képez kereszténységük miatt üldözik hazájukban.

 

A Hetek.hu szerint a brit belügyminisztérium megdöbbentő cinizmussal bánik velük. Az egyik elutasító levélben például azt írták:

 

„Ezek a példák ellentmondanak állításának, miszerint azért tért át a kereszténységre, mert felismerte, hogy ez az iszlámmal ellentétben békés vallás.” Egy másik indoklás így szólt: „Kérelmében kijelentette, hogy Jézus a megváltója, de aztán megjegyezte, hogy az iráni rezsimtől nem tudta Önt megvédeni. Úgy véljük, Jézusba vetett hite langyos és meggyőződés nélküli.”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.