Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

A Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) elindította a „Segítsd Kórházadat” (Pomôž svojej nemocnici) című kampányát. A kezdeményezés célja felkérni a lakosságot, hogy segítsenek forrásokat szerezni saját regionális kórházuk modernizációjához.

 

Az ANS aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az újjáépítési alapból várható, egészségügyre szánt forrásokból majd csak a főváros fog profitálni, a régiók nem – holott a régiókat tépázta meg jobban a koronavírus-járvány.

 

A kormány jelenleg ugyanis azt fontolgatja, hogy a Rázszochy, készülő új kórházat majd az újjáépítési alapból építi fel – annak ellenére a kormányprogramban kötelezettséget vállalt a kórház felépítésére (újjáépítési alapról akkor még szó sem volt – a szerk.) és a forrásokat is elkülönítette rá.

 

 hirdetes_810x300  

„Ha az újjáépítési alap pénzei csak egyes kiválasztott állami kórházakhoz áramolhatnak, az nem csak igazságtalan és diszkriminatív lenne, de negatívan befolyásolná a források merítésének ütemét is. Az újjáépítési alap merítése időhöz kötött, és mindennel érkezni kell négy éven belül (…)”

 

idézte a SITA hírügynökség az ANS nyilatkozatát. Az ANS szerint a kormány a teljes egészségügyre szánt keretösszeget Pozsonyban akarja elkölteni, és még az is kérdés, hogy a regionális kórházak pályázhatnak-e a keretből forrásokra.

 

SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!