Nyitókép: facebook.com/dopravny servis

 

frissítve 22:29-kor

 

Két vonat ütközött Várna (Varín) és Ruttka (Vrútky – mindkettő Zsolna mellett) között, rendőrségi információk szerint egyelőre kizárható, hogy bárki életét vesztette volna.

 

A tragédiára két alagút között került sor, a baleset körülményeiről egyelőre annyit tudni, hogy a műszaki hibás személyvonat megsegítésére érkező mozdony hajtott bele az álló vonatba. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a helyszínre tart Andrej Doležal közlekedésügyi, Roman Mikulec belügy- és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter is.

 

Az Aktuality.sk korábban arról számolt be, hogy az egyik mozdonyvezető életét vesztette – ezt hivatalos források később nem erősítették meg. A Markíza közben már arról számolt be, hogy értesüléseik szerint a helyzet súlyos, akár 100 sebesültje is lehet a szerencsétlenségnek.

 hirdetes_810x300  

 

Ezt később pontosították azzal, hogy a személyvonaton 100 utas tartózkodott, 74 személyt kellett ellátni, 34-en kórházi ápolásra szorultak. A rendőrség szerint könnyebb sérülésekről van szó, a Markíza közlése szerint azonban egy személyt mentőhelikopterrel vittek el a helyszínről kritikus állapotban. A későbbi jelentések szerint négy személy sérülése súlyos.

 

A rendőrség arra kéri a közúton közlekedőket, hogy a mentőegységek számára hagyjanak szabadon egy ún. mentőutcát az I/18-as úton Zsolna felé, a Zsolnai Kerületi Rendőrkapitányság közlése szerint az említett út egyik irányban sem átjárható.

 

A helyszínre vezényeltek 21 hivatásos tűzoltót Túrócszentmártonról, Zsolnáról és Trencsénből, további helyszínekről önkéntes tűzoltók érkeztek és érkeznek, úton van a tűzoltóság két evakuációs autóbusza is.

 

Helyszíni fotók ITT érhetők el.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: vonatbaleset

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!