Nyitókép forrása: SITA/Gonzalo Fuentes, Pool via AP/ A képen Emmanuel Macron francia államfő és Elisabeth Bornne francia miniszterelnök.

 

A francia kormány támogatja azt a törvényjavaslatot, amely alkotmányba foglalná a terhességmegszakítás jogát – jelezte Elisabeth Borne francia miniszterelnök szombaton.

 

Miután az amerikai alkotmánybíróság pénteki döntésével megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, Franciaországban először az ellenzéki baloldali szövetség, majd szombaton Aurore Bergé, a Reneszánsz névre átkeresztelt kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője is bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentbe, amely „alkotmányba foglalná az abortusz tiszteletben tartását”.

 

Ez lehet az első törvényjavaslat, amelyet megszavaz az egy héttel ezelőtt megválasztott új nemzetgyűlés, ahol továbbra sincs olyan egyértelmű többség, amely biztosíthatná a kormányzóképességet, miután Emmanuel Macron pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű szövetsége a választások vasárnapi második fordulójában elvesztette abszolút többségét.

 

 hirdetes_400x285  

Elisabeth Borne a Twitteren azt írta, hogy „a kormány minden erejével támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot”. Hozzátette, hogy a „parlamentnek nagyon széles támogatottságot kell felmutatnia ezen szöveg körül”.

 

Az amerikai döntés „katasztrofális a nők számára: a világban minden kilencedik percben azért hal meg egy nő, mert az abortuszt rosszul hajtották végre, nem biztonságos módon” – mondta szombaton Aurore Bergé, a kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője a France Inter közrádióban. „Ez azt is jelenti, hogy Franciaországban intézkedéseket hozunk azért, hogy a jövőben ne lehessen visszavonni a már létező jogokat” – tette hozzá.

 

Arra a kérdésre, hogy az amerikaihoz hasonló döntés elképzelhető-e Franciaországban, a kormánypárti politikus elmondta: „Sajnos semmi sem lehetetlen, és a nők jogai törékenyek, rendszeresen megkérdőjelezik azokat” – hangsúlyozta.

 

Kiemelte, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés – amely 89 képviselővel 1986 után először rendelkezik önálló frakcióval a nemzetgyűlésben – ellenzi az abortuszt, ezért „nem szabad kockáztatni, és szavatolni kell ezt a jogot az alkotmányba foglalással”.

 

Péntek este Mathilde Panot, az ellenzéki baloldali szövetséget, a NUPES-t vezető radikális baloldali Lázadó Franciaország frakcióvezetője a Twitteren jelezte, hogy pártja hasonló törvényjavaslatot készít elő.

 

„A tengerentúli tragédia kötelez. Az olyan alapjog bármilyen fékezésének megakadályozására, mint amilyen az abortusz, hétfőn azt javasolom a NUPES-nek, hogy nyújtson be törvénytervezetet ezen jog alkotmányba foglalásához”.

 

A kormányszövetség és a NUPES együtt 296 képviselővel rendelkezik. A javaslat elfogadásához 289 szavazat szükséges, ami az abszolút többség. Amennyiben a szöveget elfogadja az alsóház, az a jobboldali többségű szenátus elé kerül vitára.

 

Az amerikai döntésre reagálva Emmanuel Macron államfő sajnálatát fejezte ki a nők szabadságának megkérdőjelezése miatt, és úgy fogalmazott, hogy „a terhességmegszakítás minden nő számára alapjog”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!