Nyitókép: Kiss Róbert közösségi oldala

 

Az elmúlt vasárnap Mons. KISS RÓBERT általános érseki helynök kanonok, esperes, plébános EZÜSTMISÉJÉT tartotta a komáromi Szent András-bazilikában, annak mérföldköveként, hogy 25 éve áldozópappá szentelték.  


Az ünnepi szertartáson több papi méltóság és nagyszámú hívőközösség vett részt.

 

Kiss Róbert atya 1972-ben született Pozsonyban. A teológiát a Comenius Egyetem Szent Cirill és Metód Katolikus Hittudományi Karán végezte, pappá szentelése 1997 júniusában Pozsonyban, a Szent Márton-dómban történt.

 

 hirdetes_400x285  

 

2000-től káplánként szolgált, 2008-ban dunaszerdahelyi esperes-plébános, 2009-ben Gútára kerül. 2012-ben Mons Orosch János érsek püspöki helynökké nevezi ki a Nagyszombati Érsekség magyar ajkú hívei számára, ekkor már a nagyszombati Szent Ilona templomban szolgál.

 

2014-ben kanonokká nevezik ki, és 2016-tól komáromi esperes-plébánosként tevékenykedik. Az ő működése idején, 2018-ban emelték a Szent András templomot BASILICA MINOR rangra.

 

Mons. Orosch János nagyszombati érseket az ezüstmise ünnepi szertartásán Tóth László kanonok, püspöki helynök képviselte, továbbá részt vettek, és az áldozati szertartásba bekapcsolódtak a komáromi, valamint a környező települések lelkipásztorai is. Így Szakál László dunaszerdahelyi esperes-plébános, Józsa Attila ógyallai esperes-plébános, Mahulányi József nagymegyeri esperes-plébános, Lépes Lóránt, a Mária Rádió műsorigazgatója, Simek Sándor nyugalmazott lelkipásztor, Molnár Ernő káplán, Kürthy Tamás udvardi, Elek László nádszegi, korábban komáromi plébános, és a teljes igényét mellőzve, még sok település plébánosa, cserkészpapok, szerzetesek, valamint Kucsera Mária Valéria szerzetes nővér.

 

 

Az ünnep fényét emelte, hogy azon jelen voltak a Szent György Lovagrend tagjai is.

 

Az ezüstmisés Kiss Róbert atya a hívek felé intézett üzenete így szólt:

 

Örömmel a szívemben adok hálát a jó Istennek a papi hivatásom ajándékáért, a 25. éves papi szolgálatért, minden eddig nekem nyújtott kegyelemért és a gondviselés bátorító megtapasztalásáért.  Szeretném a kedves híveknek is megköszönni a felém áradó figyelmet és segítséget, melyben életem eddigi szakaszában részesítettek.

 

Az ünnep alkalmából a komáromi hívek Kiss Róbert atyát gyönyörű virágcsokorral, és a Szent András-bazilikát ábrázoló festménnyel ajándékozták meg.

 

 

Isten áldása kísérje lelkipásztori munkáját!

 

Buday Mária

A képek forrása Róbert Kiss közösségi oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.