Nyitókép forrása: pixabay.com

 

Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi – jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos a Velencében pénteken tartott sajtótájékoztatón.

 

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni.

 

Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.

 

 hirdetes_810x300  

Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik.

 

Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.

 

2023. január 16-tól a belépés fizetőssé teszik azon turisták számára, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.

 

Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon.

 

Az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.

 

Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret.

 

A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be.

 

Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.

 

„Nem halaszthatjuk tovább a város fizetőssé tételét, elkerülhetetlenné vált a túlzott látogatói szám csökkentésére – mondta Simone Venturini a sajtótájékoztatón.

 

MTI

Megosztás:
Címkék: turizmus Velence

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!