Nyitókép: tasr/Milan Kapusta

 

Február vége óta a Sajó folyó dél-szlovákiai szakaszát súlyos környezetvédelmi szennyezés sújtja, az egykori vasércbányából nagy mennyiségű mérgező anyag került a folyóba, elpusztítva ezzel annak élővilágát. Tóth Edina, Vincze Loránt EP-képviselők és korzikai kollegájuk, Francois Alfonsi azonnali cselekvést sürgető írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a környezetvédelmi katasztrófára felhívják az illetékesek figyelmét és rákérdezzenek annak uniós jogi vetületére, ily módon is mielőbbi megoldást sürgetve a szennyezés felszámolására.

 

A két képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint a Bizottság a minap megküldött válaszában a tervezett uniós lépésekkel kapcsolatban óvatosan fogalmaz és leszögezi, tud a szennyezésről és a szlovák hatóságok által tett lépésekről. Ez utóbbiak alkalmasságát illetően azonban nem foglal állást.

 

A Bizottság elmondása szerint hatáskörén belül nyomon követi az ügyet: „a szlovák vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, valamint a szlovákiai víztestek jó állapotának elérése érdekében meghatározott és alkalmazott intézkedések értékelése révén”. A válaszát azzal zárja, hogy

 

 hirdetes_810x300  

„ezen értékelés eredményei alapján a Bizottság megfelelő intézkedéseket fog mérlegelni a szlovák hatóságok esetleges hiányosságainak kezelésére az okozott környezeti károk megelőzése és mentesítése érdekében”.

 

Az esetleges hiányosságokra utalás annak jeleként értelmezhető, hogy a Bizottság nemcsak magáról a szennyezésről értesült, hanem a tagállami hatóságok valószínűsíthető mulasztásairól is. Az ügy nem zárult le, de elkezdődött a párbeszéd az illetékes hatóságok között. Az EP-képviselők azon lesznek, hogy mielőbb sikerüljön helyreállítani az okozott környezeti károkat és biztosítani „a szennyező fizet” elvének érvényesülését, valamint tisztázni, ki a felelős a károk bekövetkezéséért.

 

Budaj azt javasolja, hogy hirdessenek rendkívüli helyzetet a Sajón – csak 5 hónapot késik vele

 

Čaputová: A Sajó halott folyó

 

A Sajó halott folyó és szó szerint megöli Gömör potenciálját a természeti szépségek és turisztikai látványosságok szempontjából. A víz összetételében, amely a folyóban folyik, nem tudott semmilyen élőlény sem túlélni – jelentette ki kedden Zuzana Čaputová államfő, aki személyesen látogatott el az ökokatasztrófa sújtotta Sajóhoz.

 

Az államfő konstatálta, hogy az elmúlt öt hónapban sajnos semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna, tehát a szennyezést nem állították meg, ahogy a folyó fertőtlenítési munkálatait sem végezték el.

 

Čaputová megjegyezte, hogy a Sajó ügye több minisztériumot érintő probléma, majd pozitívan értékelte Ján Budaj környezetvédelmi miniszter lépését, miszerint javasolja a kormánynak, hogy rendkívüli helyzetet hirdessen ki a Sajóra.

 

Az államfő kijelentette, örül, hogy talán az ő látogatása arra sarkallta a minisztert, hogy lépjen az ügyben.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!