Nyitókép: Körkép.sk/Buday Mária

 

A Komárom külterületén található Kabátfalun az előző év augusztusában barátságos állatsimogató nyitotta meg kapuit az érdeklődők számára. Az állatfarmot Ryšavý Boldizsár vállalkozó álmodta meg és hozta létre.

 

Kabátfalu hosszan elnyúló mezei település a Holt-Vág térségében, talán egy nagy télikabát körvonalairól kaphatta nevét, és inkább a tanyavilág jegyeit hordozza magán, mint a faluét.

 

Komáromból legkönnyebben a kettes lakótelepről lehet megközelíteni, a Béke utca irányából, autóval, kerékpárral vagy akár gyalogosan. De ha van választási lehetőség, inkább kerékpárral érdemesebb, mint autóval, mert a kövezett út eléggé egyenetlen. 

 hirdetes_810x300  

 

Megérkezésünkkor a település szűk utcácskáján a kitárt kapu előtt egy fekete színű keverék kutyus fogad, először azt gondolom, feltartóztat majd, de nem, inkább vendégszerető – picit előre fut, visszapillant és mutatja a járást. Amolyan igazi, rendes kutya, tudja a dolgát. Mindeközben előkerül a park felügyelője, Polgár László, afféle mindenes, talán leginkább gondnoknak nevezném, eteti, gondozza az állatokat és fogadja az érdeklődőket.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Az egész létesítmény egyszerűsége ragad magad magával (mert nincs „kirakat” jellege), olyan érzésem támad, mintha fél évszázadot visszaröppennék az időben, és egy falusi ház hátsó udvarán járnék. A különbség mindössze annyi, hogy az állatfarm lényegesen nagyobb területet foglal el.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Ahogy körülnézek, látom, minden újrahasznosított dologból készült, öreg deszkák, lécek, cölöpök felhasználásával. Semmi luxus. Látni, egy terv megvalósításánál nagyon sokat számít a képzelőerő, az ügyesség, az akarat. Az állatok itatóiként régi, kimustrált konyhai edények szolgálnak, új funkciót nyerve. Jó ezt látni…

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Emberi pihenőhelyül a természetes farönkökön kívül ósdi rekamiéból, padból eszkábált udvari hinta kínálja magát. A gyerekeknek pedig mászóka, csúszda, házikó, a hozzá kerített kisudvaron rengeteg játékkal. Mondjuk, ez utóbbit a mai kor műanyag világának tarkabarkasága jellemzi, de nem baj, mert vonzza a legkisebbek tekintetét.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Amikor megkérdezem Polgár László gondnoktól, hányféle állatot láthatunk majd, nemes egyszerűséggel azt mondja, sokat, és készséggel körbevezet bennünket, majd hagyja, hogy a többi látogatóval együtt kedvünkre bámészkodjunk. 

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Közben megjegyzi, nagyáruházak zöld hulladékából kérésre sem kaptak támogatást, szerencsére, akad néhány állatkedvelő család, akik konyhai hulladékkal segítik a farmot. Ezt az állatok jóízűen elfogyasztják, egyébként pedig úgyis a szemétbe kerülne. A látogatóktól azonban kérik, az etetést mindenképp beszéljék meg a felügyeletet tartó személlyel, mert jó tudni, melyik állatot hogyan, mikor, mivel etethetünk. A lovacskának például a kinyújtott, széttárt tenyerünkből kínáljuk az ételt, és ő azt onnan szépen elveszi.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Polgár László gondnok úgy mondja, a farmon mindegyik állat szelíd, megszokták az ember jelenlétét, és mindegyiket szabad etetni. Egyaránt láthatunk itt egzotikus állatfajokat és a tájegységünkre jellemző háziállatokat is.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

A park különlegességének számít egy láma és két teve, melyek a pozsonyi állatkertből származnak, de láthatunk emut is, ami ritka nagy madár, és színes tollú pávákat, kis kengurukat, mosómedvét, bár ez utóbbi csak estefelé bújik elő az odújából.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Az állatfarm legszaporább és legszembetűnőbb csoportja a sok egyedet számláló kecskenyáj, a bejárat közelében azonnal észrevesszük őket, figyelnek egymásra, szórakoznak egymással, ám ha megharagszanak a másikra, össze is fejelnek, szarvat akasztanak. Úgy tűnik, igazi közösséget alkotnak. Néhány tyúk is kapirgál közöttük, és a kutya is jóba van velük. Figyeli őket a bejáratnál, szerető, gondoskodó tekintettel néz feléjük, mint erősebb a gyengébbre – talán csörgedezik ereiben némi juhászkutya vér is.

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Távolabb két bikát látunk, hatalmas állatok, de ők is szelídek, aztán folyton enni akaró fekete törpe malacokat, akik bizony nem szobamalacok, és igazolják a mondásokat, koszos, mint a malac, meg falánk, mint a disznó.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Van lovacska és csacsi, számukra hatalmas kifutó áll rendelkezésre, ahol békésen legelésznek, közülük a szamár szívesen szelfizik bárkivel. ☺ Aztán láthatunk kisborjúkat, boci-boci tarka, aranyosak. Itt meg lehet mutatni a kisgyerekeknek, miről is szól a mondóka, a különbség annyi lesz csupán, hogy van füle is, meg farka.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Az állatsimogató családi programnak nagyszerű választás lehet, hiszen a gyerekek testközelből ismerkedhetnek az élővilággal. Szeptembertől iskolások csoportjait is szívesen fogadják, ebben az esetben azonban előzetes telefonos egyeztetést kérnek. Itt a tanulók valódi képet kaphatnak arról, hogyan is néz ki egy tradicionális farm, ahol ember és állat egyaránt egymást szolgálják.

 

Fotó: Körkép.sk/Buday Mária

 

Buday Mária

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.