Helga
  • HUF: 421.97
  • USD: 0.98
  • 10 °C
  • 19 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Kövér László: Szent István legbecsesebb öröksége a keresztény magyar állam

Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére "kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár"

Nyitókép forrása: origo.hu

 

Szent István legbecsesebb örökségének nevezte a keresztény magyar államot az Országgyűlés elnöke vasárnap a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon.

 

Kövér László a Szent Király Szövetség – a szentkirály elnevezést tartalmazó települések szervezetének – 25. találkozóján azt mondta: a keresztény magyar állam a mai napig meg tudta tartani az országot hazának.

 

“Ezeréves tapasztalat, hogy ha az államalapítónk intelme szerint kitartunk, akkor lélekben megmenekülve mindig meg tudjuk őrizni államalkotó képességünket, még akkor is, ha a legmostohább idők vagy a legádázabb ellenségek szakadnak a nyakunkba”

 

– mondta.

 

Szent István király egyik intelme fiához, Imre herceghez és minden jövendőbeli magyar nemzedékhez szól. A “ha kitartotok, megmentitek lelketeket!” intelem ezer éve megtartja, élteti és oltalmazza a magyarokat a Kárpát-medencében – tette hozzá a házelnök.

 

Kövér László szerint a világjárványokkal, egy újabb világháború veszélyével és egy világgazdasági válság bajaival terhelt mindennapokban különösen fontos a “ne féljetek!” krisztusi üzenet, hiszen bárhol éljenek is az emberek a nagyvilágban, napjainkban alapos okuk van az aggodalomra.

 

Az Országgyűlés elnöke szerint

 

“a mai léleksorvasztó időkben, amikor a nyugati világban az embereket el akarják idegeníteni istenüktől, hazájuktól, családjuktól, amikor az embert olyan meghasonulásba akarják kergetni, hogy a végén már azt sem tudja magáról, hogy fiú-e vagy lány, hogy ne tudjon többé különbséget tenni az igaz és a hamis, a jó és a rossz között, ilyen időkben különösen fontos Szent István király öröksége”.

 

Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére “kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár” – mondta.

 

Kövér László szerint a tét, hogy “a kevesek magánérdekén alapuló, jellemzően Európán kívüli, globális magánhatalmak önkénye vagy a sokak közérdekét képviselő európai nemzetállamok demokratikus együttműködése fogja-e irányítani az európai emberek életét a 21. században”.

 

Hangsúlyozta: ebben a küzdelemben “a magyarok meg fogják őrizni a legfőbb szabadságukat, vagyis megőrzik a nemzetét szolgáló és oltalmazó, önrendelkező magyar államot”.

 

Emlékeztetett arra, hogy “háború tombol a szomszédban”, százhoz közelít a harcoknak áldozatul esett kárpátaljai magyar honfitársak száma.

 

Úgy fogalmazott: Európa újra találkozik “az elfeledett hadikarácsonyok nyomorával, a kétségbeeséssel és az egzisztenciális kiszolgáltatottság szörnyű érzésével”.

 

Felforrósodott a Balkán, nincs béke sem Észak-Afrikában, sem a Közel-Keleten, és a Távol-Keletről is aggasztó hírek érkeznek. “Nem lehetnek kétségeink: nehéz idők következnek” – tette hozzá.

 

Az ezeréves úton végigtekintve látható, hogy Szent István örökségével felvértezve “meg tudtunk maradni a szálfaroppantó időben is” – mondta a házelnök, kiemelve, ilyen időkben különösen fontosak az országalapítónak “a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” intelme.

 

Az ünnepség vasárnapi programjai a katolikus templomban ünnepi szentmisével, majd a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődtek. A találkozó végén a Szent Király Szövetség tagtelepüléseinek képviselői emlékszalagot tűztek Szentkirály község zászlajára, majd koszorúkat helyeztek el a Szent István-szobornál.

 

A főként a szentkirály elnevezést tartalmazó települések1996-ban Csíkszentkirályon találkoztak először. Rá egy évre, 1997. augusztus 15-én, Szent István fejedelemmé választásának 1000 évfordulója alkalmából Magyarországon írták alá azt a megállapodást, hogy megalakítják a Szent Király Szövetséget.

 

A Szent Király Szövetség magyarországi tagtelepülései: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szombathely-Szentkirály.

 

Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván, Székelyszentkirály, Felvidékről pedig Királyfiakarcsa, Sajókirályi, Sajószentkirály és Vágkirályfa tagja a szövetségnek.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Petike
2022. aug. 07. 19:52

jo vicc ezt hallani az MSZMP KB munkatársátol Kovér Lászlo elvtárstol

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket