Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

A XX. században „sziklafal és szakadék közé szorított” magyarság a saját tapasztalatait tudja felajánlani a XXI. században szakadék szélére szorított Európának – mondta Kövér László vasárnap a Pest megyei Piliscsabán.

 

A Nemzeti összetartozás harangjának avatási ünnepségén a házelnök kiemelte: a magyarság egy évszázad alatt „megmászta a maga sziklafalát”, azaz sikerült elkerülnie a sorsot, amit ellenfelei szántak neki.

 

Az ezeréves Magyarország az elmúlt száz esztendőben teljesítményével és eredményével ismét bebizonyította, hogy a történelemben és a politikában a szakadékok fölött tornyosuló sziklafalak soha nem megmászhatatlanok – tette hozzá.

 hirdetes_810x300  

 

A magyar nemzet ma változatlanul a legnagyobb lélekszámú nép a Kárpát-medencében, amely határokon átívelve „lélekben békésen újra egyesült”. A „magyar állam visszanyerte cselekvőképességét és erejét arra, hogy szolgálja és óvja nemzetét”, képességét, hogy tanulni tudjon a szomszédaitól és Európától, és „visszanyerte önbizalmát és tekintélyét arra is, hogy sok tekintetben utat és példát mutasson szomszédainak és egész Európának” – fogalmazott Kövér László.

 

Kitért arra: a gondolkodó európai emberek életérzése ma hasonló a száz esztendővel ezelőtti magyarság életérzéséhez. Egykoron, mint az első világháború egyik vesztesét, Magyarországot politikailag alávetettségre, gazdaságilag életképtelenségre, katonailag kiszolgáltatottságra, a magyar nemzetet megaláztatásra, szétszakítottságra, több mint három millió magyart pedig nemzeti önazonosságának elveszítésére ítélték a győztesek.

 

„Mi, magyarok mindezt egyetlen szóba sűrítve úgy nevezzük: Trianon”

 

Ma, az ukrajnai háború kitörését politikailag megakadályozni nem tudó, a békét diplomáciailag helyreállítani képtelen és – külső nyomásra – a legalapvetőbb gazdasági érdekei ellen cselekvő Európai Unió már most vesztesnek minősül attól függetlenül, hogy a háborús frontokon melyik közvetlen hadviselő fél hirdeti majd ki magát győztesnek. Európán kívüli érdekcsoportok és magánhatalmak az Európai Uniót egészében és minden uniós tagállamot külön-külön katonai kiszolgáltatottságra, politikai alávetettségre, gazdasági és energetikai életképtelenségre, pénzügyi eladósításra, kifosztásra és társadalmi szétzilálásra szánnak.

 

Fel akarják számolni az európai nemzetek önazonosságát, keresztény hitét és megtartó közösségeit, hogy ellenállás nélkül manipulálhassák, kisajátíthassák, végső soron pedig felszámolhassák demokratikus államaikat és gyarmatosíthassák Európát – vélekedett.

 

„Mi, magyarok a XX. században megtanultuk, hogy mindig csak annyira élünk, amennyire Magyarország él.”

 

– fogalmazott Kövér László.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.