Nyitókép: Facebook.com/Cziprusz Zoltán

 

Mottó: „Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan” Rejtő Jenő

 

Rimaszombat ismét fesztiválozott. Minden arra vall, hogy ebben a műfajban már nagy jártasságra tettek szert a szervezők, ugyanis most is nagyon sok embert mozgatott meg a rendezvény. 

 

A fesztiválozóknak, érdeklődőknek nem vette kedvét a délutáni eső sem, kitartottak, érdeklődéssel követték a fellépéseket. A RETRO-DUO, a MADUAR és az IRIGY HÓNALJMIRIGY együttesek meg is tettek mindent, hogy a nagyszámú közönség jól szórakozzon. 

 hirdetes_400x285  

 

A fesztiválnak a közönség szórakoztatása mellett láthatóan volt egy másik küldetése is. Október 29-én helyhatósági és megyei választások lesznek, a szervezők úgy gondolták, hogy a fesztivált kihasználják úgy is, mint kampányrendezvényt, a látottak alapján sikerült is nekik. Alapvetően sikerült megtalálni az egyensúlyt a szórakoztatás és a kampányinformációk között. 

 

 

A jelöltek személyesen is bemutatkoztak, de a pódium hátulsó fala is ontotta róluk az információt szép, színes, ízléses fotók formájában. Bemutatkoztak az Alternatíva választási szövetség jelöltjei, akik a városi képviselő-testületbe kandidálnak. A választási szövetséget a Szövetség-Aliancián kívül a következő pártok alkotják: OĽaNO, Za ľudí, SaS, KDH, Progresívne Slovensko, Spolu. Jelöltjeik:

 

  1. számú választókörzet: Rigó Ladislav, Molnár Zoltán, Iveta Komorová
  2. számú választókörzet: Zsolt Főző, Mikuláš Csirmaz, Branislav Veselko, Július Vrábel
  3. számú választókörzet: Ferenc Auxt, Kristián Szabó, Jozef Hrablay, Obaidullah Mir  
  4. számú választókörzet: Attila Halász, Jozef Juhász, Viliam Vaš, Róbert Szókovács, Viera Dankovičová, Branislav Bukviar
  5. számú választókörzet: Zoltán Cziprusz, Tomáš Sliva, Tibor Mihály 

 

 

Bemutatkoztak a Szövetség-Aliancia párt megyei képviselőjelöltjei: Auxt Ferenc, Cziprusz Zoltán, Juhász Péter, Mag Fodor Enikő és Vavrek István, valamint a Za ľudí párt részéről Obiadullah Mir. Szóltak arról is, hogy a megyeelnöki székbe Ondrej Lunter jelöltet támogatják, a választókat pedig arra kérték, minél nagyobb számban menjenek el szavazni.

 

A fesztivál estig tartott, a nép a délután folyamán jócskán közelített a sör-, bor- és pálinkasátorhoz, egy kicsit melegedni. A férfiak kedvét ezúttal az asszonyok se fékezték, sőt. Picit hideg volt. 

 

Ennyit a hangulatról.

 

 

Egészében véve egy jól megrendezett fesztivált láthattunk Rimaszombatban. A figyelmes szemlélőnek nem lehetett nem észrevenni azt a temérdek munkát, igyekezetet, amit a szervezők belefektettek a fesztivál megrendezésébe. Az igyekezet és a munka mindig meghozza a sikert.

 

 

A Körkép.sk megkérdezte a jelenlévőket, mi a véleményük, hogyan zajlik a fesztivál, és hát megkérdeztük azt is, szerintük ki lesz a polgármester Rimaszombatban?

 

Ján Balciar nyugdíjas szerint egy színvonalas rendezvény folyik. Csak gratulálni tud a szervezőknek, picit kár az esőért. 

 

„Ami a polgármesterséget illeti, nehéz dolog jósolni. Az emberek többsége a változás szükségességéről beszél, úgy látom, a jelen pillanatban talán Bagačkának áll a zászló” – vélekedett Balciar.

 

 

MUDr. Juhász Péter megyei képviselőjelölt így fogalmazott:

 

„Örülök, hogy jól zajlik a fesztivál, sokat dolgoztunk érte a többi jelölttel. A polgármesterjelöltek közül pedig egyértelműen Bagačkát látom a legesélyesebbnek, benne látom azt a személyt, aki a szükséges változásokat megszemélyesítheti városunkban” – mondta ki kendőzetlenül a véleményét MUDr. Juhász Péter.

 

A fesztivál egy hangulatos, hideg elleni utcabállal fejeződött be.

 

Körkép.sk/Mede Géza
Körkép.sk/Mede Géza
Facebook.com/Cziprusz Zoltán
Facebook.com/Cziprusz Zoltán
Körkép.sk/Mede Géza

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei, valamint Cziprusz Zoltán Facebook-oldaláról származnak.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.