Nyitókép: LIGA.net

 

Újfent az indulatok feltüzelésére játszik a Viktor Baloga névre hallgató fajgyűlölő ukrán soviniszta, aki a magyar „korcsok” írmagját is kiirtaná Kárpátaljáról. A magyar politikusoknak pedig azt üzente, hogy „akkorát kaphatnak a pofájukra, hogy az Urál mögött kötnek ki”, amennyiben Ukrajna területeiről álmodoznak.

 

Viktor Baloga, az Egységes Közép párt elnöke évek óta rombolja az egyébként sem túl rózsás ukrán–magyar kapcsolatokat – írja a Pesti Srácok.hu. 2018-ban óriási botrány volt abból, hogy a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázoló magyarellenes óriásplakátokat helyeztek ki Kárpátalja több járásában is. Mint később kiderült, a plakátokat Viktor Baloga rendelte meg és rakatta ki. Az Egységes Közép vezetője később konkrétan olyan javaslatokat tett, hogy Kárpátalján vásárolják fel a magyarok ingatlanait és betelepítésekkel oldják meg a magyar ügyet.

 

Szintén Viktor Baloga volt, aki a legdurvábban támadta a kettős állampolgárság intézményét. Követelte, hogy azokat a tisztségviselőket, akik felvették a magyar állampolgárságot, tiltsák ki Ukrajnából és fosszák meg őket ukrán állampolgárságuktól.

 hirdetes_400x285  

 

Ez év októberében Munkácson azzal korbácsolták fel ismét az indulatokat, hogy október 12-én a munkácsi tanács tagjai többségének tiltakozása ellenére, online konferencia keretében végrehajtói bizottsági döntést hoztak, hogy a munkácsi vár ormán a Pákh család által finanszírozott Turul-emlékművet ukrán állami címerre cserélik. A város polgármestere mellesleg Andrij Baloga, Viktor Baloga fia.

 

A Turul-szobrot néhány órán belül ledöntötték egy Viktor Balogához köthető cég alkalmazottai. A szobor összetört, amiért Pákh Imre, New Yorkban élő magyar üzletember rongálás miatt büntető feljelentést tesz.

 

Október 25-én minden tiltakozás ellenére felállították a háromágú szigonyt a Turul helyére, arra az obeliszkre, amely Pákh Imre álláspontja szerint szintén a családjuk tulajdonában áll és az eredeti obeliszk köveit tartalmazza, amelyet a családjuk mentett meg, majd évtizedeken át őrzött.

 

Viktor Baloga azzal fokozta az egyre jobban elmérgesedő helyzetet, hogy kijelentette: „a magyarok feldughatják maguknak a tiltakozásukat”. Azt is egyértelművé tette, hogy a magyar történelmi múltra emlékeztető, utaló szimbólumoknak, emlékműveknek nincs helye ukrán földön. Azóta is revizionista magyar politikával riogat, hétről hétre előállva valamilyen bicskanyitogató megjegyzéssel.

 

Toroczkai László Twitter-bejegyzése miatt, amelyben a Mi Hazánk elnöke azt írta a lengyel függetlenség napján: „Isten áldja Lengyelországot! Találkozzunk újra a lengyel–magyar határon!”, ismételten Magyarországnak, az összmagyarságnak esett neki Viktor Baloga, megismételve, hogy magyar politikusok ábrándoznak az ukrán Kárpátalja megszállásáról. Először is ezeket az álmukat feldughatják maguknak valahova  – írta a tőle megszokott finom, intelligens retorikával az ukrán politikus. Azt is hozzátette, hogy nem 1939-et írunk, hanem 2022-t, és Ukrajna, valamint a hadserege azóta sokkal profibb és motiváltabb.

 

„Az ukránok nem ijedtek meg az orosz hordától és biztosan nem ijednek meg valami apró korcsoktól, akik ugatnak a kerítés mögül.”

 

– fogalmazott. Majd azokhoz a magyar politikusokhoz szólt, akik szerinte ukrán területek annektálásáról álmodoznak, hogy jól vigyázzanak, mert:

 

„akkorát kaphatnak a pofájukra, hogy az Urál túloldalán találják magukat”.

 

De Viktor Balogának nem kell a történelmi Magyarországot emlegetni, hiszen elég egy Nagy-Magyarországot ábrázoló sziluett egy sálon, hogy ordenáré módon támadjon a magyarságra. Ha már úgyis nemzetközi értetlenséget váltott ki az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sállal köszöntötte a válogatottságtól búcsúzó Dzsudzsák Balázst, hát Viktor Baloga sem hagyta ki, hogy mondjon valami epéset. Közösségi oldalán a kijevi oligarcha-pártelnök, parlamenti képviselő azt írta: Orbán Viktor most, ezzel a sállal fedte fel, hogy ki ő valójában – szerinte egy “krónikus birodalmi betegségben szenvedő ember”.

 

„Nyilvánvaló, hogy a magyar fasiszták nem kapták meg a magukét a második világháború alatt, ha azt hiszik, hogy más országok területeinek elfoglalásával hatalmas állammá válhatnak. Mindenesetre jó, hogy felfedte a térképet, így könnyebb lesz nekünk, ukránoknak Nagy-Magyarország összes szimbólumával, szellemiségével végképp leszámolni.”

 

– jegyezte meg Baloga. Végül hozzátette:  Orbán Viktornak jól fog még jönni a sál, ha végképp megőrül és úgy dönt, hogy elfoglalja Ukrajna egy részét, lesz majd mivel „törölgesse a pofáját”.

 

Pestisracok.hu nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.