Nyitókép forrása:  Polícia SR/Facebook

 

Az új évtől bevezetésre kerülnek Szlovákiában az országos nyilvántartási számmal ellátott gépjármű-rendszámtáblák, amelyek már nem tartalmazzák a járások rövidítéseit. A belügyminisztérium szerint ez a változtatás kevesebb bürokratikus utánajárást és pénzmegtakarítást jelent majd az autósok számára, egyúttal az állam is spórolni tud majd a rendszámok legyártásával.

 

Újításnak számít az is, hogy januártól egy állami részvénytársaság gyártja majd a rendszámokat.

 

A nyilvántartási számok továbbra is hétjegyűek lesznek, és ahogy eddig, ezentúl is két betűvel kezdődnek majd. A különbség az, hogy az első két betű már nem a járások rövidítését jelzi majd, hanem tetszőleges lesz. A hivatalos forma tehát így néz ki: AA-001AA.

 

 hirdetes_810x300  

„Ez a forma ráadásul lehetővé teszi az egyedi rendszámtábla igénylését is az igénylő elvárása szerint. Nemcsak a lakhelyre vagy székhelyre vonatkozó járás megjelölése tüntethető fel, hanem bármilyen rövidítés, például ABCDEFG, JANICKO, AAA1B2C és hasonlók.”

 

közölte a belügyi tárca.

 

A rendszámtáblákkal kapcsolatos ügyintézés díjai nem változnak. Az átmeneti időszak, vagyis a régi számozásról az újra történő átállás addig tart, amíg a régi rendszámok készletei tartanak.

 

Az is fontos változás, hogy a rendszámtáblát ezentúl az autóhoz kötik az állami nyilvántartásban, nem a tulajdonoshoz.

 

„Az új autó vásárlásakor kiadnak egy új rendszámot, ami az autó élettartama végéig megmarad”

 

fogalmazott a belügy. Ez azt jelenti, hogy az autó eladása, vagy a tulajdonos másik járásban költözése esetén sem kell új rendszámot kiváltani.

 

A törvénymódosítás azt is lehetővé teszi, hogy az autó eladásakor a rendszámot a tulajdonos megtartsa, és átjelentse egy másik gépjárműre az autó eladását követő egy éven belül. Az ilyen változtatásokat nem terheli illeték.

 

Megszűnik a kétkörös átíratás az autó eladásakor. Az autó teljes átírása és a szükséges okmányok kiadása a belügy szerint ezentúl bármelyik közlekedésrendészetnél elvégezhető, és szükség esetén a dokumentumokat és a rendszámtáblákat is futárszolgálattal küldik ki.

 

Egyébiránt, az új rendszámtáblák új arculatot is kaptak. Megváltozott a betűtípus, és minden rendszámtábla fekete-fehér színkombinációt kapott.

 

„Az egyetlen kivétel ez alól az elektromos autók rendszámtáblája, amelyek nyilvántartási jelzése fehér alapon zöld betűket és számjegyeket tartalmaz majd”

 

pontosított a tárca.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!