Nyitókép: Körkép.sk

 

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága ebben az évben már 10. alkalommal hirdette meg a Miénk a város! elnevezésű játékot, amelyre 6–10 éves kisiskolások, valamint nagycsoportos óvodások jelentkezhettek. Az internetes program még február közepén indult, és négy héten keresztül tartott, amiben a gyerekek játékos feladatokat oldottak meg. 

 

A Miénk a város! játék ünnepélyes eredményhirdetésére és a Csodasarkok átadására 2023. május 16-án került sor Komáromban, a Danubius szálló nagytermében. A program szlovákiai partnere a SZMPSZ, ennek kapcsán az ünnepség az ő szervezésükben valósult meg.

 

 hirdetes_810x300  

 

A rendezvényt Czibor Angelika, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának elnöke nyitotta meg, név szerint üdvözölve Potápi Árpád Jánost, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, valamint Czimbalmosné Molnár Évát, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztály főosztályvezetőjét, és további küldötteket. Nem utolsósorban üdvözölte Fekete Irént, az SZMPSZ elnökét és Vörös Máriát, az SZMPSZ Országos Elnökségének alelnökét.

 

Czibor Angelika megnyitó beszédében tömören összefoglalta a Miénk a város! játék menetét és küldetését. 

 

Az idei verseny témája ugyanúgy, mint a korábbi években szorosan kötődik a Nemzetpolitikai Államtitkárság tematikus évéhez, a 2023 a gondoskodó nemzet éve programsorozathoz, amelynek középpontjában a család áll.

 

A játék arra ösztönözte a gyermekeket, hogy saját tehetségükkel, szorgalmukkal, kitartásukkal 100 000 forint értékű Csodasarkot nyerhetnek saját közösségük számára. A nyeremény fejlesztőjátékokat és könyveket tartalmaz.

 

 

Potápi Árpád János államtitkár ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet – bár nem saját önszántából – világnemzetté vált, és nem csupán a Kárpát-medencében, de szerte a világban megtalálhatóak vagyunk – Kanadától Új-Zélandig. E helyzetet a történelmi változások alakították ki, és Magyarország Kormánya feladatának tekinti, hogy gondoskodjék a külhoni magyarokról is magyarságunk megtartása érdekében.


Jelen esetben a 6–10 éves kisiskolások, valamint óvodások az a célcsoport, akiket szorgalmukért, kitartásukért az anyaország fejlesztőjátékokkal és könyvekkel jutalmaz.

 

A továbbiakban megtudhattuk, hogy a 2023-as évben a Miénk a város! elnevezésű programban 140 külhoni oktatási intézmény 265 kisdiákja nyert Csodasarkot.

 


A felvidéki Komáromban összesen 25 tanintézmény számos kisdiákja várta, hogy átvehesse iskolatársai számára az általa kiküzdött nyereményt. A kisdiákok egészen a keleti végektől, Bodrogszerdahelytől számítva, Kassán át a nyugati régiókig, többek között Nagymegyerig, az ország számos településéről érkeztek.

 

Az ünnepi rendezvényt a komáromi magyar tanítási nyelvű iskoláinak diákjai tették emelkedetté, s egyben hangulatossá. A Marianum Egyházi Iskolaközpont tanulója gyönyörű József Attila verssel, a Jókai Mór Alapiskola pacsirtája csodálatos népdalcsokorral, a Munka Utcai Alapiskola tanulói ámulatba ejtő zsonglőrködéssel, az Eötvös Utcai Alapiskola vérpezsdítő magyar néptáncokkal emelte az ünnep hangulatát.

 

A rendezvény végén Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke köszönetet mondott a Magyar Kormánynak és mindenkinek, a diákoknak, a tanároknak, a szülőknek, hogy a Miénk a város! program nagyszerű eredménnyel zárult. Fekete Irén záróbeszédének utolsó mondatával Jókai Mór szavait idézte: A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik. Nos, e bölcs gondolathoz nem fér semmi kétség … 

 

 

A nyereményeket Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztály főosztályvezetője adta át a boldog és megilletődött gyermekeknek.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.