Nyitókép: Körkép.sk

 

2023. május 30-án Keszegh Béla polgármester, valamint Kollár Gábor, a Comorra Servis igazgatója a komáromi termálfürdő területén sajtótájékoztatót tartott a rekreációt szolgáló központok nyári működtetéséről.

 

Mindezek alapján megtudtuk, hogy június 1-jén nyitja meg kapuit a komáromi belvárosi strandfürdő (termálfürdő), ugyanígy a Holt-Vág partján működő kölcsönző, ahol vízi alkalmatosságokat, csónakot, vízibiciklit kölcsönözhetünk. Továbbá hagyományos kerékpárok, rollerek és tandem biciklik is a kirándulók rendelkezésére állnak.

 

Keszegh Béla polgármester elmondta, hogy önkormányzati forrásból felújították a gyerekmedencét és a csúszdák állapotát is átellenőrizték, továbbá tervben van a főépület teljes felújítása, benti gyermekmedencével, a wellness részleg bővítésével.

 hirdetes_810x300  


Azonban a strand külső területe annak terjedelme szempontjából nagyon behatárolt, nem hasonlítható például a párkányi vagy a naszvadi strandokhoz, hiszen ott hatalmas terület áll a rendelkezésükre.

 

 

„A komáromi strand nem tud terjeszkedni, mások az adottságai…a maximális befogadóképessége 1700 fő…Jó idő esetén ez egy nagyon közkedvelt fürdő, a családok számára könnyen elérhető (anyagi szempontból is)…
A kemping sajnos megszűnik (a stadion bővítése kapcsán), mert arra is igényt tartott a KFC, (ez anyagi veszteséget jelent a város számára), de keressük az új kemping helyét, valahol itt a közelben. A fejlesztési tervekben van, hogy a medencéket fogjuk tudni javítani…

 

 Még amit fontosnak tartanék elmondani – szeretnénk  a környezetet úgy alakítani, hogy ez a zóna egy pihenőzóna legyen… A környezet kapcsán a családias hangulat adott, gyermekjátszótérrel, sportolási lehetőségekkel (kültéri edzőgépek).


Úgy fogjuk a parkolási igényeket is módosítani, hogy minél kevesebb autó jöjjön ide be, a fürdő elé, tényleg csak a mozgáskorlátozottak, vagy a fogyatékkal élők…és az autósok egy nem túl messze lévő, ingyenes parkolóban pakolhatnak a vár tövében.


Azt szeretnénk, hogy a belvároshoz közel, a komáromi fürdő egy családias hangulatú üdülőközpont legyen, elérhető árakon, ahol a komáromiak még külön kedvezményt is kapnak.”

 

Keszegh Béla a továbbiakban kiemelte, hogy a balneológiai elemzések szerint a komáromi fürdő termálvize majdnem teljesen megegyezik a bártfai (Bardejov) fürdő vizének összetételével, szinte azonos gyógyító hatással rendelkezik. Nem kell tehát ezért nagy távolságokra utazni, így a környező régió számára az utazás kiadásai sem jelentenek többletköltséget. A víz gyógyító hatásáért elég eljönni Komáromba (főként a nyugati régiókból).

 

Kollár Gábor, a Comorra Servis igazgatójától megtudhattuk, hogy számos kedvezményt nyújtanak a strand látogatóinak. Pillanatnyilag a legaktuálisabb: június 3-án, szombaton, a gyermeknap alkalmából minden gyermek ingyenesen látogathatja a strandot.

 

Júniusban a termálfürdő nyitvatartási ideje délelőtt 10.00 órától este 20.00 óráig tart, míg júliusban és augusztusban délelőtt 9.00 órától este 20.00 óráig fogadja a látogatókat.

 

Június hónapban, tehát a végéhez közeledő tanév idején, az iskolai csoportok féláron látogathatják a városi strandot. Kedvezményhez jutnak azok a nyugállományban lévő személyek is, akik tagjai a nyugdíjas klubnak, mert senior kártyával plusz kedvezményeket kaphatnak.

 

 

Egyébként az egész napos belépőjegyek ára felnőttek számára 7 €, tanulók és nyugdíjasok számára pedig 5.50 €.

 

A termálfürdő igazgatója a továbbiakban még beszámolt arról, hogy a büfékínálat is bővül, a szolgáltatást a három előző évi vállalkozó végzi, de idén már édesipari pékáru is forgalomba kerül. 

 

Mint ahogy már szóltunk róla június 1-jén megnyitja kapuit a Holt-Vág partján működő kölcsönző is, itt is érdemes kihangsúlyozni, hogy június 3-án, szombaton, a gyermeknap alkalmából a kiskorúak díjmentesen vehetik igénybe a vízi alkalmatosságokat. 

 

Keszegh Béla polgármester szintén felhívta a figyelmet a Holt-Vág környezetének családbarát épülésére, hiszen most két játszótér is készül, az egyik a „Rodinka”, melyet a mozgáskorlátozott gyermekek is igénybe vehetnek, és ahol egy nagy fából készült hajó is örömet okoz majd a játszani vágyóknak. A másik játszótér pedig a „Čistinka”, a Lidl üzlethálózat versenyében meghirdetett nyeremény, melynek kiépítésénél Komárom városa vállalta a területrendezést.



Kollár Gábor hírül adta, hogy a kölcsönző az előző évi árakkal várja a látogatókat, azon semmit sem emeltek. Júniusban – tehát még a tanév idején – csupán hétvégén üzemel a kölcsönző, de júliusban és augusztusban kedd és péntek között, délutántól estig, míg a hétvégeken délelőtt 10.00 és este 20.00 között fogadják az érdeklődőket. A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy bővült a vízi eszközök száma is, és a meglévő állomány mellett már amatőröknek is megfelelő, stabil kajakot is kölcsönözhetünk.

 

Keszegh Béla polgármester a tájékoztató végén megemlítette, hogy szeretnének egyfajta „plázs” hangulatot kialakítani, a homokos parton színes napernyőkkel, és a távolabbi jövőben pedig egy kilátótorony is létesülhet, a Pons Danubii pályázata által.

 


A rekreációs térség büfékínálata is növekedik, és akár már sült hekket is vásárolhatunk, ami növeli a vízparti élményt, és annak sajátságos hangulatára is ráerősít.

 

Tény és való, a Holt-Vág térsége nagyon népszerű a komáromiak körében, ez elsősorban a természet szépségének köszönhető, de ugyanennyire a ténynek, hogy a napfény, a vízpart, a fürdőzés örömeit ingyenesen élvezhetjük, és azoknak sem kell nélkülözni a természet ajándékait, akiknek erre semmilyen anyagi fedezetük nincs.

 

A Holt-Vág környezetének idei újdonságait, és megtartott értékeit a nyár folyamán majd saját magunk is szemrevételezzük.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.