Nyitókép: MTI

 

A magyar szóhasználatban indokolt és üdvös, teljességgel megszokott „elszakított országrészek” szófordulat miatt orrolt meg a választási kampányban levő Szlovákia külügyminisztériuma Orbán Viktor magyar miniszterelnökre annak tusnádfürdői beszéde miatt.

 

Nem tetszik nekik ugyanis, hogy a magyar miniszterelnök a történelmi tények összefüggéseiben tett említést a jelenlegi Szlovákia területéről.

 

hirdetes_starlux810x300

„Az ország területi integritásának, Szlovákia szuverenitásának bármilyen, közvetett megkérdőjelezését sem fogjuk tolerálni, mint ahogy a belső viszonyainkba való külső beavatkozást sem,”

 

áll a megbízott szlovák kormány külügyminisztériumának állásfoglalásában. A tárca európai ügyekért felelős vezérigazgatója, Tomáš Kozák ezért behívatta Balogh Csaba magyar nagykövetet, hogy adjon magyarázatot Orbán Viktor szavaira.

 

A szlovák külügy bekérette a magyar nagykövetet Orbán tusványosi beszéde miatt

 

A lépés jól jött a nyári uborkaszezonban kampányoló pártoknak, melyek közül a Fidesz eszmei partnerei, azaz a Smer és az SNS mellett a liberális, baloldali Hlas, valamint a progresszív PS is elítélte Orbán szavait.

 

Mit gondolsz arról, hogy magyarként elszakított országrésznek nevezzük a határon túli területeket?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Szlovákia mellett Románia is megsértődött, amiért beszédében Orbán úgy fogalmazott, hogy soha nem állították, hogy Erdély és Székelyföld Románia hivatalos területi egységei lennének. Ezzel lényegében igazat adott a román külügynek, aki levelében azt kérte, ne használja a Székelyföld és Erdély fogalmakat, ilyen nevű területi egységek ugyanis nem részei Romániának.

 

„Azt írják, hogy ne beszéljünk nem létező román területi egységekről. Elgondolkoztam, hogy mire gondolhatnak. Azt hiszem, hogy Erdélyre és Székelyföldre. De mi sohasem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének”

 

ütötte le kíméletlenül a magas labdát a magyar kormányfő, aki egyébként teljesen indokoltan a Körkép.sk értelmezése szerint a felvidéki magyar politikumot, civil társadalmat és Világi Oszkárt is kritizálta gyenge teljesítményük miatt.

 

A magyar miniszterelnök ugyanis nem értette, hogy létezik az, hogy egy 8,5 százalékos nemzeti közösség nem tudja megugrani politikailag az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

 

Király Zsolt: Kire volt mérges Orbán Viktor Tusványoson?

 

Király Zsolt: Tusványosról szólt be Orbán a felvidéki magyar politikának és Világinak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.