Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI
Magyarország jelenleg az egyik, ha nem a legbiztonságosabb hely a bolygón – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az V. Budapesti Demográfiai Csúcs nyitónapján a Háború és béke – a biztonság aspektusai a családok szemszögéből című beszélgetésen hangsúlyozta: az emberek itt biztonságban voltak, vannak, és egyre inkább azért is érkeznek ide, hogy ezt a biztonságot élvezzék, de ezen folyamatosan dolgozni kell, a kormányzat munkájának nagy része, hogy ennek a módját megtalálja.A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy a magyar családok „enyhe, elhúzódó sokkhatás alatt állnak” az orosz-ukrán háború kitörése óta, a mai generációknak „példátlan kihívásokkal” kell szembenézniük a fegyveres konfliktussal összefüggésben, és Magyarország ki akar maradni a háborúból, álláspontja szerint azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Kiemelte, a Krím félsziget annexiója, a koronavírus-járvány, a Brexit, a nyugati országokban elkövetett terrortámadások „aláásták az általunk ismert világot”, és növelték az emberek bizonytalanságát. Úgy fogalmazott: „ezek mind összeadódtak, és a végső sokkot természetesen a háború kitörése okozta, hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak az egyén, hanem a családok, a közösség lelke és elméje is érintett legyen.”
A miniszter véleménye szerint Magyarország két nagy blokk kereszttüzében áll a kultúra, a tudomány, a politika kapcsolódási pontjaként, és úgy érzi, a blokkok közé ragadt, ezért is emlegeti, hogy „a háborúnak meg kell állnia”. „A legnagyobb kihívás, hogy biztonságban maradjunk és a család egységét megtartsuk” – jelentette ki.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf feltette a kérdést, miként lehet a nemzeti ellenállóképességet erősíteni, és a társadalom minél szélesebb rétegének a tudatosságát erősíteni arra vonatkozóan, hogy „ez az új realitás, ez az új valóság”, és „bár borzalmasan hangzik”, szükség esetén a társadalom egy részének vagy mindenkinek részt kell vennie egy biztonsági, vagy akár háborús erőfeszítésben. Kitért arra, hogy ebben sokat segít a „mindennapi hazafiság”, a fegyveres erők átszervezése, a katonák magyarországi és nemzetközi segítsége katasztrófahelyzetekben, mentéseknél, az egyenruha megbecsültségének növelése, valamint a néhány iskolákban kísérleti jelleggel elindult honvédelmi oktatás.
„Szükség van a családokra és a családok tudatosságára, hogy a biztonságuk a saját kezükben is van, és ha (…) együtt járunk ezen az úton, akkor sikerülni fog” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Megosztás:
Címkék: legbiztonságosabb országok orosz-ukrán háború szalay-bobrovinczky kristóf V. Budapesti Demográfiai Csúcs
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
ATTILA
2023. szept. 16. 08:38HÁLA ISTENNEK.
hugo
2023. szept. 16. 16:30Ezt tudasosíttani jobb késóbb,mint soha !!!